
Családi nap, közéleti és politikai előadások, szórakoztató programok és koncertek várják a SIC Fesztre látogatókat augusztus 11–14. között Csomakőrösön. A fesztiválon az Ocho Macho és az Intim Torna Illegál zenekarok is fellépnek.
2016. július 22., 18:332016. július 22., 18:33
2016. július 22., 18:362016. július 22., 18:36
Első alkalommal koncertezik a Wellhello Székelyföldön, a SIC Feszten, ugyanakkor fellép az Ocho Macho, az Intim Torna Illegál, valamint a szintén magyarországi New Level Empire, akik a The Last One című számukkal 2014-ben A Dal című műsorba is bekerültek, és egészen a döntőig meneteltek. A fesztivál meghívottja még a magyarországi 2014-es X-Faktor ötödik helyezettje, Szabó Ádám, illetve Luppinger Attila, a Kismenők című tehetséggondozó műsor zenésze is színpadra lép. Itt lesz még a gyergyói Bagossy Brothers Company, a kolozsvári Whisperblast, a kovásznai diákokból álló PinceBand zenekar, illetve a DreamLand Music Project is. A koncerteket követően DJ BRNY, Nick Havsen, DJ Turbo és DJ Dewil fokozza majd a bulik hangulatát.
A Székelyföldi Szabadegyetemből fesztivállá alakult SIC Feszt kicsiknek és nagyoknak egyaránt lehetőséget biztosít a kikapcsolódásra, ahol hazai és külföldi előadók is meghívást kaptak. Szó lesz az erdélyi fesztiváldivatokról, a székelyföldi turizmus vonzerejéről, a világ, az EU-s és a hazai politika aktuális kérdéseiről, a közösségi média árny- és napos oldalairól – tájékoztatnak a szervezők. Az érdeklődők ugyanakkor arról is hallhatnak, hogy Székelyföldön vagy külföldön érdemesebb élni. Színes program, így az Evilági és a Kelekótya együttesek koncertje várja a gyermekeket és szülőket az augusztus 13-án tartandó Családi Napon. Nem maradnak el a helyi gazdasági fejlesztéseket boncolgató beszélgetések sem, illetve bemutatják azt is, hogy milyenek az európai parlamentben dolgozók mindennapjai. A Márton Áron-emlékév kapcsán a püspök életét bemutató kerekasztal-beszélgetést szerveznek.
A sportolni vágyó középiskolások egyéni és csapatvetélkedőkön próbálhatják ki magukat, a diákolimpia lehetőséget nyújt arra, hogy játékokon, érdekes és szórakoztató próbatételeken mutassák meg rátermettségüket. A nyertes csapat jutalma egy brüsszeli tanulmányút.
A kommunizmus korszaka nem csak a történelmi múlt része, hiszen sokunk személyes életének meghatározó részét jelenti. A Vörös Csillag Múzeum látványtervezői erre is törekedtek: ne csak nézzük a múltidézést, legyünk részesei azoknak az időknek.
Hamisított termékek illegális forgalmazásával gyanúsított személyeket hallgatott ki szombaton a Kovászna megyei rendőrség.
Gyűjtést szervez a sepsiszentgyörgyi Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórház az ott született kisbabák számára, mert sok anya úgy érkezik a szülészetre, hogy még a legszükségesebb babaholmikat sem tudja magával hozni.
Lakossági fórumra várják a kézdivásárhelyieket november 9-én és 10-én, hétfőn és kedden 18 órától a Vállalkozói Inkubátorházba.
Bálványos román nevének törvénybe iktatását célzó képviselőházi vitát heves szóváltások, személyeskedés és nacionalizmusról szóló bírálatok kísérték, miközben több párt is szembefordult az indítvánnyal.
Tíz lőfegyvert és csaknem tízezer lőszert foglaltak le csütörtökön Kovászna megyében egy átfogó házkutatás–sorozat nyomán. Három személyt bekísértek és kihallgattak.
Sikkasztás, adócsalás és pénzmosás gyanúja miatt tartottak házkutatásokat Kovászna megyében a Jupiter művelet részeként. Egy másik ügyben az állami költségvetést több mint 1,2 millió lejjel károsíthatták meg, két személyt őrizetbe vettek.
Péter Alpár képzőművész Ignotus című kiállításának megnyitójára várják az érdeklődőket csütörtökön a sepsiszentgyörgyi Lábasházba. A tárlat különleges betekintést nyújt Péter Alpár több mint három évtizedes alkotói tevékenységébe.
A képviselőház szerdai ülésén döntő házként elutasította a Kovászna megyei üdülőhely, Bálványosfürdő nevének megváltoztatását előíró törvénytervezetet. Így nem lesz Bálványosból Bălvăniș.
November világszerte a férfiak egészségének hónapja, ennek apropóján újabb prosztatarák-szűrésre várja a 45 év feletti férfiakat a Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórház és Kovászna Megye Tanácsa.
szóljon hozzá!