Sepsiszentgyörgyi énekes az X-Faktor élő show-ban

Ráduly Botondnak, azaz Manónak szurkolhatnak a romániai X-Faktorban a sepsiszentgyörgyiek, hiszen bejutott az élő show-ba. Dan Bittman mentoráltja már megnyerte az erdélyiek szívét: ő volt Erdély Hangja 2010-ben.

Bús Ildikó

2012. november 11., 17:352012. november 11., 17:35

2012. november 11., 18:092012. november 11., 18:09

Az egyszerű, csendes fiatalember hamar megnyerte magának a zsűrit, tökéletes énekhangon adta elő a dalokat, így az élő show-ban is jelen lesz. Manó neve nem ismeretlen a szentgyörgyiek előtt, hiszen a művészeti iskolában végzett fiatalember több helyi együttesben is szerepelt, majd két évvel ezelőtt benevezett az Erdély Hangja tehetségkutatóra, amit nagy fölénnyel meg is nyert. Manó egy korábbi Székelyhon.ro-interjúban elmondta, benevezett a magyarországi Megasztárba is, de onnan kiesett, amit nem bánt meg, hiszen akkor még felkészületlen volt.

A próbálkozásokat nem adta fel, így az I. Lévay Szilveszter Nemzetközi Musical Énekversenyen is döntős volt, majd több musical-darabban szerepelt. Legismertebb előadása az Orza Călin rendezte  Csaba királyfi című székely nemzeti rockoperában volt, melynek főszerepét kapta meg. Manó egyéniségéhez a rockzene áll a legközelebb, az X-Faktor zsűrijét is az AC/DC Highway to Hell dalával nyűgözte le. „Ami hozzám közel áll, az a rockzene, így abból a műfajból válogatok olyat, amit mindenki ismer és velem énekel. Van olyan dal is, amit nehezebb előadni, de ezeket is szeretem beválogatni, hiszen kihívást jelentenek nekem is. Mindig olyan zenét játszom, amit hallgatok is: jazz-, blues- és rockzene, bár a komolyzenét is hallgatom. Nagy kedvenc a Dream Theatre, mivel az komplikált zene, és nagyon vonzó számomra” – mondta korábban.

A romániai X-Faktor élő showjára vasárnap kerül sor 20.30 órától az Antena 1 televízióban.

szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. március 17., kedd

Ha a szomszéd kutyája túl hangosan ugat: jogok és kötelességek

A tömbházas életforma próbára teszi a türelmet. Míg Sepsiszentgyörgyön a „szomszéd jóléte” is zavaró lehet, Kézdivásárhelyen a felelőtlen állattartás és a parkolási káosz adja a legtöbb munkát a helyi rendőröknek.

Ha a szomszéd kutyája túl hangosan ugat: jogok és kötelességek
Hirdetés
2026. március 17., kedd

Háromszékiek, akiknek élete és munkássága kiérdemli a Pro Urbe díjat

Lezárult a felterjesztési időszak a Pro Urbe díjakra Kovászna megye két legnagyobb városában. Míg Kézdivásárhelyen két név már publikus, Sepsiszentgyörgyön egyelőre titkos az a tizenkét fős lista, amelyből a városvezetők kiválasztják az idei díjazottakat.

Háromszékiek, akiknek élete és munkássága kiérdemli a Pro Urbe díjat
2026. március 16., hétfő

Ismét lomtalanítanak Háromszéken

Több mint száz háromszéki települést érint, és az első félévi program július 9-én ér véget. A sepsiszentgyörgyi TEGA köztisztasági vállalat vidéki lomtalanítási akciójáról van szó, amely hétfőn kezdődött Illyefalván.

Ismét lomtalanítanak Háromszéken
Ismét lomtalanítanak Háromszéken
2026. március 16., hétfő

Ismét lomtalanítanak Háromszéken

2026. március 15., vasárnap

Székelyföldön hangot adtak egységnek, tiszteletnek, múltnak és jövőnek – videó

Huszárokkal, zászlókkal és kokárdákkal, tánccal és énekkel, időnként pedig elcsendesedve ünnepelték március 15-ét Csíkszeredában, Gyergyószentmiklóson, Kézdivásárhelyen, Marosvásárhelyen, a Nyergestetőn, Sepsiszentgyörgyön és Székelyudvarhelyen.

Székelyföldön hangot adtak egységnek, tiszteletnek, múltnak és jövőnek – videó
Hirdetés
2026. március 15., vasárnap

Március 15.: amikor magyarok milliói egyet gondolnak

Kézdivásárhely 1848-ban megmutatta, képes harcolni, ha hív a haza, most pedig újfent bebizonyította, hogy ünnepelni is tud, ha annak van ideje. Március 15-én régen látott sokaság nyugtázta tapssal dr. Sulyok Tamás magyar köztársasági elnök beszédét.

Március 15.: amikor magyarok milliói egyet gondolnak
2026. március 15., vasárnap

Elhagyottnak tűnő autókban rejtette el a csempészett cigarettát a háromszéki bűnbanda

Cigarettacsempészetre szakosodott háromszéki bűnszervezetet leplezett le a rendőrség. Az ügyben végzett harminckét házkutatás során jelentős mennyiségű cigarettát, készpénzt, sőt légfegyvert is találtak.

Elhagyottnak tűnő autókban rejtette el a csempészett cigarettát a háromszéki bűnbanda
2026. március 14., szombat

Erdővidéken is megőrizték 1848 szellemiségét

Tizenkilenc éve emlékeznek meg a szabadságharcról és Gábor Áronról, a hős ágyúöntőről a bodvaji kohónál. A forradalom kitörésének évfordulója előtti napon erdővidékiek és anyaországiak együtt ünnepelték a magyar szabadságot és függetlenséget.

Erdővidéken is megőrizték 1848 szellemiségét
Hirdetés
2026. március 14., szombat

Kölyökkutyák várnak simogató kezekre a szépmezői kutyamenhelyen

A sepsiszentgyörgyi (szépmezői) kutyamenhely március 14-én ismét várja az állatbarátokat. Februárban a menhely fenntartóinak nagy örömére két tucat kutyát is sikerült örökbe adni, jelenleg sok kölyök várja gazdiját.

Kölyökkutyák várnak simogató kezekre a szépmezői kutyamenhelyen
2026. március 14., szombat

Királyok, császárok, államfők a céhes városban

Vasárnap dr. Sulyok Tamás, Magyarország köztársasági elnöke lesz Kézdivásárhely díszvendége. Ő az eddigi legmagasabb rangú magyar közjogi méltóság, aki itt ünnepi beszédet tart, pedig előtte megannyi király, császár, fejedelem járt a céhes városban.

Királyok, császárok, államfők a céhes városban
2026. március 13., péntek

Sepsi Pilvax: kokárdakészítéssel hangolódnak az ünnepre

Kokárdakészítéssel és énekkel hangolódtak a nemzeti ünnepre csütörtökön a sepsiszentgyörgyi Tein kávézóban, de még pénteken is bárki betérhetett elkészíteni a saját kokárdáját.

Sepsi Pilvax: kokárdakészítéssel hangolódnak az ünnepre
Hirdetés