István Zoltán kézdivásárhelyi önkormányzati képviselő a város testületének csütörtök este megtartott ülésén elmondta: nem fordítanak kellő figyelmet a város nagy szülötteinek végső nyughelyei iránt, ezért egy bizottság felállítását szorgalmazta.
2012. november 08., 20:482012. november 08., 20:48
2012. november 08., 21:032012. november 08., 21:03
Az RMDSZ-es tanácsos kifejtette: újságírók keresték meg, és arra hívták fel a figyelmét, hogy mennyire el vannak hanyagolva a református és a katolikus temetőkben levő sírok, amelyekben a székely nemzet nagyjai nyugszanak. Példaként Purczell János ezredesnek, a Székely Katonanevelde építtetőjének a kriptáját emelte ki, de szót ejtett a Székely Nemzeti Múzeum alapítójának, Cserey Jánosné Zathureczky Emília sírjáról, aki hagyatékában egyébként 200 koronát hagyott az egyházra, hogy végső nyugvóhelye kellőképpen gondozva legyen.
Romos állapotban van a Nemes Csizmadia Céh kriptája is, amiben kétszáz mesterember alussza örök álmát – mondotta a képviselő, aki egyúttal tetsületi tagokból, történészekből, a múzeum munkatársaiból, a sajtó és az egyház képviselőiből álló bizottság létrehozását javasolta, hogy lassan ki lehessen javítani az elhanyagolt sírokat és kriptákat. Meglátása szerint fel kellene térképezni a temetőket, és elsősorban azokat a sírokat gondozni, amelyekben olyan személyek nyugszanak, akiknek már nincsenek leszármazottaik. Hegedüs Ferenc önkormányzati képviselő úgy vélte, hogy a város középiskolái is úgymond örökbe vehetnének néhány sírt és kriptát, amelyekben történelmi személyiségek vagy a város jótevői alusszák örök álmukat.
Húsvéthétfőn Baróton fiatalok vertek meg egy idős férfit, Sepsiszentgyörgyön családi erőszak miatt hívták a rendőrséget.
Gazdag kulturális programmal ünnepli a magyar költészet napját a Tamási Áron Színház: április 11–12. között könyvbemutató, koncert és színházi előadás várja az érdeklődőket.
Több száz bírság, tízezres nagyságrendű szankciók és több tucat forgalomból kivont sofőr – így léptek fel a Kovászna megyei rendőrök az ünnepi időszakban.
Leesett a kerékpárról egy idős férfi Bodzafordulón péntek délután, a sérültet a SMURD helikoptere szállította Brassóba a helyi kórházból.
Telefonjáért támadtak rá egy férfira Sepsiszentgyörgyön: három fiatal bántalmazta, majd elvette a készülékét. A sértettet kórházban ápolják, a két fiú 30 napos előzetes letartóztatásba került, a 15 éves lány szabadlábon védekezhet.
A Kovászna megyei rendőrség járőrei két olyan körözött férfit fogtak el és kísértek börtönbe, akiket a bíróság már korábban jogerősen elítélt közlekedési bűncselekmények miatt.
Az autizmus spektrumzavar tünetei rendkívül széles skálát fognak át, és kombinációjuk esetről esetre egyedi lehet, ezért nagyon nehéz két egyforma autistát találni. Április 2-a az autizmus világnapja.
Az 5. Sepsi Book könyvvásár május 14. és 17. között várja a közönséget a Sepsi Arénában, több tucat kulturális programmal, neves szerzőkkel, gyermekfoglalkozásokkal és ingyenesen látogatható eseményekkel.
Kovászna megyében is lehetőség nyílik hivatásos személyi gondozóként bekapcsolódni a súlyos vagy halmozott fogyatékossággal élő felnőttek ellátásába. A program célja, hogy a rászorulók családias környezetben részesüljenek gondozásban.
Március folyamán a Kovászna megyei tűzoltóság összesen 486 sürgősségi esetnél avatkozott be – derül ki a múlt havi mérlegből. A legtöbb esetben elsősegélynyújtásra volt szükség, de számos tarlótűz is történt a megyében.
szóljon hozzá!