Hirdetés
Hirdetés

Hétfőn indul a Vásárhelyi Forgatag

•  Fotó: Haáz Vince

Fotó: Haáz Vince

Kiállításmegnyitóval, járdacsillagászattal és színpadi produkciókkal indul hétfőn a 7. Vásárhelyi Forgatag.

Antal Erika

2019. augusztus 25., 18:152019. augusztus 25., 18:15

2019. augusztus 25., 19:332019. augusztus 25., 19:33

A marosvásárhelyiek nagy érdeklődéssel fogadják a Magyar Nemzeti Táncegyüttes produkcióját. A Táncrapszódia című előadásra, amelyet a Nemzeti Színházban mutat be Magyarország egyik legnagyobb hivatásos táncegyüttese, másfél óra alatt valamennyi belépő elfogyott. A szervezők tárgyaltak az együttes menedzsmentjével, és sikerült egy második előadást is beiktatni a programba, este kilenc órától. Ám arra is órák alatt megvették az összes jegyet, tehát

kétszer hatszáz belépő pár óra leforgása alatt elkelt.

A Forgatag hivatalos megnyitóját is a Marosvásárhelyi Nemzeti Színházban tartják hétfőn délután hattól, a Táncrapszódia kezdete előtt néhány perccel.

Aki a táncprodukcióról lemaradt, az még megtekintheti a várban az este nyolckor kezdődő Donizetti: Szerelmi bájital című vígoperát a Magyar Állami Operaház vendégelőadásában. A Toronykőy Attila által rendezett darabban Mikósa Erika Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas operaénekes is fellép. A 19. századi cselekményt a rendező napjaink történeteibe ültette át, a felcsendülő dallamok mellett nem fog hiányozni a szerelmi történet, a szélhámos csodadoktor, a váratlan örökség és a falusi idill sem.

Hirdetés

Amint a programfelelős Molnár Imola ismertette, a hétfőn kezdődő Forgatag műsorát úgy állították össze, hogy hétköznap se maradjanak le a programokról azok, akik napközben dolgoznak. Az esti programok mellett egész héten látogathatók a képzőművészeti kiállítások, amelyek közül hétfő este hatkor a Bolyai téri unitárius egyház közösségi termében nyílik a Maros Mezőségi Művésztelep tárlata. A mezőbergenyei, mezőpaniti, mezőmadarasi és csittszentiváni művészeti táborokban készült alkotások szeptember 15-ig láthatók.

Várhatóan érdekes színfoltja lesz a Forgatnak a járdacsillagászat. Hétfőn este fél kilenc és tizenegy óra között a Vársétányon az Erdélyi Magyar Csillagászati Egyesület jóvoltából az érdeklődők teleszkópok segítségével ismerkedhetnek a csillagokkal, csillagképekkel.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 15., szombat

Ittasan és jogosítvány nélkül vezetett

Ittas vezetésen ért a rendőrség egy 53 éves, korondi férfit augusztus 15-én éjjel Gyergyószentmiklóson.

Ittasan és jogosítvány nélkül vezetett
Ittasan és jogosítvány nélkül vezetett
2026. augusztus 15., szombat

Ittasan és jogosítvány nélkül vezetett

Hirdetés
2026. augusztus 15., szombat

24 ezer lejnyi bírságot szabtak ki a gazdasági ellenőrzések során Hargita megyében

Tíz vállalkozást ellenőriztek Hargita megyében a rendőrök és a környezetvédelmi ellenőrök pénteken. Az akció során elsősorban üzletek, autóbontók és autójavító műhelyek működését vizsgálták.

24 ezer lejnyi bírságot szabtak ki a gazdasági ellenőrzések során Hargita megyében
2026. augusztus 15., szombat

Egyes helyeken csupán néhány száz méterre zajlanak a harcok a román határtól

Az elmúlt 96 órában a védelmi minisztérium radarjai több mint száz drónt észleltek a román légtér közelében – közölte péntek este Radu Miruță védelmi miniszter.

Egyes helyeken csupán néhány száz méterre zajlanak a harcok a román határtól
2026. augusztus 15., szombat

Közel volt a nyári fagyhoz Csíkszereda szombatra virradóan

Jócskán visszaesett a hőmérséklet Csíkszeredában szombatra virradóan, mindössze 3 Celsius-fokot mértek a hivatalos mérőállomáson.

Közel volt a nyári fagyhoz Csíkszereda szombatra virradóan
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Év végére üzembe állhat a ritka gyulakutai beruházás

Akkumulátoros energiatároló park épül Gyulakután az Electrica Bukarest 16,5 millió eurós beruházásában, amelyet az év végéig üzembe helyeznének. Emellett egy kisebb, önkormányzati akkumulátorpark is készül, amely középületek áramellátását szolgálja majd.

Év végére üzembe állhat a ritka gyulakutai beruházás
2026. augusztus 14., péntek

Kilenc hónappal eltűnése után megtalálhatták a brit turista holttestét a Bucsecsben

Egy oszlásnak indult holttestet találtak pénteken a Bucsecs-hegységben, ruházatából a tavaly novemberben eltűnt 18 éves brit turista iratai kerültek elő – közölte az Agerpres hírügynökség nyomán az MTI.

Kilenc hónappal eltűnése után megtalálhatták a brit turista holttestét a Bucsecsben
2026. augusztus 14., péntek

Történelmi mélypont közelében a Duna vízhozama, tovább apad a folyó

A Duna vízhozama a romániai belépési pontnál, Báziásnál pénteken és szombaton várhatóan másodpercenként 1400 köbméter körül stagnál, majd enyhén csökken, és augusztus 21-re másodpercenként 1300 köbméterre apad.

Történelmi mélypont közelében a Duna vízhozama, tovább apad a folyó
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Elhunyt Geréd Vilmos nyugalmazott kántor-karnagy

Életének 77. évében, augusztus 13-án, elhunyt Geréd Vilmos nyugalmazott kántor-karnagy, az erdélyi egyházzenei élet meghatározó személyisége – adta hírül a romkat.ro hírportál.

Elhunyt Geréd Vilmos nyugalmazott kántor-karnagy
2026. augusztus 14., péntek

Több mint hétszáz bölcsődei állást hirdetnek meg

Pénteki ülésén a kormány memorandumot fogadott el 34 új bölcsőde működtetéséhez szükséges 768 állás meghirdetéséről.

Több mint hétszáz bölcsődei állást hirdetnek meg
2026. augusztus 14., péntek

Nem mindennapi helyszínen mutatják be a környezettudatos divatot Marosvásárhelyen

A Marosvásárhelyi Állatkert oroszlánkifutója idén is otthont ad egy rendhagyó divatbemutatónak augusztus végén: Hajnal Zsuzsa, marosvásárhelyi divattervező itt mutatja be a fenntartható divat jegyében alkotott új ruhakollekcióját.

Nem mindennapi helyszínen mutatják be a környezettudatos divatot Marosvásárhelyen
Hirdetés