
Több versenyzővel, akikért sokak izgulnak, izgalmasabb lehet az idei verseny. Archív
Fotó: Pinti Attila
Még mindig lehet nevezni (szeptember 4. a határidő), és bár az utolsó napokban mindig nagyobb a pezsgés, már most látszik, hogy a korábbiaknál nagyobb az érdeklődés a Székely Vágta idei futamaira. Ma összeállt a rendezvény programja is.
2026. szeptember 02., 19:022026. szeptember 02., 19:02
Eddig a négy kategóriában több mint húszan jelentkeztek a 15. Székely Vágtára, azon belül a fő futamra, a vágtára nevezők is többen vannak, mint tavaly (azaz 12-nél többen). Ez annak köszönhető, hogy a szervezők a szokásos időpontnál szinte két hónappal későbbre, szeptember 11–12-re tolták az eseményt, így az idei háromszéki verseny az utolsó előfutam, amely által még be lehet jutni a Nemzeti Vágtára (a korábbi években az első volt).
Ez a lehetőség többeket csábít ide, árulta el érdeklődésünkre Bunta Anna, a szervező Vadon Egyesület munkatársa.
{K1}
A visszafogott költségvetéssel szervezett, egy nappal rövidebbre fogott Székely Vágta idén visszatér gyökereihez: a hangsúly a versenyeken, a lovakon, lovas hagyományokon és közösségen lesz. A rendezvény honlapján már elérhető a végleges program.
A hivatalos megnyitó pénteken délután hat órakor lesz, szombaton kerül sor a Székelyföldi Fogathajtó bajnokság döntőjére, lezajlanak a négy futam (Székely Vágta, Kishuszár vágta, Huszárgyerek vágta, Góbé futam) előfutamai is.
Délutánra vannak időzítve a fő látványosságot jelentő döntők, a díjátadó ceremóniára pedig 19.15-kor kezdődik. Ezen események közben és után lovasíjászok, lovas kaszkadőrök bemutatói kérik a látogatók figyelmét, gyermekeknek is lesz lovagoltatás, kézműves program és a hagyományos vásár is a program része.
Egy 54 éves sepsiszentgyörgyi férfit keres a rendőrség, aki szeptember 1-jén délután elindult munkahelyéről, de nem érkezett haza. A hatóságok szerint olyan információk merültek fel, amelyek alapján veszélyben lehet az élete vagy testi épsége.
Három nőt állítanak bíróság elé Kézdivásárhelyen, miután a vád szerint alkalmazottként összesen több mint 391 ezer lejt tulajdonítottak el munkáltatójuktól.
Forgalomkorlátozásra kell számítani Kovászna megyében Réty községben és környékén, miután Bita településen egy személygépkocsi és egy vonat ütközött.
Öt különálló szakaszra osztják a tervezett Brassó–Bákó A13-as autópályát, amelynek teljes hossza mintegy 174 kilométer lesz. A nyomvonal Sepsiszentgyörgyöt és Kézdivásárhelyt is érinti, Háromszéken pedig öt csomópont kialakítását tervezik.
Segítségre szorult egy kiskutya a kedd délelőtti kökösi tűzeset nyomán – számol be a Kovászna megyei tűzoltóság sajtóosztálya.
Bizonyos kategóriákba tartozó személyek alkalmazása után a vállalkozó szubvencióban részesülhet. Most pedig, mondhatni kivételesen, pénze is van erre a célra a munkaerő-elhelyező ügynökségnek.
Augusztus 31-én lejár az Országos Helyreállítási Alapból finanszírozott beruházások megvalósításának határideje, így Réty község is lezárhat egy nagyszabású, látványos eredményt hozó projektet: a szacsvai templom felújítását.
Több háromszéki településen is vízkorlátozást kellett bevezetni az elmúlt időszakban. A Hydrokov arra kéri a mezőgazdászokat, amennyiben mindenképp elkerülhetetlen az öntözés, legalább ne a reggeli és kora esti órákban tegyék.
Mikóújfaluban a legkisebbeknek szóló Babakelengye-program és az iskolásoknak szóló Meleg ebéd program mellé az önkormányzat vállalta az iskolai úszásoktatási program működtetését is. Ősztől 22 kisdiák a tusnádfürdői wellnessbe járhat úszni.
Letartoztatták egy 46 éves Kovászna megyei férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy gombaszedés közben megerőszakolta mostohalányát.
szóljon hozzá!