Nyert Székelyudvarhelyen Gálfi Árpád és a POL-lista

Nem hivatalos részeredmények alapján számos körzetben Gálfi Árpád, Székelyudvarhely jelenlegi polgármestere, a Szabad Emberek Pártjának (POL) polgármesterjelöltje vezet a vasárnapi önkormányzati választáson.

Kovács Eszter

Fülöp-Székely Botond

2020. szeptember 27., 22:132020. szeptember 27., 22:13

2020. szeptember 28., 01:232020. szeptember 28., 01:23

00.45  „A mai este a közösségünk, városunk sikere. Nem pártot szeretnénk építeni, hanem közösséget és várost. Székelyudvarhely városát” – mondta el eredményértékelő beszédében Gálfi Árpád, Székelyudvarhely polgármestere. Megköszönte a csapattársaknak, akik hittek abban, amit mondott és tett, és amit tervezett.

„Székelyudvarhely változást, igazi változást akart” – tette hozzá. Köszönetet mondott annak a nyolc önkormányzati képviselőnek (a korábbi EMNP–MPP-koalíció tagjainak), akik kitartottak mellette és végig a támogatói voltak.

Idézet
Büszke vagyok a csapatra, nagy öröm van a szívemben. A csapat összeállítása meglepetés volt a székelyudvarhelyiek számára. Ezt a sikert nem tudtam volna, de nem is akartam volna egyedül elérni. Ma nemcsak én vagyok boldog, hanem úgy gondolom, hogy Székelyudvarhely közössége is. Megköszönöm Székelyudvarhelynek, hogy sikerre vitt minket

– fogalmazott a POL polgármesterjelöltje.

Gálfi Árpád a részeredmények szerint minden körzetben nyert, a szavazatok 68 százalékát szerezte meg, Derzsi László 27 százalékot, míg Mike Levente 4,3 százalékot kapott.

•  Fotó: Beliczay László Galéria

Fotó: Beliczay László

00.30 – András Lehel, a Szabad Emberek Pártjának (POL) önkormányzati képviselőjelöltje: „A szavazók nem a pártlogót nézték, hanem az embereket, akik ezt a csapatot alkotják. (...) Bebizonyítottuk, hogy nyolcvan nap alatt nemcsak a földet lehet megkerülni, hanem egy választást is meg lehet nyerni. Feladtuk a leckét a »nagy« pártoknak.”

23.45 – Részeredmény: POL-lista 4541 szavazat, RMDSZ 2231, MPP 354, USR–Plus 42, Bunta 66, Száz Emil 42. Bethlenfalván (a polgármester hazai körzetében) Gálfi Árpád 686 szavazatot kapott, Derzsi László 152-t, Mike Levente 26-ot.

Gálfi jelenleg 69 százalékon áll, Derzsi László 26 százalékon, Mike levente 4,4 százalékon. A POL-lista 63 százalékkal vezet, az 29 százalékos RMDSZ és a 4,7 százalékos MPP előtt.

•  Fotó: Beliczay László Galéria

Fotó: Beliczay László

23.40  Elismerte vereségét Derzsi László, az RMDSZ székelyudvarhelyi polgármesterjelöltje, aki egyúttal gratulált Gálfi Árpád (POL) újrázó polgármester győzelméhez. Székelykeresztúron és Szentegyházán sem győzött az RMDSZ polgármesterjelöltje.

Derzsi László köszönetet mondott annak a közel 13 ezer embernek, akik éltek szavazati jogukkal, ugyanakkor külön köszöntötte azokat, akik az RMDSZ mellett tették le voksukat. A rövid sajtótájékoztatón gratulált Gálfi Árpád (POL) polgármesterjelöltnek is, aki az eddig közölt részeredmények szerint a 22 székelyudvarhelyi körzetből 15-ben megnyerte a választást. Azt is elmondta, hogy a következő időszakot pihenésre, ugyanakkor a választási eredmények kielemzésére fogja használni.

Bíró Barna Botond, az RMDSZ udvarhelyszéki szervezetének elnökétől azt is megtudtuk, hogy

Székelykeresztúron és Szentegyházán sem az RMDSZ polgármesterjelöltje nyerte el a szavazók többségének bizalmát az eddig közölt eredmények szerint.

korábban írtuk

Szentegyházán az EMSZ jelöltje győzött
Szentegyházán az EMSZ jelöltje győzött

Toronymagasan vezet minden egyes választókerületben Lőrincz Csaba, az Erdélyi Magyar Szövetség polgármesterjelöltje a nem hivatalos részeredmények szerint.

23.30 – Eredmények 15 Székelyudvarhelyi körzet alapján: Gálfi 5541, Derzsi 2221, Mike 361 szavazat. POL-lista 4190, RMDSZ 2067, MPP 354, USR–Plus 42, Bunta 66, Szász Emil 38 szavazat.

23.15 – Tizennégy körzetben vezet Gálfi Árpád, részeredmények szerint 67 százalékon áll. A POL listája is hasonló arányban vezet, 62 százalékkal, ami a szavazatok eddigi összesítése szerint számokban a következőképp néz ki: POL-lista 3886 szavazat, RMDSZ 1923 szavazat, MPP 330 szavazat.

23.00 – Nagyon vezet a POL az önkormányzati képviselőjelöltek listáját tekintve a 23 órai részeredmények szerint: 3463 szavazat POL, 1723 szavazat RMDSZ, 274 szavazat MPP.

•  Fotó: Beliczay László Galéria

Fotó: Beliczay László

22.45 – A tizenkettedik körzet is a Gálfié, pártja, a POL továbbra is vezet. A meglévő körzetekből a szavazatok 67 százaléka a Gálfi Árpádé, 27 százalékot kapott Derzsi László (RMDSZ), 4,3 százalékot Mike Levente (MPP).

22.40 – Gratulált Gálfi Árpádnak Derzsi László RMDSZ-es polgármesterjelölt is.

22.35 – Bunta Levente független önkormányzati képviselőjelöltnek a szavazatok este fél tízes állása szerint 28 voksa van, Szász Emilnek 18, az USR–PLUSz pedig 21-et kapott.

22.30 – Antal Lóránt szenátor üzenetben gratulált Gálfi Árpádnak – jelenti a POL székelyudvarhelyi eredményvárójából kollégánk.

•  Fotó: Beliczay László Galéria

Fotó: Beliczay László

22.20 – Nem hivatalos részeredmények szerint eddig Gálfi Árpád 2044, Derzsi László 901, míg Mike Levente 149 szavazatot kapott több körzet eredményeit összeadva.

22.10 – Feszült az RMDSZ székelyudvarhelyi szervezete. Egyelőre nem tudni, hogy pontosan mire számíthat a székelyudvarhelyi RMDSZ a helyhatósági választásokat illetően, a jelöltek is elvonultak – jelenti a helyszínről tudósítónk.

•  Fotó: Erdély Bálint Előd Galéria

Fotó: Erdély Bálint Előd

Mint beszámolt, nagy a feszültség az RMDSZ székelyudvarhelyi szervezetének eredményváró rendezvényén, a jelöltek kivétel nélkül elvonultak, a szavazatok összesítését sem közvetítik. A hírek, miszerint Gálfi Árpád (Szabad Emberek Pártja) polgármesterjelöltje került ki győztesen a részeredmények szerint, tovább rontja a hangulatot. A szövetség polgármesterjelöltje, Derzsi László egyelőre nem nyilatkozott.

•  Fotó: Beliczay László Galéria

Fotó: Beliczay László

22.00 – Úgy tudjuk, hogy több körzetben is kétharmados arányban vezet Gálfi, a villanytelepi körzetben például első helyen Gálfi Árpád, a másodikon Derzsi László, míg a harmadik helyen Mike Levente áll. Ugyanakkor Gálfi két olyan körzetet is visz információink szerint, amit 2016-ban elveszített.

4 hozzászólás Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. szeptember 30., hétfő

Menekülés hóban, szélben: három ukrán menekült már biztonságban, egynek még tart a mentése a hegyről

Egy határrendészekből és hegyimentőkből álló csapat hétfőn lehozott a hegyekből négy eltévedt ukrán férfit, akik a Máramarosi-havasokon keresztül szöktek át Ukrajnából Romániába.

Menekülés hóban, szélben: három ukrán menekült már biztonságban, egynek még tart a mentése a hegyről
2024. szeptember 30., hétfő

Az időseket köszöntik Gyergyószentmiklóson

Az idősek világnapja alkalmából köszöntik a szépkorúakat kedden Gyergyószentmiklós Polgármesteri Hivatala, illetve a Gyergyószentmiklósi Művelődési Központ szervezésében.

Az időseket köszöntik Gyergyószentmiklóson
Az időseket köszöntik Gyergyószentmiklóson
2024. szeptember 30., hétfő

Az időseket köszöntik Gyergyószentmiklóson

2024. szeptember 30., hétfő

Megújul a Güdücre vezető út

Munkagépek dolgoznak a Gyergyószárhegyhez tartozó Güdüc faluba vezető úton, alapoznak, szélesítik az úttestet. Aszfaltot jövőre kap majd az ötkilométeres útfelület.

Megújul a Güdücre vezető út
Megújul a Güdücre vezető út
2024. szeptember 30., hétfő

Megújul a Güdücre vezető út

2024. szeptember 30., hétfő

Épül a parkoló a nagykórház mögött

Beborították tört kővel a nagykórház mögött épülő parkolót Marosvásárhelyen, és a tervek szerint október végén már használatba is vehetik azt a gépkocsival érkezők. Nagy szükség van erre.

Épül a parkoló a nagykórház mögött
Épül a parkoló a nagykórház mögött
2024. szeptember 30., hétfő

Épül a parkoló a nagykórház mögött

2024. szeptember 30., hétfő

Eltűnt kiskorút keresnek Marosvásárhelyen

Otthonról távozott szombaton, majd nem tért haza a Marosvásárhelyhez tartozó Hidegvölgy nevű részén lakó, 13 éves Feri Alexandra Adina, akit eltűnt személyként keres a Maros megyei rendőrség.

Eltűnt kiskorút keresnek Marosvásárhelyen
Eltűnt kiskorút keresnek Marosvásárhelyen
2024. szeptember 30., hétfő

Eltűnt kiskorút keresnek Marosvásárhelyen

2024. szeptember 30., hétfő

Házibuliban találtak rá a 112-vel szórakozóra – jókora bírság lett a vége

Négyezer lejes büntetést kapott egy bodzafordulói nő, miután indokolatlanul tárcsázta a 112-es segélyhívó számot. Mivel a telefonhívás nyomán úgy tűnt, hogy valóban segítségre van szüksége a nőnek, több mint egy órán át keresték a hatóságok.

Házibuliban találtak rá a 112-vel szórakozóra – jókora bírság lett a vége
2024. szeptember 30., hétfő

Letartóztattak Háromszéken egy férfit, akit az unokája szexuális bántalmazásával gyanúsítanak

Harmincnapos előzetes letartóztatásba került egy 61 éves férfi, akit az egyik unokája szexuális bántalmazásával gyanúsítanak – számolt be hétfőn a bodzafordulói ügyészség.

Letartóztattak Háromszéken egy férfit, akit az unokája szexuális bántalmazásával gyanúsítanak
2024. szeptember 30., hétfő

Háziorvos, recept, patika és oltás helyben – így védekeznének idén az influenza ellen

Alexandru Rafila egészségügyi miniszter hétfőn meggyőződését fejezte ki, hogy a gyógyszerészek tömeges kiképzésével növekedni fog az influenza ellen patikákban beoltottak száma.

Háziorvos, recept, patika és oltás helyben – így védekeznének idén az influenza ellen
2024. szeptember 30., hétfő

Több bejelentés volt, de csak egy esetben kellett elkergetni a medvét

Összesen hét, településekre tévedt medvéről szóló bejelentés érkezett az elmúlt egy hétben a 112-es segélyhívó számra, ám a hatóságoknak csak egy esetben kellett beavatkozniuk – közölte a Hargita Megyei Csendőr-felügyelőség.

Több bejelentés volt, de csak egy esetben kellett elkergetni a medvét
2024. szeptember 30., hétfő

Újra megtapasztalhatjuk Székelyudvarhelyen, hogyan boldogulnak a látássérültek a mindennapokban

A nagy érdeklődésre és pozitív visszajelzésekre való tekintettel második alkalommal hívják életre a Láthatatlan kiállítás nevet viselő tárlatot Székelyudvarhelyen. A kiállítótérben kitapinthatóvá válnak a látássérültek mindennapjai.

Újra megtapasztalhatjuk Székelyudvarhelyen, hogyan boldogulnak a látássérültek a mindennapokban
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!