Új tagozatot indít Sepsiszentgyörgyön a Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem. Az erdő- és vadgazdálkodási, valamint mezőgazdasági szakokon 2014 őszétől kezdik el az oktatást.
2013. július 24., 13:232013. július 24., 13:23
2013. július 24., 17:412013. július 24., 17:41
A Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem két kihelyezett tagozata a Gámán János Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Iskolaközpont épületében fog működni. Az ingatlant a sepsiszentgyörgyi helyi önkormányzat közösen Kovászna Megye Tanácsával felújítja.
„Sepsiszentgyörgy és Székelyföld életében ez egy történelmi pillanat, azt kell erősíteni és támogatni, amiben jók vagyunk, hiszen az elmúlt huszonhárom esztendőben sok minden történt. Erdőket, földeket kaptak vissza jogi és természetes személyek, de még nem tudtuk elérni azt, hogy úgy gazdálkodjunk az erdőinkkel, a vadállománnyal, szántóföldünkkel, hogy versenyképesek legyünk Európában” – mondta el Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere a tagozat indítását bejelentő sajtótájékoztatón kedden délután. A városvezető szerint a Sapientia-tagozatok létrehozása Sepsiszentgyörgyön nagy mértékben hozzá fog járulni ahhoz, hogy a székelyföldi gazdák versenyképesek lehessenek az európai uniós piacon.
Kató Béla, a Sapientia Alapítvány kuratóriumának elnöke kifejtette, nagy hiányosság, hogy mezőgazdasági és agrárképzés magyarul még nem folyik Romániában. Éppen ezért látták elérkezettnek az időt, hogy lépjenek e tekintetben. Ez a tény hívta életre a döntést, melynek értelmében Sepsiszentgyörgyre helyezik az említett tagozatot. Sepsiszentgyörgynek, a Székelyföldnek számos adottsága van, amely ebben segítség lehet, továbbá az egyetem maga is hozzájárulhat a térség fejlesztéséhez.
„Egyetlen intézmény sem lehet öncélú. A közösséget kell szolgálja, és annak az igényeit kell kiszolgálja. Ennek megfelelően működött az elmúlt tizenhárom évben a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem három helyszínen. Olyan szakokat indítunk el, amelyek nem fedik át a már létező magyar nyelvű oktatást, de hiánypótlók” – fejtette ki Dávid László rektor.
Németh Zsolt, Magyarország Külügyminisztériumának parlamenti államtitkára a Sapientia – EMTE elmúlt tizenhárom éves munkáját sikertörténetként fogalmazta meg, hiszen ezt az egyetemet választották meg Románia legeredményesebb, legsikeresebb magánegyetemének. De a sikerességet jelzik az ott dolgozó elismert tanárok és az ott-tanuló több ezer diák is.
„Az Európai Unió szempontjából nagyon fontos a mezőgazdaság, az erdőgazdaság és az ökológia kérdése, kiemelt fejlesztési területként kezelik. Ez Európa fejlesztésének egyik legfontosabb sarokpontja. Éppen ezért nagyon fontos, hogy erre a vonatra nekünk, magyaroknak, erdélyi magyaroknak, románoknak is sikerüljön felszállni. Ebben van a gazdasági jövő, de mindez kulturális kérdés is, hiszen nekünk a vidéken való élet nem csak megélhetési és foglalkoztatási kérdés, hanem kulturális kérdés is. Ebben van a mi sajátos minőségünk megőrzésének jövője” – hangsúlyozta Németh.
„Oda tudunk anyaországi támogatást nyújtani, ahol van helyi kezdeményezés. Ahol a helyi erő megmozdul, ahol van akarat és ötlet. A Magyar Kormány kintről nem tudja ezeket kitalálni, de a jó ötleteket felkarolja. Az összefogás révén pedig közhasznú megvalósítások születhetnek” – fűzte hozzá az elhangzottakhoz Répás Zsuzsanna, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium nemzetpolitikákért felelős helyettes államtitkár.
Tamás Sándor, a Kovászna megyei önkormányzat elnöke elmondta, ő maga is beiratkozik majd az erdőgazdálkodási szakra. Ez által szeretné fejleszteni a már meglevő erdésztechnikusi tudását.
Leesett a kerékpárról egy idős férfi Bodzafordulón péntek délután, a sérültet a SMURD helikoptere szállította Brassóba a helyi kórházból.
Telefonjáért támadtak rá egy férfira Sepsiszentgyörgyön: három fiatal bántalmazta, majd elvette a készülékét. A sértettet kórházban ápolják, a két fiú 30 napos előzetes letartóztatásba került, a 15 éves lány szabadlábon védekezhet.
A Kovászna megyei rendőrség járőrei két olyan körözött férfit fogtak el és kísértek börtönbe, akiket a bíróság már korábban jogerősen elítélt közlekedési bűncselekmények miatt.
Az autizmus spektrumzavar tünetei rendkívül széles skálát fognak át, és kombinációjuk esetről esetre egyedi lehet, ezért nagyon nehéz két egyforma autistát találni. Április 2-a az autizmus világnapja.
Az 5. Sepsi Book könyvvásár május 14. és 17. között várja a közönséget a Sepsi Arénában, több tucat kulturális programmal, neves szerzőkkel, gyermekfoglalkozásokkal és ingyenesen látogatható eseményekkel.
Kovászna megyében is lehetőség nyílik hivatásos személyi gondozóként bekapcsolódni a súlyos vagy halmozott fogyatékossággal élő felnőttek ellátásába. A program célja, hogy a rászorulók családias környezetben részesüljenek gondozásban.
Március folyamán a Kovászna megyei tűzoltóság összesen 486 sürgősségi esetnél avatkozott be – derül ki a múlt havi mérlegből. A legtöbb esetben elsősegélynyújtásra volt szükség, de számos tarlótűz is történt a megyében.
Két bocsával együtt tűnt fel egy medve Kézdivásárhelyen, a kutyamenhely közelében. A medve a lemhényi erdőből ereszkedhetett le egy vadász szerint, és akár területet is kereshetett magának.
A híveket vasárnap reggel várják Sepsiszentgyörgy főterére, hogy az egyházi elöljárók megszentelhessék a kosarukban lévő étkeket. A húsvéti ételszentelést idén ötödik alkalommal szervezi meg a Magyar Erdélyért Egyesület (MERT).
Ittasan vezető férfi akadt fenn a bodzafordulói rendőrség hálóján egy március 31-i ellenőrzés során. A gépjárművezető jogosítványát bevonták, de fél órával később a rendőrök ismét kiszúrták az autóját a forgalomban.
szóljon hozzá!