
Ismét támadott az agresszor. Ezúttal egy férfit ütlegelt
Fotó: Pinti Attila
Ablakokat tört be, majd egy férfival verekedett össze Homoródalmáson az a férfi, aki egy évvel korábban Csíkszeredában megkéselte, majd kilökte az ablakon az élettársát. A támadó bűnügyi felügyelet alatt áll, jogerős bírósági ítéletére vár.
2023. augusztus 31., 19:572023. augusztus 31., 19:57
Kedd éjszakai homoródalmási verekedésről tájékoztatták lapunkat – utalva arra, hogy egy korábbi csíkszeredai agresszorról lehet szó. Ennek alapján érdeklődtünk a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságon. Maria Plumbu szóvivő lapunknak elmondta, egy 54 éves férfi volt az elkövető, aki betörte egy épület ablakát, majd egy 59 éves férfit ütlegelt. A rendőrségi információk után több forrásból is megerősítették lapunknak, hogy
A helyiektől megtudtuk, hogy egy udvaron történt az incidens: a férfi be akart jutni idősebb rokona házába (amely saját szálláshelyével egy udvaron található), majd amikor az nem engedte be, agresszívvá vált. Többen elhatárolódtak az esettől, mondván, nem a helyi közösség tagja az elkövető. Sőt, volt aki jelezte nekünk, hogy
Ezt igazolják egyébként a bíróság honlapján megjelent információk is. A csíkszeredai férfit (CS. L.) idén tavasszal a bíróság alapfokon (nem jogerősen) négy év letöltendő börtönbüntetésre ítélte, továbbá orvosi kezelésre kötelezte, ugyanakkor 13 ezer lejes kártérítést kell fizetnie a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórháznak.

Alapfokon elítélte a Hargita Megyei Törvényszék azt a csíkszeredai férfit, aki megkéselte élettársát, majd kilökte az első emeletről tavaly július 2-án. Az ítélet szerint négy év börtönbüntetést szabtak ki rá, és orvosi kezelésre kötelezték.
Június 30-ig előzetes letartóztatásban volt a gyanúsított, ám ezen a dátumon enyhébb intézkedést foganatosítottak vele szemben: bűnügyi felügyeletet rendeltek el. Ez utóbbi azt jelenti, hogy
ám folyamatosan ellenőrzik őt a hatóságok, és bizonyos időközönként meg kell jelennie a legközelebbi rendőrőrsön.
Cs. L. a bűnügyi felügyeletének elrendelésekor homoródalmási címet jelentett be. Legközelebbi, a Csíkszeredában elkövetett gyilkossági kísérlettel kapcsolatos bírósági tárgyalása szeptemberre van beütemezve.
Piszkosul látványos, ezért is kár, hogy a nézők többsége nem nagyvásznon, hanem az otthoni képernyőjén nézheti meg Guillermo del Toro Frankenstein filmjét. Ajánló.
Gyergyószetmiklóson, Csíkszeredában, Székelykeresztúron sem okozott gondot egyes sofőröknek az elmúlt hétvégén, hogy tilos járművet vezetni alkohol hatása alatt, többüket azonban elkapták a rendőrök és bűnügyi eljárást indítottak ellenük.
A PayU GPO Románia hétfőn közzétett adatai szerint több mint 1,31 millió tranzakciót bonyolítottak le és mintegy 720 millió lejt költöttek el a vásárlók fekete pénteken az árengedményeket kínáló romániai online áruházaknál.
Az ország nagy részén a legmagasabb nappali hőmérséklet nem haladja meg a 15 Celsius-fokot ezen a héten, csak a Bánságban lesz továbbra is melegebb az ilyenkor megszokottnál – derül ki a november 10–23. közötti időszakra vonatkozó előrejelzésből.
A földgáztárolók töltöttségi szintje 96 százalék, az energiatermelő víztározókban több mint 2400 gigawattnyi tartalék áll rendelkezésre (a teljes kapacitás 74 százaléka), a szénkészletek pedig csaknem 206 ezer tonnával haladják meg a 2024-es szintet.
Működik az alkalmazás, amely az elektronikus személyigazolvány chipjében tárolt adatok olvasására és ellenőrzésére szolgál – olvasható Hargita Megye Tanácsának közleményében.
Jelentős pénzbírságra számíthatnak azok a gazdák, akiknek a kangál-keverék kutyájukat Csíkszereda közterületéről kellett befogni a hétvégén. Mindkét ebet a kutyamenhelyen helyezték el.
Októberben 58 502 ingatlant adtak el Romániában, 3242-vel többet, mint egy hónappal korábban – tájékoztatott hétfőn az országos kataszteri és ingatlan-nyilvántartási hivatal (ANCPI).
További hat határátkelőhelyen alkalmazzák hétfőtől az EU-n kívüli állampolgárok adatainak nyilvántartására szolgáló új digitális belépési-kilépési rendszert (Entry-Exit System – EES) – közölte a román határrendészet.
18,3 millió lejt szán a hóeltakarításra és csúszásmentesítésre Hargita Megye Tanácsa. Az 1-es kategóriába sorolt főbb útvonalakon a megbízott cégeknek november 15-től naponta kötelezően be kell avatkozniuk a balesetek megelőzése érdekében.
2 hozzászólás