
Énkép ajándékba, a sikeres én! – ezzel a címmel szerveznek önistmereti tréninget Sepsiszentgyörgyön.
2013. január 21., 11:472013. január 21., 11:47
2013. január 21., 12:382013. január 21., 12:38
Czine-Joó Évi és Dulányi Szidónia pszichológusok közös ötlete alapján született az a rendezvény, melyre március 2-án kerül sor a Kónya Ádám Művelődési Házban, és amelynek célja az önismeret és személyiségfejlesztés. A tréning legnagyobb előnye, hogy az érdeklődők az önmaguk fejlesztésére használható technikák gyűjteményét kapják, azaz olyan kereteket, amelyeket változó tartalmakkal feltöltve tudnak majd használni a céljaik megtalálására és elérésére, a hatékony kommunikációra, az egyéni képességeik megerősítésére, szokásaik és nem kívánt viselkedéseik megváltoztatására – tájékoztatott Dulányi Szidónia.
A pszichológus hozzátette, az egynapos rendezvény módszertana feltétlenül igényli a személyes jelenlétet, mivel olyan különleges technikák sokaságát sajátítják el a részvevők, amelyet bármikor, önállóan is alkalmazhatnak, az aktuális élethelyzetüknek megfelelően. A Székelyhon.ro kérésére Dulányi Szidónia elmondta: „Az ötletet a pszichoklub egyik témája adta, és az önmegvalósítás egyik alappillére a helyes önértékelés elsajátítása. A helyes önértékelés által feleslegessé válik, hogy a környezettől várj visszajelzést önmagadra, tetteid helyességére. Én személy szerint két éven át javítottam úgymond magamon, hogy önismeretre tegyek szert, és ne másoktól várjak visszajelzést. Már nem várom el senkitől, hogy kedveljen, és nem szomorítanak el a megjegyzések sem. Egyszerűen, ha tisztában vagy önmagaddal, akkor a hozzáállásod is megváltozik.”
A szervezők azoknak ajánlják a tréninget, akik széles eszközkészletet akarnak elsajátítani, hogy a megoldási készletük sokkal nagyobb legyen, mint a problémahalmazuk, illetve akik rendszeresen figyelnek belső egyensúlyukra, tudatosak és nyitottak.
Több száz bírság, tízezres nagyságrendű szankciók és több tucat forgalomból kivont sofőr – így léptek fel a Kovászna megyei rendőrök az ünnepi időszakban.
Leesett a kerékpárról egy idős férfi Bodzafordulón péntek délután, a sérültet a SMURD helikoptere szállította Brassóba a helyi kórházból.
Telefonjáért támadtak rá egy férfira Sepsiszentgyörgyön: három fiatal bántalmazta, majd elvette a készülékét. A sértettet kórházban ápolják, a két fiú 30 napos előzetes letartóztatásba került, a 15 éves lány szabadlábon védekezhet.
A Kovászna megyei rendőrség járőrei két olyan körözött férfit fogtak el és kísértek börtönbe, akiket a bíróság már korábban jogerősen elítélt közlekedési bűncselekmények miatt.
Az autizmus spektrumzavar tünetei rendkívül széles skálát fognak át, és kombinációjuk esetről esetre egyedi lehet, ezért nagyon nehéz két egyforma autistát találni. Április 2-a az autizmus világnapja.
Az 5. Sepsi Book könyvvásár május 14. és 17. között várja a közönséget a Sepsi Arénában, több tucat kulturális programmal, neves szerzőkkel, gyermekfoglalkozásokkal és ingyenesen látogatható eseményekkel.
Kovászna megyében is lehetőség nyílik hivatásos személyi gondozóként bekapcsolódni a súlyos vagy halmozott fogyatékossággal élő felnőttek ellátásába. A program célja, hogy a rászorulók családias környezetben részesüljenek gondozásban.
Március folyamán a Kovászna megyei tűzoltóság összesen 486 sürgősségi esetnél avatkozott be – derül ki a múlt havi mérlegből. A legtöbb esetben elsősegélynyújtásra volt szükség, de számos tarlótűz is történt a megyében.
Két bocsával együtt tűnt fel egy medve Kézdivásárhelyen, a kutyamenhely közelében. A medve a lemhényi erdőből ereszkedhetett le egy vadász szerint, és akár területet is kereshetett magának.
A híveket vasárnap reggel várják Sepsiszentgyörgy főterére, hogy az egyházi elöljárók megszentelhessék a kosarukban lévő étkeket. A húsvéti ételszentelést idén ötödik alkalommal szervezi meg a Magyar Erdélyért Egyesület (MERT).
szóljon hozzá!