Második alkalommal szervezték meg Sepsiszentgyörgyön az Önkormányzat Napját, melyet Háromszék Vármegye első közgyűlésének emlékére rendeznek.
2012. szeptember 26., 13:032012. szeptember 26., 13:03
2012. szeptember 26., 13:382012. szeptember 26., 13:38
Tavaly rendeztek először önkormányzati napot Kovászna Megye Tanácsánál, akkor Potsa József – Háromszék egykori főispánjának – mellszobrát avatták fel. Idén második alkalommal gyűltek össze a megyei tanácsosok, valamint a meghívott vendégek, hogy tisztelegjenek a nagy előd előtt és megünnepeljék az Önkormányzat Napját. Háromszék Vármegye első közgyűlésére 1876. szeptember 26-án került sor, így az évfordulón ünnepélyes tanácsülés zajlik.
Előtte azonban a Kovászna Megyei Tanács előterében felelevenítették az egykori főispán tetteit, aki 26 évig volt Háromszék vármegye vezetője, 1877 és 1903 között, haláláig töltötte be a főispáni tisztséget Háromszéken. Nevéhez fűződik több intézmény megalapítása is, valamint a megye gazdasági és szociális fellendítése. Az akkori korszakot és magát a főispánt a Kovászna Megyei Diáktanács tagjai elevenítették fel, korabeli ruhákban, akik az egykori tanácsülés jegyzőkönyveiből olvastak fel. A részletekből kiderült, hogy az állandó megyei választmánynak 33 tagja volt és 8 szolgabírája, valamint az is, hogy milyen tervekkel láttak neki az elődök az önkormányzati munkának.
A rövid bemutatót követően szólalt fel Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke, aki Potsa Józsefet méltatta, kiemelve munkájának legfontosabb részeit. „Az egykori főispánnak volt a megye fejlesztésében a legnagyobb hatása – fogalmazott Tamás Sándor –, hiszen állandóan Székelyföld felemelkedéséért és népe sorsáért aggódott és cselekedett. Az idő telik, de az érzések maradnak. Most is hasonló érzelmeink, problémáink és örömeink vannak, és most is ugyanazokkal a gondokkal kell megküzdeni, mint 136 évvel ezelőtt.”
Beszédében kihangsúlyozta: Potsa Józsefnek is a kivándorlással kellett megküzdenie, ezért pénzitnézeteket hozott létre az emberek támogatására, ma pedig szintén az elvándorlást kell megakadályozni. „Ennek ellenszere a munkahelyteremtés” – vélte az elnök, majd kiemelte, hogy idén több száz munkahely jött és jön létre Sepsiszentgyörgyön és Kézdivásárhelyen is. „Akkor a székely ipari termékek piacra juttatása volt a legfőbb cél, most szintén eme törekvés mentén haladunk, hiszen a székelyföldi termékeket kell bemutatni és eladni. Erre példa a hétvégén szervezett őszi vásár is, ahol a város főterén különböző termékeket lehetett vásárolni” – mondta az elnök.
Az egykori főispán mellszobrának megkoszorúzását követően ünnepi tanácsülés vette kezdetét.
Leesett a kerékpárról egy idős férfi Bodzafordulón péntek délután, a sérültet a SMURD helikoptere szállította Brassóba a helyi kórházból.
Telefonjáért támadtak rá egy férfira Sepsiszentgyörgyön: három fiatal bántalmazta, majd elvette a készülékét. A sértettet kórházban ápolják, a két fiú 30 napos előzetes letartóztatásba került, a 15 éves lány szabadlábon védekezhet.
A Kovászna megyei rendőrség járőrei két olyan körözött férfit fogtak el és kísértek börtönbe, akiket a bíróság már korábban jogerősen elítélt közlekedési bűncselekmények miatt.
Az autizmus spektrumzavar tünetei rendkívül széles skálát fognak át, és kombinációjuk esetről esetre egyedi lehet, ezért nagyon nehéz két egyforma autistát találni. Április 2-a az autizmus világnapja.
Az 5. Sepsi Book könyvvásár május 14. és 17. között várja a közönséget a Sepsi Arénában, több tucat kulturális programmal, neves szerzőkkel, gyermekfoglalkozásokkal és ingyenesen látogatható eseményekkel.
Kovászna megyében is lehetőség nyílik hivatásos személyi gondozóként bekapcsolódni a súlyos vagy halmozott fogyatékossággal élő felnőttek ellátásába. A program célja, hogy a rászorulók családias környezetben részesüljenek gondozásban.
Március folyamán a Kovászna megyei tűzoltóság összesen 486 sürgősségi esetnél avatkozott be – derül ki a múlt havi mérlegből. A legtöbb esetben elsősegélynyújtásra volt szükség, de számos tarlótűz is történt a megyében.
Két bocsával együtt tűnt fel egy medve Kézdivásárhelyen, a kutyamenhely közelében. A medve a lemhényi erdőből ereszkedhetett le egy vadász szerint, és akár területet is kereshetett magának.
A híveket vasárnap reggel várják Sepsiszentgyörgy főterére, hogy az egyházi elöljárók megszentelhessék a kosarukban lévő étkeket. A húsvéti ételszentelést idén ötödik alkalommal szervezi meg a Magyar Erdélyért Egyesület (MERT).
Ittasan vezető férfi akadt fenn a bodzafordulói rendőrség hálóján egy március 31-i ellenőrzés során. A gépjárművezető jogosítványát bevonták, de fél órával később a rendőrök ismét kiszúrták az autóját a forgalomban.
szóljon hozzá!