
Március 14-én, vasárnap délután, mint sok más magyarlakta településen, Gyimesbükkben is összegyűlt a helyi közösség a Csángó Gyerekekért Egyesület székhelyén, hogy 1848. március 15-re emlékezzen. Azonban más székelyföldi, csíki településektől eltérően, a gyimesbükki magyaroknak nem adatott meg a lehetőség a nyugodt emlékezésre. Helyette a Bákó megyei rendőrséggel, csendőrséggel és tűzoltósággal kellett szembenézniük.
2010. március 14., 21:012010. március 14., 21:01
2010. március 14., 21:202010. március 14., 21:20
A kis településen öt rendőrautó járőrözött már reggeltől, valamint folyamatosan kérdéseket szögeztek a szervezőknek. Emellett a településre érkezett egy tűzoltóautó, úgymond felügyelet céljából, holott a rendezvény helyszínén nem kellett tartani tűzesettől, minthogy a terem fűtésének engedélyezését a tűzoltóság már előzetesen megtagadta.
Az RMDSZ Csíki Területi Szervezete elfogadhatatlannak tartja, hogy ma Romániában egy nemzeti közösséget megzavarjanak az ünneplésben. Ehhez minden állampolgárnak egyformán joga van, és ennek megakadályozása nemcsak jogsértés, de egyben tiszteletlenség is.
Az érintettek felkérik Korodi Attila és Kelemen Hunor parlamenti képviselőket, valamint Gyerkó László szenátort, parlamenti eszközeik segítségével tiltakozzanak ők is, hogy a jövőben ne forduljanak elő ehhez hasonló helyzetek
A medvék által oly gyakran látogatott Tusnádfürdőn állították fel a turistalátványosságnak szánt, négy méter magas medveszobrot. Az impozáns fémalkotást szerdán avatták fel.
Jelenleg nem lehet módosítani az adók mértékén – tudomásul vette a csíkszeredai képviselő-testület keddi azonnali ülésén a pénzügyminisztérium hivatalos levelét.
Baleset történt Szentegyháza és Csíkszereda között kedden délelőtt, egy ember megsérült.
A Bolojan-kormányhoz fordul petícióban a csíkszeredai városvezetés, hogy még az országos költségvetés elfogadása előtt hozzon jogszabályt az adócsökkentésre. Az ügyben elindították az aláírásgyűjtést.
Begyűjtötték a lakossági észrevételeket, fel is dolgozták annak érdekében, hogy a csíkszeredai városi tömegközlekedés járműveinek végleges menetrendjét kialakítsák. Ezt várhatóan március elején vezetik be.
Noha tavaly decemberben elkészült Csíkszeredában az Erőss Zsolt Aréna melletti parkoló újabb kijárata a Decemberi forradalom utca felé, azóta is zárva van. Megnyitásával elkerülhető lesz a Stadion utcában keletkező torlódás.
Míg Csíkszereda polgármestere szerint a szombati megmozdulást az AUR párt használta ki feszültségkeltésre, a tüntetés szervezője állítja: civilként, pártpolitikai érdekektől függetlenül hívta utcára az embereket, és akár perre is kész az igazáért.
A gyimesközéploki Majláth Gusztáv Károly Általános Iskola mellé egy új iskolaépületet építenek európai uniós támogatással. A tanintézet bővítése feloldja a zsúfoltságot, és lehetővé teszi, hogy a távolabb fekvő iskolák diákjai is ott tanuljanak.
Elfogadhatatlan, hogy Csíkszeredában egy szélsőséges párt szervezzen tüntetést, embereket mozgatva, feszültséget szítva – jelezte rövid bejegyzésében Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere, az AUR pártra utalva.
A csíksomlyói skanzen-park létrehozásához szükségessé vált egy újabb övezeti rendezési terv (PUZ) elkészítése. A dokumentációt januári ülésén pénteken hagyta jóvá a csíkszeredai önkormányzati képviselő testület.
szóljon hozzá!