Hirdetés
Hirdetés

Házasságot is lehet majd kötni a Székely Nemzeti Múzeumban

•  Fotó: Vargyasi Levente/Székely Nemzeti Múzeum

Fotó: Vargyasi Levente/Székely Nemzeti Múzeum

Jövő évtől akár a boldogító igent is ki lehet majd mondani a teljes felújításon átesett Székely Nemzeti Múzeumban. Az exkluzív szolgáltatással egyrészt nyitnának a nagyközönség felé, másrészt kiegészítenék a kormányzati intézkedések nyomán megtépázott költségvetésüket.

Farkas Áron

2023. november 13., 19:462023. november 13., 19:46

Vargha Mihály intézményvezető a Székelyhon megkeresésére elmondta: élő múzeumot szeretnének működtetni, és

olyan eseményeket kívánnak tartani, amelyek bevételt hoznak a nehéz gazdasági időszakban.

„Egyik napról a másikra úgy lekorlátoztak, hogy nem költhetünk szinte bélyegre sem. Kellenek a pénzforrások, mert úgy érezzük, kigyúlt a piros lámpa. A megyei tanács támogat bennünket, nagyon jó a kapcsolatunk, de minden jóakarat mellett meg kell vizsgálnunk, honnan tudunk még pénzt bevonzani” – fogalmazott a múzeumigazgató. Hozzátette,

a hasonló kezdeményezések a nyugati múzeumoknál természetesek, nálunk viszont még tabunak számítanak.

Elmondta, az újranyitást követően a múzeum iránt nagyon nagy az érdeklődés, önkénteseket is be kell vonniuk, hogy minden csoportot fogadni tudjanak, ennek ellenére

a bevételük csupán 35 százalékát teszi ki a belépőjegyek ára.

„A jövedelmünk 60–65 százaléka a régészeti ásatásokból jön. Néhány emberünk »a föld alatt él«, egész évben, márciustól novemberig ásunk” – osztotta meg velünk Vargha Mihály.

Az esküvők kapcsán elmondta, az épületben található egy Kós Károly által tervezett szentély, amelyben a házasodni vágyók szűk családi körben mondhatnák ki a boldogító igent. „A terem, amiből a szentély nyílik, a reformációt képviseli, egy templombelsőre hasonlít, a szentély pedig a katolicizmust. Kós Károly a felekezetek közti békét akarta ezzel hirdetni” – tudatta.

Hirdetés

A helyiséget az előző vezetőség idején raktárnak használták, majd Vargha Mihály kezdeményezésére kitakarították, kimeszelték, és restaurálását követően a 300 éves zabolai szárnyas oltárt helyezték el benne. Jelenleg egy kisebb egyháztörténeti kiállítás tekinthető meg a szentélyben, ám az élő múzeum jegyében szeretnék a házasulandók rendelkezésére (is) bocsátani.

korábban írtuk

Több mint egy épület, több mint egy múzeum, több mint egy intézmény
Több mint egy épület, több mint egy múzeum, több mint egy intézmény

Négyévi bezártság és kétévnyi felújítás után megnyitotta kapuit Sepsiszentgyörgyön a Székely Nemzeti Múzeum, a székely nemzet temploma.

Vargha Mihály szerint a szentélyben akár polgári, akár egyházi esküvőket is lehet tartani, és a jövő évtől szeretnék elindítani ezt a díjköteles szolgáltatást. „Ez egy

exkluzív lehetőség lenne, elsősorban a tehetősebb polgárok számára.

Ugyanakkor a múzeum egyben magát reklámozza ezzel” – mondta, hozzátéve, hogy ez csak egy plusz bevételi forrás lenne, az eredeti küldetésüket nem adják fel.

korábban írtuk

A románok is elismerik a megújult Székely Nemzeti Múzeumot
A románok is elismerik a megújult Székely Nemzeti Múzeumot

A román közönség és szakmai meghívottak számára is ünnepélyes keretek között megnyitották szerdán a felújított Székely Nemzeti Múzeumot. Az esemény után Vargha Mihály múzeumigazgató boldogan nyilatkozta, hogy rengeteg elismerő szót kaptak.

A sepsiszentgyörgyi kezdeményezés nem egyedi, Csíkszeredában a Csíki Székely Múzeum székhelyéül szolgáló Mikó-vár már 2018 óta ad otthont a polgári esküvőknek. Amint azt Farkas Csillától, a városháza lakosság-nyilvántartó osztályának anyakönyvvezetőjétől megtudtuk, a fiatalok nagyon szeretik a helyszínt, mivel egy történelmi jelentőségű épületről van szó.

Hozzátette, tavaly és az idén is több mint kétszáz pár mondta ki a boldogító igent ezen a helyszínen. „Sokan vannak, akik máshonnan is ide jönnek, mert a Mikó-várban szeretnének esküdni” – tudatta. Jó idő esetén a múzeumudvart is igénybe lehet venni, de inkább az esketőterem használatát javasolják, mivel ellenkező esetben a látogatók megzavarhatják a szertartást.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 21., hétfő

Kiadták a riasztást: fagyhat is Székelyföldön, a Hargitán pedig lehavazhat

Csütörtök reggelig lehűlés, esők és szeles időjárás várható az egész országban, hétfőn pedig 24 megye egyes térségeiben erős szélre figyelmeztető sárga jelzésű riasztás lesz érvényben – közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat.

Kiadták a riasztást: fagyhat is Székelyföldön, a Hargitán pedig lehavazhat
Hirdetés
2026. szeptember 21., hétfő

Fegyveres kísérők állig feketében – videót és részleteket tettek közzé a ma hajnali Georgescu-kiemelésről

A szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) hétfőn felvételeket tett közzé a Călin Georgescu mogoșoaiai villájában tartott házkutatásról.

Fegyveres kísérők állig feketében – videót és részleteket tettek közzé a ma hajnali Georgescu-kiemelésről
2026. szeptember 21., hétfő

Már egyeztetett az RMDSZ-szel a kijelölt miniszterelnök, itt tart most a kormányalakítási folyamat

Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök azt fogja kérni a parlament vezetésétől, hogy a miniszterjelöltek meghallgatása legalább hatvan percig tartson.

Már egyeztetett az RMDSZ-szel a kijelölt miniszterelnök, itt tart most a kormányalakítási folyamat
2026. szeptember 21., hétfő

A forgalomból szűrték ki, majd kísérték haza házkutatásra Călin Georgescut

Megállították hétfőn a forgalomban Călin Georgescut, majd rendőri kísérettel mogoșoaiai otthonába vitték – értesült igazságügyi forrásokból az Agerpres. A volt államfőjelölt lakásán a nyomozók egy csalási ügyben tartanak házkutatást.

A forgalomból szűrték ki, majd kísérték haza házkutatásra Călin Georgescut
Hirdetés
2026. szeptember 21., hétfő

Összetörték a rendőrségi Dustert, öten megsérültek

Öt ember, köztük egy hétéves gyermek is megsérült a vasárnap este Nagyszebenben történt közúti balesetben, amelyben egy rendőrségi jármű is érintett volt.

Összetörték a rendőrségi Dustert, öten megsérültek
2026. szeptember 20., vasárnap

Nicușor Dan is ott lesz az ENSZ 81. közgyűlésén

Nicușor Dan román államfő szeptember 20. és 23. között több megbeszélésen és rendezvényen vesz részt az Egyesült Nemzetek Szervezete (ENSZ) 81. közgyűlésének New Yorkban szervezett közgyűlésének keretében – közölte az államelnöki hivatal.

Nicușor Dan is ott lesz az ENSZ 81. közgyűlésén
2026. szeptember 20., vasárnap

Emelkedni fog jövő héttől a Duna vízhozama Romániában, de ez még mindig jóval elmarad a sokéves átlagtól

Másodpercenként 1650 köbméterre emelkedik a Duna vízhozama a jövő héten az országba való belépési pontnál, Báziásnál, és ezzel még mindig jóval a szeptemberi 3800 köbméteres sokéves átlag alatt marad.

Emelkedni fog jövő héttől a Duna vízhozama Romániában, de ez még mindig jóval elmarad a sokéves átlagtól
Hirdetés
2026. szeptember 20., vasárnap

Szökevényeket és bűnözőket kerestek a rendőrök, sokukat meg is találták

A szeptember 11-17. közötti időszakban összesen 19 európai elfogatóparancsot hajtott végre az Országos Rendőr-főkapitányság.

Szökevényeket és bűnözőket kerestek a rendőrök, sokukat meg is találták
2026. szeptember 20., vasárnap

Kútásás közben került elő a világháborús kézigránát

Kút ásása közben találtak egy feltételezett lőszert szombaton a Kászonaltíz községhez tartozó Kászonimpéren. A helyszínre kiszálló tűzszerészek egy második világháborúból származó támadó kézigránátot azonosítottak.

Kútásás közben került elő a világháborús kézigránát
2026. szeptember 20., vasárnap

Akcióban az autópálya-rendőrök: közel 3000 bírságot róttak ki egy hét alatt

Közel 3000 szabálysértési bírságot róttak ki ezen a héten az autópálya-rendőrök a közlekedésbiztonsági ellenőrzéseik során.

Akcióban az autópálya-rendőrök: közel 3000 bírságot róttak ki egy hét alatt
Hirdetés