
Fotó: Józsa Jenő
Az erős havazás miatt kedd reggel több kamion elakadt a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő országúton, megnehezítve a közlekedést. Az akadályokat hókotrók beavatkozásával sikerült elhárítani.
2011. április 12., 11:102011. április 12., 11:10
A 13A jelzésű országút Kirulyfürdő és Homoródfürdő közötti szakaszán jelentkeztek a problémák a kedd reggeli havazás nyomán. Cezar Asandei főbiztos, a Hargita Megyei Közlekedésrendészet vezetője elmondta, hogy reggel 6 óra körül erős havazás kezdődött, az úttesten keletkezett 3–4 centiméteres hóréteg pedig komoly gondokat okozott a téli útviszonyokra nem számító autósoknak.
„Több kamion elakadása miatt keletkeztek torlódások, de ezek mind tovább tudtak haladni az útügyiek beavatkozása nyomán. Három hókotró dolgozott az út járhatóvá tételén, és kézzel is szórtak le csúszásgátló anyagokat. Így a forgalom, ha nehézkesen is, de haladni tudott. Délelőtt tíz órakor sikerült teljesen járhatóvá tenni az úttestet” – mondta Asandei, aki a közlekedésrendészet három csoportjával volt a helyszíneken, irányítva a forgalmat.
Hétfőtől SMS-alapú jegyvásárlási lehetőséget vezet be a székelyudvarhelyi helyi közszállítást működtető Urbana Transport.
Az áramszolgáltatótól kapott tájékoztatás szerint nyolc Hargita megyei településen összesen 19 transzformátorállomás maradt áramellátás nélkül szombat este.
Az Eurotrans Alapítvány legközelebb Udvarhelyszéken nyújt ingyenes segítséget a magyar állampolgárság igényléséhez, beleértve a szükséges fordításokat is.
Közlekedési gondokat okoznak a kátyúk Székelyudvarhely Szejkefürdő felőli kijáratánál, az Orbán Balázs utcában. A félbehagyott munka miatt csaknem járhatatlanná vált az útszakasz, a városháza és a kivitelező viszont dolgoznak a megoldáson.
A jelentős emelések ellenére nem torpant meg az adófizetői kedv Székelyudvarhelyen: szerdán sorokban álltak az emberek a polgármesteri hivatal kasszái előtt. A többségnek az volt a legfontosabb, hogy legalább a tízszázalékos kedvezményt megkapják.
Alig három óra különbséggel két ittas sofőrt is elkaptak a rendőrök Székelyudvarhelyen és Zetelakán a hétvégén.
Több panasz is érkezett az ünnepi időszakban a Székelyudvarhelyi Városi Kórház sürgősségi osztályára. Az intézmény vezetősége javítani szeretne a helyzeten, ám a közösségi médiában tett névtelen bejegyzéseket egyszerűen figyelmen kívül hagyják.
Közel 26 millió lejes beruházássorozaton van túl a Székelyudvarhelyi Városi Kórház. Az intézmény vezetősége és a polgármester nemcsak az elmúlt öt év legjelentősebb eszközvásárlásait összegezte, hanem felvázolta 2026 legfontosabb célkitűzését is.
Számos jogi vita után két kivitelezővel kötött szerződést Hargita Megye Tanácsa az Udvarhelyszéken elkezdett, majd félbehagyott nagyszabású útfelújítás elvégzésére: elvileg idén folytatódhat a munka. A modernizálás elhúzódásának azonban ára lesz.
Időjárási okok miatt több Hargita megyei településen is megszakadt az áramszolgáltatás kedd reggel, összesen több mint négyszáz felhasználót érint a kimaradás.
szóljon hozzá!