
A hatóságok inkább távol maradtak. Ígérik, a történtek nem maradnak következmények nélkül. Képünk illusztráció
Fotó: Barabás Ákos
Az érvényben lévő gyülekezési korlátozások ellenére nagyszámú rokon és ismerős vett részt Csíkkozmáson a helyi roma közösség egyik tagjának temetésén. A hatóságok nem voltak ott, de utólag vizsgálat indult a történtek miatt.
2020. május 01., 09:002020. május 01., 09:00
Igencsak meglepődött egyik olvasónk, aki szolgálati ügyben Alcsík felől autózott Csíkszeredába, amikor hétfő reggel 9 órakor tömeget látott a csíkkozmási temetőben. Egy temetés kezdődött éppen, amelyen
Mivel a temető a község déli bejáratánál, közvetlenül az E578-as út mellett található, nem volt nehéz észrevenni azt sem, hogy a jelenlevők a roma közösség tagjai, akik nem vették figyelembe a koronavírus-járvány miatt hozott korlátozó intézkedéseket. Ezek szerint az elhunytakat csak a közvetlen hozzátartozók kísérhetik utolsó útjukra, legtöbb 8 személy lehet jelen ilyen alkalmakon.
– számolt be olvasónk, aki furcsának tartotta azt is, hogy a településen végighaladva egyetlen hatósági személyt sem látott. Mint elmondta, az zavarja, hogy noha a lakosság nagy többsége betartja a szabályokat, mégis vannak, akik akadálytalanul megszeghetik ezeket.
Értesült a helyzetről a csíkkozmási polgármester, Szántó László is, aki kérdésünkre úgy nyilatkozott,
A temetésről ugyanakkor szombaton értesítette a rendőrséget is, ahonnan azt a választ kapta, hogy továbbítják az információt a rendőrparancsnoknak. „Sajnos, hogy az történt, aminek nem szabadott volna megtörténnie. Ennél többet nem tehettem, nem vagyunk rendfenntartók, nekem nincsenek eszközeim, lehetőségem arra, hogy egy temetésre összegyűlt tömeget szétoszlassak” – érvelt a községvezető.
Arról, hogy tömeg volt a kozmási gyászszertartáson, utólag szerzett tudomást a rendőrség, és mint Gheorghe Filiptől, a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivőjétől megtudtuk, vizsgálatot indítottak az érvényben levő szabályok megszegése miatt. A történtek nem maradnak következmények nélkül” – ígérte a szóvivő.
Tavaly a legalább tíz embert foglalkoztató európai uniós vállalkozások közel kétharmada (63,6 százaléka) használt valamilyen közösségi oldalt; Románia a sereghajtók közé tartozik e tekintetben.
Több mint háromszáz éves tölgy terebélyesedik a székelyudvarhelyi szovjet síremlék közelében, amely a város legidősebb élő fájának számít. Szakemberek vizsgálatokat végeznek, majd tervet dolgoznak ki a fa életének meghosszabbítására.
Megnyílt pénteken a forgalom előtt a Transzfogarasi út Piscul Negru és Bilea-vizesés közötti szakasza – jelentette be a brassói regionális útigazgatóság szóvivője, Elekes Róbert. A magashegyi úton 7 és 21 óra között lehet közlekedni.
A bukaresti ügyészség pénteken 60 napra hatósági felügyelet alá helyezte Makaveli néven ismert Alexandru Zidarut.
Az idei első negyedévben 11 876 lakást adtak használatba Romániában, 914-gyel kevesebbet, mint 2025 azonos időszakában – derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) pénteken közzétett adataiból.
A Román Vasúti Személyszállító Vállalat (CFR Călători) péntektől szeptember elejéig közvetlen összeköttetést biztosít a tengerpart és az ország főbb régiói között.
Márciushoz képest áprilisban 95 lejjel (1,6 százalékkal) 5843 lejre csökkent a nettó átlagbér Romániában – közölte pénteken az Országos Statisztikai Intézet (INS).
A tűzoltók 15 megye 28 településén és Bukarestben is nagy erőkkel dolgozgtak az elmúlt 24 órában, a csütörtöki vihar okozta károk eltakarításán.
Az áprilisi 10,71 százalékról májusban 10,85 százalékra nőtt az éves infláció Romániában – közölte pénteken az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Az idei első negyedévben enyhén csökkent az átlagnyugdíj Romániában, miközben az infláció továbbra is magas maradt, és számos alapvető termék, valamint szolgáltatás ára jelentősen emelkedett – derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) adataiból
3 hozzászólás