
Hatodszor szervezi közösen a Szent György-napi Ifjúsági sátor programját a HÁRIT és az Ecou Egyesület, amelybe harminc egyesületet vontak be. Május elsejétől négy napig közönségtalálkozókkal, országos kerékpárbajnoksággal, koncertekkel és egyéb szórakoztató rendezvényekkel várják a fiatalokat – számoltak be közös sajtótájékoztatójukon a szervezők.
2014. március 25., 16:102014. március 25., 16:10
Oltean Csongor, a HÁRIT egyesület elnöke elmondta, hogy olyan színes programokat kínálnak, melyekbe mindenki bevonható, a legkisebbektől az egyetemistákig. A rendezvénysorozat május elsején, csütörtökön egy csendes (fülhallgatós) bulival kezdődik, amely a szervezők szerint a megyeszékhely eddigi legnagyobb fülhallgatós bulija lesz. Pénteken, a hivatalos megnyitón 150 önkéntesük számára egy sárkányt formázó villámcsődületet is tartanak. A szervezésbe egyébként a magyar egyesületek közül több mint 13 segített be – fejtette ki Oltean.
Mădălin Guruianu az Ecou Egyesület koordinátora szerint az Ifjúsági sátor az évek során bebizonyította, hogy egy sikeres és népszerű rendezvénysorozatnak ad otthont, ahol a magyar és román ifjúság együtt szórakozik, tájékozódik és verseng. A liberális politikus kiemelte a közös szervezés fontosságát, mint mondta, a helyi fiatalok akarnak, tudnak és szeretnek együtt lenni. Ami a közös programpontokat illeti, elmondta, hogy pénteken lesz egy kétnyelvű koncert és az elmaradhatatlan Élő könyvtárat is megszervezik, melyen ezúttal híres személyiségeket lehet majd kikölcsönözni és „elolvasni”. Lesz arcfestés, emellett pedig egy baleset-szimulátorral próbálják majd felhívni a figyelmet a biztonsági öv használatának fontosságára. Az Ifjúsági sátorba hívták közönségtalálkozóra a városnapok fellépőit, többek közt Tudor Chirilát, a Vama együttes frontemberét és a Grimus-t is. Mindenképpen egy színvonalas és érdekfeszítő színfoltja lesz a Szentgyörgy Napoknak az Ifjúsági sátor – szögezte le Guruianu.
Kocsis Boldizsár János, a HÁRIT alelnöke, az Ifjúsági Sátor főszervezője szerint egy lendületes, fiatalos rendezvényben gondolkodtak éppen ezért a közönségtalálkozók, az élő szoborpark, pingpong verseny, humor-show és egy országos biciklibajnokság mellett, több kiállító standot felállítanak. Többek között a BBTE sepsiszentgyörgyi kirendeltsége is bemutatja, hogyan kell elkezdeni egy vállalkozást.
A szervezők elmondták, hogy szombaton előválogatást tartanak az elmaradhatatlan Saint George Got Talent nevet viselő vetélkedőre, melynek döntőjét április 4-ére ütemezték be.
Tavaly szinte minden háromszéki városban hasonló számú baba jött világra, mint tavalyelőtt. A nevek tekintetében továbbra is az Anna és a Dominik a listavezető, de van pár régi, már kevésbé népszerű keresztnév: Erzsébet, Béla, Magdolna, Zsigmond.
2025 őszén az oktatási minisztérium olyan kísérleti programot hirdetett meg középiskolák számára, amely az intézményi autonómia erősítését szolgálta volna. Ám az új kerettantervvel gyakorlatilag lőttek ennek a kezdeményezésnek, és nemcsak annak.
Egyre nagyobb nyomás nehezedik az eleve kiszolgáltatott helyzetben lévő emberekre és önkormányzatokra a háromszéki községvezetők szerint. Az adóemelést a vidékiek is megérzik, különösen a kis jövedelműek és az idősek kerülnek nehéz helyzetbe.
A címben megfogalmazott kérdés költőinek tűnhet, pedig van rá precedens. Sőt, néhány kézdivásárhelyi tanácsos nemhogy nem szavazta meg a Bukarest által előírt adóemelést, hanem még kérkedik is vele. Holott nem kellene – mondja a város polgármestere.
Számos ittas sofőrt tartóztattak fel a hatóságok az év első napjaiban Háromszéken, ráadásul olyan is volt köztük, aki vezetői engedély nélkül ült a kormányhoz – derül ki a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság hétfői közleményéből.
Csendes volt az évkezdés a kézdivásárhelyi kórház szülészetén: szokatlan módon egyetlen gyermek sem jött világra az első pár napban. Január ötödike azonban örömteli nap, hiszen ma két baba született, másik kettő úton van.
Közúti baleset történt pénteken este kevéssel hat óra után a Kovászna megyei Kökös közelében. Rendőrök irányítják a forgalmat.
Kisfiú született elsőként 2026-ban a Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórházban. Demeter Szebasztian az újév reggelén látta meg a napvilágot.
A legtöbben belgyógyászati problémák miatt kértek orvosi segítséget a karácsonyi napokban a sepsiszentgyörgyi Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórházban, de jócskán voltak gyermekgyógyászati, ortopédiai és neurológiai esetek is.
A hulladék elszállításáért is többet kell majd fizetni januártól Háromszéken. Megtudtuk az áremelés mértékét a TEGA Rt-nél.
szóljon hozzá!