Strandátvétel kérdőjelekkel

•  Fotó: barot strand

Fotó: barot strand

Vita közepette bólintott rá Barót város önkormányzata a múlt héten a Borvíz útja projekt keretében korszerűsített strand átvételére a megyei önkormányzattól. Az aggályok a működtetésre vonatkoztak. A polgármester szerint több megoldás is lehetséges.

Nagy D. István

2013. január 16., 15:252013. január 16., 15:25

Pontos választ még nem lehet adni arra, hogy miként is oldják meg a létesítmény működtetését, mivel több elképzelés is létezik – fejtette ki a Székelyhon.ro érdeklődésére Lázár Kiss Barna polgármester. Az elöljáró rámutatott, hogy mivel európai uniós alapokból történt a korszerűsítés, az önkormányzatnak kötelessége öt évig saját hatáskörben működtetni a strandot. A megyei önkormányzattól történő átvételre már 2011 augusztusában sort kellett volna keríteni, de ez egyrészt a kivitelező késése miatt, másrészt pedig a baróti önkormányzat döntése nyomán mostanáig tolódott. Utóbbit az indokolta – amint az a városvezető is megerősítette –, hogy várniuk kellett, amíg a kivitelezés minden szinten egyenesbe került.

Kovászna Megye Tanácsa egyébként arra az időre vette át a Borvíz útja projekten keresztül megújult létesítményeket, amíg a kivitelezés le nem zárul. Ezt az is indokolta, hogy több községnek gondja akadt a pályázati önrész biztosításával, amit a megyei testület átvállalt.

Lázár Kiss Barna szerint nem kérdéses, hogy megfelelő megoldást találnak a működtetésre. Az egyik elképzelés szerint az önkormányzat vállalatai valamelyikére bízzák azt, illetve előfordulhat az is, hogy a vízügyekért felelős vállalattól tudnak majd átirányítani alkalmazottakat. A végső megoldással várhatóan a hónap végéig előrukkolnak. A fenntartás illetően egy gyakorlatilag új létesítményről van szó, tehát nem kellene gondok legyenek – tette hozzá Lázár Kiss Barna.

A strand átvételét szentesítő képviselő-testületi sülésen egyébként a Magyar Polgári Párt tagjai voltak azok, akik több kifogást is emeltek. A működtetésen túl többek között azt is kifogásolták, hogy Barót egyáltalán belépett a Borvíz útja projektbe, noha a strand felújítását kevesebb pénzből is meg lehetett volna valósítani saját forrásból, és az erdővidékiek is jóval hamarabb használhatták volna.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 07., kedd

Több mint 230 ezer lejnyi bírságot róttak ki Kovászna megyében

Több száz bírság, tízezres nagyságrendű szankciók és több tucat forgalomból kivont sofőr – így léptek fel a Kovászna megyei rendőrök az ünnepi időszakban.

Több mint 230 ezer lejnyi bírságot róttak ki Kovászna megyében
Hirdetés
2026. április 03., péntek

Mentőhelikopterrel vitték kórházba az idős férfit, miután leesett a kerékpárjáról

Leesett a kerékpárról egy idős férfi Bodzafordulón péntek délután, a sérültet a SMURD helikoptere szállította Brassóba a helyi kórházból.

Mentőhelikopterrel vitték kórházba az idős férfit, miután leesett a kerékpárjáról
2026. április 03., péntek

Telefonjáért vertek meg egy férfit Sepsiszentgyörgyön – két fiatalt letartóztattak

Telefonjáért támadtak rá egy férfira Sepsiszentgyörgyön: három fiatal bántalmazta, majd elvette a készülékét. A sértettet kórházban ápolják, a két fiú 30 napos előzetes letartóztatásba került, a 15 éves lány szabadlábon védekezhet.

Telefonjáért vertek meg egy férfit Sepsiszentgyörgyön – két fiatalt letartóztattak
2026. április 03., péntek

Körözött férfiakat fogtak el Háromszéken

A Kovászna megyei rendőrség járőrei két olyan körözött férfit fogtak el és kísértek börtönbe, akiket a bíróság már korábban jogerősen elítélt közlekedési bűncselekmények miatt.

Körözött férfiakat fogtak el Háromszéken
Hirdetés
2026. április 02., csütörtök

Minden egyes délutánjuk be van táblázva – élet az autizmus spektrumzavaros gyermekkel

Az autizmus spektrumzavar tünetei rendkívül széles skálát fognak át, és kombinációjuk esetről esetre egyedi lehet, ezért nagyon nehéz két egyforma autistát találni. Április 2-a az autizmus világnapja.

Minden egyes délutánjuk be van táblázva – élet az autizmus spektrumzavaros gyermekkel
2026. április 02., csütörtök

Sepsi Book: május közepén könyvvásár és kulturális programkavalkád a Sepsi Arénában

Az 5. Sepsi Book könyvvásár május 14. és 17. között várja a közönséget a Sepsi Arénában, több tucat kulturális programmal, neves szerzőkkel, gyermekfoglalkozásokkal és ingyenesen látogatható eseményekkel.

Sepsi Book: május közepén könyvvásár és kulturális programkavalkád a Sepsi Arénában
2026. április 02., csütörtök

Fogyatékkal élő felnőttekhez keresnek hivatásos gondozókat

Kovászna megyében is lehetőség nyílik hivatásos személyi gondozóként bekapcsolódni a súlyos vagy halmozott fogyatékossággal élő felnőttek ellátásába. A program célja, hogy a rászorulók családias környezetben részesüljenek gondozásban.

Fogyatékkal élő felnőttekhez keresnek hivatásos gondozókat
Hirdetés
2026. április 02., csütörtök

Egy hónap alatt ötszáz sürgősségi bevetésük volt a háromszéki tűzoltóknak

Március folyamán a Kovászna megyei tűzoltóság összesen 486 sürgősségi esetnél avatkozott be – derül ki a múlt havi mérlegből. A legtöbb esetben elsősegélynyújtásra volt szükség, de számos tarlótűz is történt a megyében.

Egy hónap alatt ötszáz sürgősségi bevetésük volt a háromszéki tűzoltóknak
2026. április 01., szerda

Nem nézte az akadályt a kétbocsos anyamedve, amikor elkergették Kézdivásárhelyen – videóval

Két bocsával együtt tűnt fel egy medve Kézdivásárhelyen, a kutyamenhely közelében. A medve a lemhényi erdőből ereszkedhetett le egy vadász szerint, és akár területet is kereshetett magának.

Nem nézte az akadályt a kétbocsos anyamedve, amikor elkergették Kézdivásárhelyen – videóval
2026. április 01., szerda

Húsvéti ételszentelés Sepsiszentgyörgy főterén

A híveket vasárnap reggel várják Sepsiszentgyörgy főterére, hogy az egyházi elöljárók megszentelhessék a kosarukban lévő étkeket. A húsvéti ételszentelést idén ötödik alkalommal szervezi meg a Magyar Erdélyért Egyesület (MERT).

Húsvéti ételszentelés Sepsiszentgyörgy főterén
Hirdetés