Hirdetés
Hirdetés

Háromszor pereltek sikerrel, mégis le kellett cserélni a forgalmi táblákat

A kifogásolt táblák egyike. Változtatás a törvény erejével. Archív •  Fotó: Veres Nándor

A kifogásolt táblák egyike. Változtatás a törvény erejével. Archív

Fotó: Veres Nándor

Évekig perelt a csíkszeredai polgármesteri hivatal a városban lévő kétnyelvű forgalmi táblákért. A rendőrség háromszor bírságolt – a hivatal minden esetben pert nyert ellenük –, a két útkereszteződésben is kihelyezett táblákat végül tavaly kellett megváltoztatni, mert egy jogerős ítélet erre kötelezte a várost.

Kovács Attila

2017. március 21., 09:052017. március 21., 09:05

A Márton Áron, Nagyrét, Szék és Taploca utcák, illetve a Testvériség sugárút, Vár tér, Zöld Péter és Szász Endre utcák kereszteződésénél kihelyezett forgalmi táblákon nem elsősorban a kétnyelvűség, hanem ennek sorrendje zavarta a hatóságokat – ugyanis elsőként magyarul, majd utána románul tüntették fel az információkat.

A rendőrség először 2010-ben bírságolta meg a polgármesteri hivatalt 1260 lejre, a jegyzőkönyv szerint azért, mert

Hirdetés

a táblák nem feleltek meg a vonatkozó szabványoknak.

A hivatal pert indított, és nyert, a csíkszeredai bíróság érvénytelenítette a jegyzőkönyvet. Két évvel később újabb rendőrségi jegyzőkönyv készült, akkor már 7000 lej volt a bírság összege, ez viszont a helyi önkormányzatot illette. Ismét per következett, a bíróság pedig ezúttal is a városnak adott igazat, a bírságot figyelmeztetésre változtatta. Az indoklás szerint, amelyet a polgármesteri hivatal bocsátott rendelkezésünkre:

Idézet
nem rossz szándékkal történt a szabálysértés, és nem jelent olyan veszélyt a társadalomra, hogy bírságra legyen szükség.

2015-ben a közlekedésrendészet újabb, immár a harmadik pénzbírságot rótta ki, 2205 lej értékben, ezúttal csak a Testvériség sugárút, Vár tér, Zöld Péter és Szász Endre utcák kereszteződésénél kihelyezett forgalmi táblák miatt. A jegyzőkönyv szerint ezek a szabványoknak nem megfelelően voltak feliratozva. A bíróság úgy ítélte meg, hogy a kétnyelvűség a helyi közösség segítségére van, és nem befolyásolja az útbaigazításra szolgáló információkat – a bírságot ezúttal is figyelmeztetésre változtatták. Az elsőfokú ítélet ellen a rendőrség a Hargita Megyei Törvényszékre fellebbezett, kifejtve, hogy ebben az esetben a társadalmi veszélyességet a szabványok, törvények megszegése jelenti, amelyet a jogállam egyik intézménye követ el, és ez nem az első alkalom. A törvényszék is a városnak adott igazat, elutasítva a rendőrség fellebbezését.

Noha ezeket a pereket megnyerte a város, a történet mégsem végződött kedvezően – az említett táblákat hiába keresnénk. Időközben a prefektusi hivatal is pert indított a nyelvi sorrend miatt, a Hargita Megyei Törvényszék 2013-ban döntött arról, hogy ez a fajta kétnyelvűség nem megengedett, és ezek a táblák nem maradhatnak az említett két útkereszteződésnél. Miután a pert fellebbezés után újratárgyalták, ugyanaz az ítélet született, ezt később a Marosvásárhelyi Ítélőtábla is megerősítette. A vitatott forgalmi táblákat végül tavaly másokkal kellett helyettesíteni, hogy a román megnevezések legyenek elöl.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. január 14., szerda

Filmekkel, színházi előadásokkal, lemezbemutató koncertekkel indul az év a gyergyóalfalvi művelődési központnál

Változatos programkínálattal várja a közönséget a gyergyóalfalvi Petőfi Művelődési Központ a következő hetekben.

Filmekkel, színházi előadásokkal, lemezbemutató koncertekkel indul az év a gyergyóalfalvi művelődési központnál
Hirdetés
2026. január 14., szerda

Közgyűlésre hívják a gyergyószentmiklósi földtulajdonosokat

Gyergyószentmiklós önkormányzata értesíti a város mezőgazdasági földtulajdonosait, hogy január 15-én, 9 órától közgyűlést tartanak a képviselő-testület üléstermében. Bizottsági tagokat választanak.

Közgyűlésre hívják a gyergyószentmiklósi földtulajdonosokat
2026. január 14., szerda

Sokan kijátsszák a gépjárműadó kifizetését

Cseke Attila fejlesztési miniszter szerdán kijelentette, hogy Romániában létezik egy olyan réteg, amelyik a szabályokat tudatosan kijátszva nem fizet helyi adót, miközben a többség becsületesen eleget tesz kötelezettségeinek.

Sokan kijátsszák a gépjárműadó kifizetését
2026. január 14., szerda

Nem sikerült egységesíteni a hulladékgazdálkodást Csíkszeredában, több területen is kihívások elé néz a városvezetés

Az adóemelés, közlekedés és parkolás mellett többek között a tervezett Drakula Park, az okoskukák, és a Harvíz Rt. óriáspályázata kerültek terítékre témaként a csíkszeredai városvezetés által megszervezett szerdai sajtóbeszélgetésen.

Nem sikerült egységesíteni a hulladékgazdálkodást Csíkszeredában, több területen is kihívások elé néz a városvezetés
Hirdetés
2026. január 14., szerda

Mit kezdjek az életemmel? – fiatalokat érintő aktuális témák

A fiatalokat érintő kérdésekről tartanak előadásokat és panelbeszélgetéseket szakemberek január 20-án, a Szakszervezetek Művelődési Házában. A rendezvény érdemi válaszokkal szolgál a fiatalok dilemmáira.

Mit kezdjek az életemmel? – fiatalokat érintő aktuális témák
2026. január 14., szerda

Cseke Attila: nem igaz, hogy a helyi adóbevételek a központi költségvetésbe irányítják át

Cseke Attila fejlesztési miniszter szerdán kijelentette, hogy a közigazgatási intézkedéscsomagról szóló törvénytervezetet a kormánykoalícióban fogják véglegesíteni.

Cseke Attila: nem igaz, hogy a helyi adóbevételek a központi költségvetésbe irányítják át
2026. január 14., szerda

Hatalmas robbanás történt a lugosi rendőrségen – videóval

Három Temes megyei rendőr megsérült szerda reggel a lugosi rendőrség egyik melléképületében történt robbanásban, ahol az erkölcsi bizonyítványokat kiállító iroda működik.

Hatalmas robbanás történt a lugosi rendőrségen – videóval
Hirdetés
2026. január 14., szerda

A mindennapok legjobb dolga drágult meg leginkább a villanyáram után

Az Országos Statisztikai Intézet (INS) szerdán közölt adatai szerint a villamos energia, a kávé és kakaó ára, valamint a vasúti szállítás díja nőtt a legnagyobb mértékben az elmúlt egy évben.

A mindennapok legjobb dolga drágult meg leginkább a villanyáram után
2026. január 14., szerda

Maros megyéből indult, és most Európa legkeresettebb bűnözői közül is kiemelkedik: jutalmat adnak érte

Két román állampolgár is szerepel Európa legkeresettebb bűnözőinek listáján. Egyikük a mezőméhesi nőgyilkosság feltételezett elkövetője – szúrta ki a Digi24 hírportál.

Maros megyéből indult, és most Európa legkeresettebb bűnözői közül is kiemelkedik: jutalmat adnak érte
2026. január 14., szerda

Közvitán a közigazgatási reform: több milliárd lejjel csökkenhetnek az állami kiadások

A helyi és a központi közigazgatás reformjáról szóló törvénytervezet indoklása szerint az intézkedéscsomag alkalmazásával 2026-ban 3,367 milliárd lejjel csökkennek a költségvetési kiadások.

Közvitán a közigazgatási reform: több milliárd lejjel csökkenhetnek az állami kiadások
Hirdetés