A belügyminisztérium folyó évi fejlesztési tervében szerepel a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság már elkezdet székházának továbbépítése, de egyelőre még nem tudni, hogy mekkora összeget utalnak ki a munkálatok folytatására.
2013. január 24., 15:072013. január 24., 15:07
A Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság 15 millió lejt kért a belügyminisztériumtól az új székház befejezésére. Ion Popa rendőrparancsnok érdeklődésünkre elmondta, a szaktárca mintegy négymillió lejjel tartozik a kivitelezőnek. Ion Popa szerint, ha a kért összeget megkapják, akkor tartani tudják az ütemtervet, és jövő évben már birtokba is vehetik az ingatlant.
Az új székház építését 2008-ban kezdték el, két évvel később azonban pénzhiány miatt leállították a munkálatokat. Akkor Antal Árpád András, Sepsiszentgyörgy polgármestere azt javasolta a belügyminisztérium képviselőinek, hogy mondjanak le a másfél hektáros területről, és rendőrségi székház helyett az Országos Lakásügynökség építsen lakásokat a telekre. Ezek fele a belügyminisztériumot illette volna meg, a másik fele pedig Sepsiszentgyörgy önkormányzatát. Úgy tűnt, elfogadják az ajánlatot, de aztán mégis úgy döntöttek, hogy folytatják a munkálatokat.
A tervek szerint a sepsiszentgyörgyi csendőrkaszárnya szomszédságában lévő másfél hektáros területen mintegy száz alkalmazott számára készül iroda, ugyanakkor éttermet, sporttermet, fogdát és parkolót is terveznek. A beruházás teljes értéke meghaladja a 43 millió lejt.
Egyébként azért vált szükségessé egy új székház építése, mert azt a Csíki utcai ingatlant, amelyben eddig működött a sepsiszentgyörgyi rendőrség, visszaszolgáltatták jogos tulajdonosának, a megyei rendőrségnek otthont adó, Kőrösi Csoma Sándor utcai épület pedig kicsi a két intézmény számára.
A tartós szárazság egyre aggasztóbb vízhiányt idéz elő Háromszéken. A legtöbb településen felszólítással próbálják szabályozni az ivóvízfogyasztást, máshol időszakosan korlátozzák az ellátást, ezzel megelőzvén a nagyobb bajt.
Főként visszaváltható üvegekre vadászva feszítik fel az okoskonténereket Sepsiszentgyörgyön. A TEGA igazgatója a lakosság segítségét kéri a vandalizmus megfékezésében.
Nagyon sok mozgássérültnek a sepsiszentgyörgyi Máltai Szeretetszolgálat által szervezett nyári tábor jelenti az év egyik kiemelkedő eseményét, ez idén június 29-től július 6-ig zajlott Mikóújfaluban.
Hat település között osztotta szét a Galac megyétől kapott egymillió lej értékű gyorssegélyt hétfői ülésén Kovászna Megye Tanácsa. Bíznak benne, hogy rövidesen az árvíz sújtotta községek fertőtlenítésére igényelt kormánytámogatás is megérkezik.
A Kőrösi Csoma Sándor Közművelődési Egyesület fennállásának 35. évfordulójára készült dokumentumfilmet, hétfőn 17 órától mutatják be a kovásznai Csoma Emlékközpont és Népfőiskola székházában.
A sepsiszentgyörgyi rendőrséget riasztotta szombaton késő este egy nő, hogy 37 éves fia öngyilkosságot fontolgathat a vasútállomás környékén.
Elérkezett egy nemzedékről nemzedékre testálódott álom megvalósulásának ideje a kovásznai unitárius leányegyházközség számára: széleskörű közösségi összefogásnak köszönhetően saját gyülekezeti otthonuk lett.
Fokozott légköri instabilitásra figyelmeztető elsőfokú (sárga jelzésű) riasztást adtak ki a meteorológusok szombaton az ország tíz megyéjére.
A megszokottól eltérő, misztikus élményben lehet része annak, aki ellátogat a dálnoki búvártóhoz, ahol nem mindennapi kiállítás várja a látogatókat.
Válaszol a gazdák kérésére a Kovászna megyei tanács: segít a gazdálkodóknak abban, hogy nagyobb felületen küzdhessenek meg az egyre gyakoribb aszályos időszakokkal. A cél az, hogy az eddigi 3000 hektárról 8000 hektárra nőjön az öntözhető felület.
szóljon hozzá!