
Sajtkészítést tanulhatnak a gazdák Háromszéken, a tanfolyam végén az EU által elismert diplomát is kapnak.
2013. január 24., 08:592013. január 24., 08:59
2013. január 24., 09:262013. január 24., 09:26
Közel húsz féle sajt elkészítését sajátíthatják el azok, akik részt vesznek a Kovászna Megye Tanácsa és a Kovászna Megyei Agrárkamara szervezésében induló sajtkészítő tanfolyamon – tájékoztatott a megyei tanács sajtóirodája. Kovászna megyében gondot okoz, hogy a tej felvásárlási árát a nagyobb tejüzemek folyamatosan módosítják: a gazdák egyénileg és szervezett formában is több ízben emeltek szót az eljárás ellen, ám a tiltakozásuk nem talált meghallgatásra. Erre kínál megoldást a Humán Reform Alapítvány segítségével induló sajtkészítő tanfolyam, melynek keretében a részvevők hivatalos diplomát is kapnak, amelyet az EU országaiban bárhol elismernek. Tamás Sándor, a megyei önkormányzat elnöke elmondta, az ötlet tavaly merült fel az agrárkonzultáció során, és megoldást kerestek a problémára. „Fontos számunkra, hogy a gazdák helyben előállítsák mindazokat a termékeket, amelyeket a tejfeldolgozás során nyerni lehet. Ez munkahelyeket és megélhetést jelent vidéken is” – mondta a kezdeményezés hátteréről Tamás Sándor.
A január 23-án, illetve 24-én kezdődött kurzusok iránt Kézdivásárhelyen, valamint Vargyason is nagy volt az érdeklődés, mindkét esetben több mint húsz részvevő iratkozott. A háromszéki gazdák plusz segítséget is kapnak, hisz a majdan előállított sajtok bekerülnek a székelyföldi termékkategóriába.
Több száz bírság, tízezres nagyságrendű szankciók és több tucat forgalomból kivont sofőr – így léptek fel a Kovászna megyei rendőrök az ünnepi időszakban.
Leesett a kerékpárról egy idős férfi Bodzafordulón péntek délután, a sérültet a SMURD helikoptere szállította Brassóba a helyi kórházból.
Telefonjáért támadtak rá egy férfira Sepsiszentgyörgyön: három fiatal bántalmazta, majd elvette a készülékét. A sértettet kórházban ápolják, a két fiú 30 napos előzetes letartóztatásba került, a 15 éves lány szabadlábon védekezhet.
A Kovászna megyei rendőrség járőrei két olyan körözött férfit fogtak el és kísértek börtönbe, akiket a bíróság már korábban jogerősen elítélt közlekedési bűncselekmények miatt.
Az autizmus spektrumzavar tünetei rendkívül széles skálát fognak át, és kombinációjuk esetről esetre egyedi lehet, ezért nagyon nehéz két egyforma autistát találni. Április 2-a az autizmus világnapja.
Az 5. Sepsi Book könyvvásár május 14. és 17. között várja a közönséget a Sepsi Arénában, több tucat kulturális programmal, neves szerzőkkel, gyermekfoglalkozásokkal és ingyenesen látogatható eseményekkel.
Kovászna megyében is lehetőség nyílik hivatásos személyi gondozóként bekapcsolódni a súlyos vagy halmozott fogyatékossággal élő felnőttek ellátásába. A program célja, hogy a rászorulók családias környezetben részesüljenek gondozásban.
Március folyamán a Kovászna megyei tűzoltóság összesen 486 sürgősségi esetnél avatkozott be – derül ki a múlt havi mérlegből. A legtöbb esetben elsősegélynyújtásra volt szükség, de számos tarlótűz is történt a megyében.
Két bocsával együtt tűnt fel egy medve Kézdivásárhelyen, a kutyamenhely közelében. A medve a lemhényi erdőből ereszkedhetett le egy vadász szerint, és akár területet is kereshetett magának.
A híveket vasárnap reggel várják Sepsiszentgyörgy főterére, hogy az egyházi elöljárók megszentelhessék a kosarukban lévő étkeket. A húsvéti ételszentelést idén ötödik alkalommal szervezi meg a Magyar Erdélyért Egyesület (MERT).
szóljon hozzá!