Ha nem akarják veszélyeztetni a választás időpontjának betartását, sürgősségi intézkedéssel kell a szükséges módosításokat eszközölni - állítja Kerekes Károly jogász-képviselő.
2009. november 19., 16:002009. november 19., 16:00
Kerekes Károly csütörtökön délben elmondta, a 2004/370-es törvény 7. cikkelyének 16. bekezdése értelmében emeltek óvást a törvénytelenségek tapasztalása után. Különösen a köztiszteletnek örvendő állampolgárok választási bizottságokba való jelölése és kinevezése kapcsán fordultak elő jogszabály-sértések, ugyanis itt a legkönnyebb csúsztatni. Annak ellenére, hogy jogszabályban rögzítették: ilyen alapon csak akkor lehet a bizottságba juttani személyeket, ha azok nem tagjai egyetlen pártnak sem, abban a helységben van a munkahelyük, ahol a bizottság működik, s végül - ami a legfontosabb - az ilyen személyek lakhelye nem lehet távol a választási körzettől. A képviselő szerint most annak kell következnie, hogy az ilyen értelemben a törvénnyel összeférhetetlenségben levő személyeket eltávolítsák a bizottságokból, s a jelöltek közül is ki kell zárni az ilyen személyeket. \"Ehhez sürgősségi eljárással kell intézkedni, különben fennáll annak a veszélye, hogy elnapolják a választás időpontját\" - nyilatkozta Kerekes Károly.
Idén nyáron nem emelkedik az általános áfakulcs – jelentette ki szombati sajtótájékoztatóján a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elnöke, Dominic Fritz.
Országszerte több mint 650 jogosítványt vont be a rendőrség az elmúlt 24 órában végzett ellenőrzések nyomán.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) Országos Politikai Tanácsa szombati ülésén hozzájárulását adta az alakulat kormányzati szerepvállalásához – jelentette be az ülést követően az ideiglenes pártelnök.
Dragoș Anastasiu elnöki tanácsadó szerint legkésőbb hétfő reggelre elkészül a deficitcsökkentő intézkedéscsomag végleges változata.
Tánczos Barna lehet a Bolojan-kormány egyik miniszterelnök-helyettese – derül ki a leendő kabinet összetételének munkaváltozatából, amelyet a News.ro hírportál tett közzé. A jelenlegi tárcavezetők közül heten–nyolcan is az új kormány tagjai maradhatnak.
Aláírta Daniel David ügyvivő oktatási miniszter az új középiskolai kerettanterveket jóváhagyó rendeletet.
Ilie Bolojan szerint áldozati kormány lesz az általa vezetendő kabinet, amelyik készen áll megszüntetni a kiváltságokat és lefaragni a felesleges kiadásokat.
Az uniós alapokhoz való hozzáférésének felfüggesztését kockáztatja Románia, ha október 15-ig nem tesz hatékony lépéseket a költségvetési hiány csökkentésére – jelentette ki pénteken Alin Andrieș pénzügyi államtitkár.
Sorin Grindeanu pénteken bejelentette, hogy a Szociáldemokrata Párt (PSD) szombaton dönt a kormányzati részvételről, és vasárnap a miniszterjelöltjeiről.
Belefúlt pénteken egy 57 éves besztercei férfi a Kolibica-tóba, miután beleesett a vízbe egy vízibicikliről – tájékoztatott a Beszterce-Naszód megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.