Sikeres turnét zárt Dancs Annamari

Sikerrel zárult a Dolhai Attila és Dancs Annamari erdélyi koncertkörútja, az énekesnő pedig újabb turnéra, előadásra készül.

Bús Ildikó

2012. november 09., 12:482012. november 09., 12:48

2012. november 09., 13:132012. november 09., 13:13

Hat erdélyi városban lépett fel október folyamán a Budapesti Operettszínház két művésze, Dolhai Attila és Dancs Annamari. Az előadásokat követően a szentgyörgyi énekesnő itthon maradt néhány napig – mint mondta, feltöltődni –, és beszámolt a jövőbeli terveiről is. A két művész a legismertebb  operett- és musical-dalokat adta elő a közönségnek, mindenütt telt ház fogadta őket, Annamarinak az is nagy élmény, hogy kollégája, Dolhai Attila is jól érezte magát Erdélyben. „Nagyon örülök, hogy eljött és megmutattam neki Erdélyt, és bár nagyon elfoglalt, de szakított időt erre a turnéra. Az időhiány mellett egy másik problémát is le kellett küzdenie, ez pedig a hideg, hiszen nálunk más az időjárás, mint Budapesten. De szerencsére minden rendben volt, a közönség is meleg szeretettel fogadott bennünket, ami nagyon fontos” – mesélte az énekesnő.

Dancs Annamari azt is elmondta, a közönség mellett a helyi sajtót is értékeli, hiszen nem szenzációhajhász írásokat kap vissza önmagáról, hanem a munkájának értkelését, ami Magyarországon nem így működik. Elmondása szerint a határon túl a bulvártémákat helyezik előtérbe és sokkal fontosabb volt például az a hír, amikor nyáron egy próba alatt rosszul lett a melegtől, mint az, hogy éppen hol és milyen darabbal lép fel. Az énekesnő arról is beszélt, hogy mit jelent számára Erdély és Magyarország, illetve az, hogy a magyar közönség mellett a román ajkúakhoz is szól, hiszen több könnyűzenei dala is megjelent román nyelven. Mint mondta, a bukaresti Ion Dacian Operettszínhzában kezdte el karrierjét ebben a műfajban, ott is mindig jól érezte magát, és a közönség is szerette, értékelte. „Mindig pozitív visszajelzéseket kapok, még akkor is, ha már nem énekelek román dalokat, sőt olyan is volt, hogy Piteşti-ről hozott valaki nekem egy csokor virágot koncert után, így értékelve azt, amit csinálok. Magyarországi kollégáim ezt nehezen értik meg, de elmondtam nekik, hogy a román fővárosban is mindig kedvesen fogadtak az emberek” – mondta Annamari.

Az énekesnő, aki egyébként gyakran jár haza szülővárosába, azt is kifejtette: nagyon szereti Budapestet, de mindig van honvágya. Bár megszokta és szereti a nagyváros lüktetését, a gyökerei ide kötik, nagyon hiányzik neki Sepsiszentgyörgy. Az éneklés mellett legutóbb a kézdivásárhelyi Szentkereszty Stephanie Egyesület által gondozott hátrányos helyzetű és fogyatékkal élő gyerekeknek és fiataloknak vitt ajándékot Annamari, hiszen úgy érzi, örömöt szerezni ezeknek a gyerekeknek felemlő érzés, főként, hogy ők nem mehettek el a koncertjére.

Bár ez a koncertturné véget ért, Dancs Annamari nem ül tétlenül: jövőben az Amerikai Egyesült Államokba készül turnézni, az ott élő román és magyar közösségnek énekel majd.

szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. március 17., kedd

Ha a szomszéd kutyája túl hangosan ugat: jogok és kötelességek

A tömbházas életforma próbára teszi a türelmet. Míg Sepsiszentgyörgyön a „szomszéd jóléte” is zavaró lehet, Kézdivásárhelyen a felelőtlen állattartás és a parkolási káosz adja a legtöbb munkát a helyi rendőröknek.

Ha a szomszéd kutyája túl hangosan ugat: jogok és kötelességek
Hirdetés
2026. március 17., kedd

Háromszékiek, akiknek élete és munkássága kiérdemli a Pro Urbe díjat

Lezárult a felterjesztési időszak a Pro Urbe díjakra Kovászna megye két legnagyobb városában. Míg Kézdivásárhelyen két név már publikus, Sepsiszentgyörgyön egyelőre titkos az a tizenkét fős lista, amelyből a városvezetők kiválasztják az idei díjazottakat.

Háromszékiek, akiknek élete és munkássága kiérdemli a Pro Urbe díjat
2026. március 16., hétfő

Ismét lomtalanítanak Háromszéken

Több mint száz háromszéki települést érint, és az első félévi program július 9-én ér véget. A sepsiszentgyörgyi TEGA köztisztasági vállalat vidéki lomtalanítási akciójáról van szó, amely hétfőn kezdődött Illyefalván.

Ismét lomtalanítanak Háromszéken
Ismét lomtalanítanak Háromszéken
2026. március 16., hétfő

Ismét lomtalanítanak Háromszéken

2026. március 15., vasárnap

Székelyföldön hangot adtak egységnek, tiszteletnek, múltnak és jövőnek – videó

Huszárokkal, zászlókkal és kokárdákkal, tánccal és énekkel, időnként pedig elcsendesedve ünnepelték március 15-ét Csíkszeredában, Gyergyószentmiklóson, Kézdivásárhelyen, Marosvásárhelyen, a Nyergestetőn, Sepsiszentgyörgyön és Székelyudvarhelyen.

Székelyföldön hangot adtak egységnek, tiszteletnek, múltnak és jövőnek – videó
Hirdetés
2026. március 15., vasárnap

Március 15.: amikor magyarok milliói egyet gondolnak

Kézdivásárhely 1848-ban megmutatta, képes harcolni, ha hív a haza, most pedig újfent bebizonyította, hogy ünnepelni is tud, ha annak van ideje. Március 15-én régen látott sokaság nyugtázta tapssal dr. Sulyok Tamás magyar köztársasági elnök beszédét.

Március 15.: amikor magyarok milliói egyet gondolnak
2026. március 15., vasárnap

Elhagyottnak tűnő autókban rejtette el a csempészett cigarettát a háromszéki bűnbanda

Cigarettacsempészetre szakosodott háromszéki bűnszervezetet leplezett le a rendőrség. Az ügyben végzett harminckét házkutatás során jelentős mennyiségű cigarettát, készpénzt, sőt légfegyvert is találtak.

Elhagyottnak tűnő autókban rejtette el a csempészett cigarettát a háromszéki bűnbanda
2026. március 14., szombat

Erdővidéken is megőrizték 1848 szellemiségét

Tizenkilenc éve emlékeznek meg a szabadságharcról és Gábor Áronról, a hős ágyúöntőről a bodvaji kohónál. A forradalom kitörésének évfordulója előtti napon erdővidékiek és anyaországiak együtt ünnepelték a magyar szabadságot és függetlenséget.

Erdővidéken is megőrizték 1848 szellemiségét
Hirdetés
2026. március 14., szombat

Kölyökkutyák várnak simogató kezekre a szépmezői kutyamenhelyen

A sepsiszentgyörgyi (szépmezői) kutyamenhely március 14-én ismét várja az állatbarátokat. Februárban a menhely fenntartóinak nagy örömére két tucat kutyát is sikerült örökbe adni, jelenleg sok kölyök várja gazdiját.

Kölyökkutyák várnak simogató kezekre a szépmezői kutyamenhelyen
2026. március 14., szombat

Királyok, császárok, államfők a céhes városban

Vasárnap dr. Sulyok Tamás, Magyarország köztársasági elnöke lesz Kézdivásárhely díszvendége. Ő az eddigi legmagasabb rangú magyar közjogi méltóság, aki itt ünnepi beszédet tart, pedig előtte megannyi király, császár, fejedelem járt a céhes városban.

Királyok, császárok, államfők a céhes városban
2026. március 13., péntek

Sepsi Pilvax: kokárdakészítéssel hangolódnak az ünnepre

Kokárdakészítéssel és énekkel hangolódtak a nemzeti ünnepre csütörtökön a sepsiszentgyörgyi Tein kávézóban, de még pénteken is bárki betérhetett elkészíteni a saját kokárdáját.

Sepsi Pilvax: kokárdakészítéssel hangolódnak az ünnepre
Hirdetés