Hirdetés
Hirdetés

Híd készül Csíkszereda újabb elkerülő útján

Nagy teherbírású híd építésére is szükség van. Látható változások az új útszakaszon •  Fotó: Gábos Albin

Nagy teherbírású híd építésére is szükség van. Látható változások az új útszakaszon

Fotó: Gábos Albin

Szinte végig lehet már hajtani Csíkszeredában az új elkerülő út nyomvonalán, noha a munka még korántsem készült el. Be kell fejezni a Somlyó-patakon épülő hidat, ugyanakkor a vasúti felüljáróhoz közeli területet még nem adták át az építőnek.

Kovács Attila

2019. július 06., 08:052019. július 06., 08:05

A vasúti felüljáró hídtól a vasútvonal mentén a Rét utcai vasúti átjáróig vezető új elkerülő útra a Rét utca felől hajtottunk be, itt ugyanis a körforgalommal egy szintre került az alapozás, hengerelt útfelületen lehet haladni. Igaz, csak középtávig, mert ott jóval alacsonyabb a szint, viszont jól látható a több rétegben lehelyezett geotextília, illetve a georácsnak nevezett műanyag háló, amelyre a süppedős, lápos területen van szükség az alapozáshoz.

A Somlyó-patakon, amely jelenleg elterelve, egy beton átereszen folyik át az út alatt, most nagy teherbírású híd épül, ennek tartópillérei már elkészültek, az előregyártott vasbeton tartógerendák egy részét is elhelyezték.

Hirdetés

Az út másik, a vasúti felüljárótól a hídig vezető szakaszán viszont csak egy részen végezték el az alapozást. Ott egy volt üzemanyag-lerakat felszámolása után a terület rendezését, fertőtlenítését kellett elvégezni. Noha ott sem munkavégzést, gépeket, vagy munkásokat nem láttunk, a területet egyelőre nem adták át az útépítést végző cégnek.

Egyetlen akadály

Kérdésünkre Buzogány Károly, a kivitelező ING Service Kft. igazgatója úgy nyilatkozott, jelenleg ez az egyetlen akadálya a bevezető szakaszon az útépítésnek. Ha időben átadják a területet, az említett részen is megépül az út – tette hozzá. A többi helyszínen az ütemterv szerint haladnak az munkával, a szükséges rétegeket elhelyezték, most egy köztes ellenőrzés következik az Állami Építési Felügyelőség részvételével – tudtuk meg.

A munkálat elvégzésével a csíkszeredai ING Service és a Balast Centrum alkotta cégtársulást bízták meg, nekik ebben az évben, a beruházás első szakaszában az alapozást, a villanyoszlopok eltávolítását, az átereszek és a híd elkészítését, illetve a makadámút kialakítását kell elvégezniük. Az első szakaszban végzett munkálatok költsége a szerződés szerint áfával együtt 13 millió lej – a jelentős költség a különleges alapozással is magyarázható.

•  Fotó: Gábos Albin Galéria

Fotó: Gábos Albin

Körforgalom is lesz

Ha elkészül a makadámút, ennek teherbírását az áthaladó forgalommal próbálják ki, így

várhatóan megnyitják a Csíkszeredát észak-déli irányban elkerülő járművek előtt, összeköttetést teremtve a már elkészült, kelet-nyugati irányú elkerülő úttal.

Az 1,2 kilométeres hosszúságú úton a tervek szerint a következő évben 8 méter széles aszfaltburkolat készül majd, felüljáró híd felőli csatlakozásnál pedig körforgalmat alakítanak ki. Csíkszereda a PNDL 2 nevű helyi fejlesztési országos program által korábban nyújtott támogatásból jelentős összeget, 14,8 millió lejt használhat fel utólagos elszámolással a költségek fedezésére. Az új útszakasz biztosítja majd a város észak-déli irányú elkerülését az áthaladó forgalom számára, illetve azt is, hogy a Székelyudvarhely irányából Brassó felé, illetve ellenkező irányba tartó átmenő- és teherforgalom a vasúti felüljárót elkerülve, a Rét utca érintésével haladjon át a városon.

•  Fotó: Gábos Albin Galéria

Fotó: Gábos Albin

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. november 12., szerda

Éves átlagkereset: Magyarországot megelőzte, de továbbra is az utolsó közt van Románia

Tavaly 39 800 euró volt a teljes munkaidős foglalkoztatottak éves átlagkeresete az Európai Unióban, ami 5,2 százalékos növekedést jelent a 2023-ban jegyzett 37 800 euróhoz képest – derül ki az EU statisztikai hivatalának szerdán közzétett adataiból.

Éves átlagkereset: Magyarországot megelőzte, de továbbra is az utolsó közt van Románia
Hirdetés
2025. november 12., szerda

Megemelt felső határa van az élelmiszer-utalványok értékének

Elfogadta a képviselőház szerdán azt a törvénytervezetet, amely szerint legtöbb 45 lej lehet az élelmiszerjegyek értéke a jelenlegi 40,18 lej helyett. A jogszabályjavaslatot a szenátus korábban már elfogadta, a képviselőház döntő házként szavazott róla.

Megemelt felső határa van az élelmiszer-utalványok értékének
2025. november 12., szerda

Felső határt szabtak a lakásvásárláskor fizetendő előlegnek

Döntő házként elfogadta szerdán a képviselőház az úgynevezett Nordis-törvényt, amely egyebek mellett felső határt szab a lakásvásárláskor fizetett előlegnek.

Felső határt szabtak a lakásvásárláskor fizetendő előlegnek
2025. november 12., szerda

A nyugdíjkorhatár után rendszerben maradó belügyi alkalmazottak a jelenlegi feltételek mellett mehetnek majd nyugdíjba

A különnyugdíjukat szabályozó törvény módosítása esetén a nyugdíjkorhatár elérése után a rendszerben maradó belügyi alkalmazottak és katonák később is a jelenlegi feltételek mellett vonulhatnak nyugdíjba – jelentette ki szerdán Nicușor Dan államfő.

A nyugdíjkorhatár után rendszerben maradó belügyi alkalmazottak a jelenlegi feltételek mellett mehetnek majd nyugdíjba
Hirdetés
2025. november 12., szerda

Kelemen Hunor szerint kompromisszumra van szükség a bírák és ügyészek nyugdíjazásának ügyében

Kelemen Hunor szerint akkor lehet majd kompromisszumról beszélni a bírák és ügyészek nyugdíjazásáról szóló tárgyalásokon, ha „mindegyik fél enged valamennyit”.

Kelemen Hunor szerint kompromisszumra van szükség a bírák és ügyészek nyugdíjazásának ügyében
2025. november 12., szerda

A bírósághoz fordul az államfő, mert az AEP nem térített vissza egymillió lejt a kampányköltségeiből

Nem térítette vissza maradéktalanul az Állandó Választási Hatóság (AEP) Nicușor Dan kampányköltségeit, ezért a jogi lépéseket tervez az államfő .

A bírósághoz fordul az államfő, mert az AEP nem térített vissza egymillió lejt a kampányköltségeiből
2025. november 12., szerda

A trafóállomás és más hibák miatt maradtak áram nélkül a csíki települések

Nemcsak Alcsíkon, kedd délután már több felcsíki községben is áramszünet volt, de a két eset nem függ össze egymással az illetékes szerint. Az alcsíki övezetet ellátó tusnádfürdői trafóállomás viszont cserére, vagy javításra szorul.

A trafóállomás és más hibák miatt maradtak áram nélkül a csíki települések
Hirdetés
2025. november 12., szerda

Munkacsoportot hoznak létre a parlamenti létszámcsökkentés kidolgozására

A koalíció keddi tanácskozásán abban állapodtak meg a kormánypártok, hogy megbíznak egy munkacsoportot a parlament létszámának csökkentéséről szóló törvénymódosító tervezet kidolgozására.

Munkacsoportot hoznak létre a parlamenti létszámcsökkentés kidolgozására
2025. november 12., szerda

Élő népművészet – kortárs népi kézműves alkotásokat várnak

Színvonalas kortárs népművészeti alkotások seregszemléjére várnak pályaműveket a Kárpát-medencéből. Jelentkezni a pályázatra december 1-ig lehet. Az alkotásokat pedig 2026. január 20-áig lehet leadni vagy elküldeni.

Élő népművészet – kortárs népi kézműves alkotásokat várnak
2025. november 12., szerda

Ennek is örülni kell: egy hónap alatt 9,88-ról 9,80 százalékra csökkent az infláció

A szeptemberi 9,88 százalékról októberben 9,80 százalékra csökkent az éves infláció Romániában – közölte szerdán az Országos Statisztikai Intézet (INS).

Ennek is örülni kell: egy hónap alatt 9,88-ról 9,80 százalékra csökkent az infláció
Hirdetés