
Számtalan hatóság együttműködésére, összehangolt csapatmunkára volt szükség az árvíz okozta vészhelyzetben
Fotó: Tuchiluș Alex
Háromszáz embert kellett kimenekíteni és több mint 200 háztartást öntött el a víz kisebb-nagyobb mértékben – hangzott el azon az összesítőn, ahol megtudhattuk, hogy a polgármesterek nem igazán szoktak részt venni a katasztrófavédelmi felkészítőkön.
2025. június 24., 19:322025. június 24., 19:32
A májusi árvizek okozta állandó készültség elmúltával a Kovászna Megyei Prefektusi Hivatal és a vészhelyzet elhárításában közreműködő belügyi egységek áttekinthették tevékenységük eredményeit; ezekről kedden be is számoltak a sajtónak.
Összesen 300 személyt kellett kimenekíteni, több mint 200 háztartást öntött el a víz kisebb-nagyobb mértékben, legtöbbet Nagyborosnyón. Igaz – tette hozzá Ráduly István prefektus –,
Mivel a kritikus májusi időszakban (május 27-én és 28-án) néhány óra alatt annyi eső esett, mint egy átlagos májusi hónapban, félő volt, hogy a 40–50 éve épített gátak átszakadhatnak, hiszen nem ekkora terhelésre voltak méretezve – de szerencsére ez nem történt meg.
A legjobban károsodott községek által igényelt segítségkérést (pl. építőanyagra vonatkozóan) továbbították Bukarestbe
Fotó: Tuchiluș Alex
A prefektus kiemelte, a tűzoltók munkájának köszönhetően idén sokkal hamarabb mentesíteni lehetett az elárasztott házakat a víztől, mint a korábbi, 2018-as nagy áradáskor:
Ráduly István kitért arra is, hogy amikor az érintett helyi sürgősségi bizottságok kérését tolmácsolta, Bukarestből 24 órán belül megérkezett a segítség: Bácstelekre 50 ágyat és matracot, 95 pár csizmát és ugyanannyi esőköpenyt, 1400 liter ásványvizet és 700 kg konzervet küldtek, Nagyborosnyóra pedig ugyanezeket, az érintett lakosság arányához igazított mennyiségben. A civil szervezetek, magánszemélyek adományait az egyházak és a polgármesteri hivatalok kezelték.
Sándor László, a vízügyi hivatal vezetője: az árvízvédelmi munkálatok kivitelezéséhez módosítani kell a jogszabályt
Fotó: Tuchiluș Alex
Sándor László, az Olt Vízügyi Igazgatóság helyi kirendeltségének vezetője elmondta, több évtizedes munkája során
Bikfalvánál a hidrológiai állomás adatai szerint az Olt legmagasabb vízszintje 284 centiméter volt, ami 34 centivel haladta meg a negyedfokú árvízvédelmi szintre figyelmeztető szintet. A Kovászna-patakán két, gyorsan levonuló árhullám volt, amelyek 10 centivel haladták meg a 150 centiméteres árvízi szintet, a Feketeügyön ezzel szemben – gyűjtőfolyó lévén – lassan vonult le az ár, amely 471 centiméteren tetőzött, míg 400 centiméternél már harmadfokú árvízvédelmi készültséget rendelnek el.
Rétynél az alulméretezett közúti híd okozta akadály miatt
Ellenpéldaként azt is megtudhattuk, a három héttel ezelőtti hozamhoz képest (másodpercenkénti 120 köbméter) Rétynél jelenleg 4 köbméter a Feketeügy másodpercenkénti hozama és 14 centiméteres a víz szintje.
Daniel Predicioiu, a Kovászna Megyei Készenléti Felügyelőség vezetője összegezte a bevetéseket
Fotó: Tuchiluș Alex
A Kovászna Megyei Készenléti Felügyelőség vezetőjétől, Daniel Predicioiu főfelügyelőtől megtudhattuk, adott pillanatban 250 tűzoltó dolgozott a megye területén. Predicioiu összegezte a bevetéseket, a küldetésben levő személyzetet és eszközöket, elmondta azt is, csak június 6-án vonultak vissza az elárasztott területekről, mert addig – akár visszatérő módon is – a pincékből, udvarokból szivattyúzták ki a vizet.
Predicioiutól pedig megtudtuk, a katasztrófavédelmi főfelügyelőség minden évben szervez felkészítőt a polgármestereknek, amelyeken azonban nagyon gyenge a jelenlét – volt olyan, hogy senki sem jelent meg.
Gombásztúra, kiállítás, ételkóstoló, szakmai előadások és gyermekfoglalkozások várják az érdeklődőket: szeptember 26-án és 27-én a VIII. Édes Ízek fesztivál keretében ismét megszervezik a hagyományos gombanapokat Sepsiszentgyörgyön.
Szeptember 25–27. között ismét a kürtőskalácsé lesz a főszerep Sepsiszentgyörgy központjában: pénteken kezdődik a VIII. Kürtőskalács – Édes ízek fesztiválja.
Évtizedeken át rejtőző üvegnegatívok őrzik a sepsiszentgyörgyi Gyulai-ház egykori napfényműtermének emlékét. A páratlan fotóanyag hadtörténeti vonatkozású részét Préda Barna néprajzkutató dolgozta fel.
Romániában nincs intézményesített iskolai szemészeti szűrés, de Sepsiszentgyörgyön már ötödik éve zajlik ingyenes és átfogó vizsgálatsorozat a Máltai Szeretetszolgálat szervezésében. Minden kisiskolásnak fontos lenne átesni rajta.
Gróf Mikó Imrét ábrázoló, eredetileg Kovásznára szánt alkotását a minap leplezték le Budapesten, közben városának is ajándékozott munkát. Vetró András azt mondja, nem tud tétlenül ülni, most éppen a Bálványosi Art Camp hétvégi kiállítására készül.
Őrizetbe vettek egy 50 éves, Bákó megyei férfit, akit több kézdivásárhelyi lakásba való behatolással és autóból való lopással gyanúsítanak. A rendőrség szerint a férfi visszaeső bűnelkövető, és mindössze három hónapja szabadult a börtönből.
Előzetes letartóztatásba helyeztek egy 51 éves férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy súlyos bántalmazott egy 62 éves sepsiszentgyörgyi férfit.
Veterán traktorok felvonulásával, működő stabil motorok bemutatójával, kulturális programokkal és kézműves-foglalkozásokkal várják az érdeklődőket szombaton a Csernátoni BuRRogtató 2026-os kiadásán.
A „zászlócsókolgatós” törvénytervezet ellen szólalt fel tegnap a parlamentben Miklós Zoltán képviselő, ám úgy tűnik, az AUR-nak nincs szándékában hátrálni. Sőt, sikerült PSD-s, illetve kisebbségi képviselőket is megnyernie az ügynek.
Őszi vigadalom néven tartanak kikapcsolódást, szórakozást szolgáló, kulturális élményt ígérő estet pénteken Kézdivásárhelyen. Délután 6 órától fúvós- és népzene várja az érdeklődőket a Borudvarban, ahol a fatányérosok mellé borokat is lehet kóstolni.
szóljon hozzá!