
Fotó: Salvamont Románia Facebook-oldala
A Salvamont ötvenkét emberen segített az elmúlt huszonnégy órában, egyvalaki életét azonban nem tudták megmenteni.
2026. január 17., 11:462026. január 17., 11:46
Az elmúlt 24 órában 47 riasztás érkezett a hegyimentő-szolgálathoz, amelynek munkatársai 52 embernek nyújtottak segítséget – írja az Agerpres hírügynökség a Salvamont szombati tájékoztatására hivatkozva. A hegyimentők Facebook-bejegyzése szerint 16 embert vittek kórházba.
Az elmúlt 24 órában a sinaiai hegyimentők kapták a legtöbb riasztást (kilencet), a Brassó megyei Salvamonthoz nyolc, a Máramaros megyeihez hat, a brassói városihoz pedig öt segélykérés érkezett. Hargita megyében két segélykérésre kellett reagálni.
Ugyanakkor 44 betelefonáló a turistaútvonalak állapotáról kért információkat és tanácsokat.
Robbanás történt szombaton reggel egy gyulafehérvári tömbházban, amelynek következtében egy férfi súlyos égési sérüléseket, egy fiatal nő pedig lábsérülést szenvedett, és huszonkét lakót kellett ideiglenesen kiköltöztetni az épületből.
A korkedvezménnyel nyugdíjba vonult romániai bírák és ügyészek átlagosan 4000 eurónak megfelelő nettó szolgálati nyugdíjat kapnak kézhez havonta, ami csaknem kilencszerese a közalkalmazotti átlagnyugdíjnak.
Szombat reggel Gyergyóalfaluban mérték a legalacsonyabb hőmérsékletet az országban: a Hargita megyei településen mínusz 22 Celsius-fok volt.
Mínusz 21 fok alá esett a hőmérséklet szombatra virradóan Csíkszeredában és Gyergyóalfaluban is. Ez volt a leghidegebb az országban.
Megelégelték a magyarázkodást, őszinte válaszokat várnak a városvezetéstől az adóemelések kapcsán a sepsiszentgyörgyiek. Egy felhívásban arra buzdítják a lakókat, ne csak az online térben adjanak hangot az elégedetlenségüknek.
Nyolc évig volt használaton kívül a szentegyházi Bartók Béla Művelődési Ház, amelyet most, egy nagyszabású felújítást követően ismét birtokba vehettek a lakók. Az avatóünnepségen a közösség gyűjtőpontjának nevezték az épületet.
A Craiovai Egyetem etikai bizottsága pénteken úgy döntött, hogy vizsgálatot indít az igazságügyi miniszter, Radu Marinescu doktori disszertációjával kapcsolatos plágiumgyanú ügyében.
A bukaresti ítélőtábla pénteken helyt adott Nelu Iordache üzletember rendkívüli jogorvoslati kérelmének.
Radu Miruță védelmi miniszter és kormányfőhelyettes pénteken a Facebook-oldalán bejelentette, hogy a következő hónapokban felgyorsított ütemben összesen 21 haderőfejlesztési beruházásra készül a minisztérium.
Kilenc helyszínen tartott házkutatást a rendőrség pénteken. A Hargita és Maros megyékben végrehajtott akciók során jelentős értékű készpénzt, cigarettát, valamint mobiltelefonokat foglaltak le.
szóljon hozzá!