A Háromszék Táncegyüttes és a Lajtha László Alapítvány szervezésében november 9–11. között huszonnegyedik alkalommal rendezik meg népzene- és néptánctalálkozót.
2012. november 06., 12:042012. november 06., 12:04
2012. november 06., 12:352012. november 06., 12:35
A rendezvény során több előadás, táncház és gálaműsor is lesz, a szervezők igyekeznek minden korosztályt bevonni a programokba. A találkozó november 9-én este 7 órától a Ördögtérgye Néptáncegyüttes Ki mint veti táncát című produkciójával veszi kezdetét a Tamási Áron Színház nagytermében. Az Orza Călin rendezte „népkézláb fantáziában” a hagyomány által átörökített formáknak és tartalmaknak ma is érvényes megfogalmazását keresi a kolozsvári néptáncegyüttes. Műsorukban közreműködik a budapesti Gázsa zenekar.
A gálaműsorra szombat este kerül sor a Tamási Áron Színház nagytermében, közreműködnek a meghívott széki hagyományőrzők, a széki, a magyarpéterlaki, a Gázsa és a Heveder zenekarok, valamint a Háromszék, az Ördögtérgye és a Százlábú Táncegyüttesek. Mindkét estét a hajnalig tartó táncház teszi teljessé a színház előcsarnokában. A XXIV. Népzene- és néptánctalálkozón gyereknapot is tartanak, így vasárnap reggel 9.30-tól délután 13.30-ig kézműves foglalkozások, Mozsikácska koncert, gyermekgálaműsor és táncház várja az érdeklődő kicsiket és nagyokat a Szabó Kati Sportcsarnokban.
Gazdag kulturális programmal ünnepli a magyar költészet napját a Tamási Áron Színház: április 11–12. között könyvbemutató, koncert és színházi előadás várja az érdeklődőket.
Több száz bírság, tízezres nagyságrendű szankciók és több tucat forgalomból kivont sofőr – így léptek fel a Kovászna megyei rendőrök az ünnepi időszakban.
Leesett a kerékpárról egy idős férfi Bodzafordulón péntek délután, a sérültet a SMURD helikoptere szállította Brassóba a helyi kórházból.
Telefonjáért támadtak rá egy férfira Sepsiszentgyörgyön: három fiatal bántalmazta, majd elvette a készülékét. A sértettet kórházban ápolják, a két fiú 30 napos előzetes letartóztatásba került, a 15 éves lány szabadlábon védekezhet.
A Kovászna megyei rendőrség járőrei két olyan körözött férfit fogtak el és kísértek börtönbe, akiket a bíróság már korábban jogerősen elítélt közlekedési bűncselekmények miatt.
Az autizmus spektrumzavar tünetei rendkívül széles skálát fognak át, és kombinációjuk esetről esetre egyedi lehet, ezért nagyon nehéz két egyforma autistát találni. Április 2-a az autizmus világnapja.
Az 5. Sepsi Book könyvvásár május 14. és 17. között várja a közönséget a Sepsi Arénában, több tucat kulturális programmal, neves szerzőkkel, gyermekfoglalkozásokkal és ingyenesen látogatható eseményekkel.
Kovászna megyében is lehetőség nyílik hivatásos személyi gondozóként bekapcsolódni a súlyos vagy halmozott fogyatékossággal élő felnőttek ellátásába. A program célja, hogy a rászorulók családias környezetben részesüljenek gondozásban.
Március folyamán a Kovászna megyei tűzoltóság összesen 486 sürgősségi esetnél avatkozott be – derül ki a múlt havi mérlegből. A legtöbb esetben elsősegélynyújtásra volt szükség, de számos tarlótűz is történt a megyében.
Két bocsával együtt tűnt fel egy medve Kézdivásárhelyen, a kutyamenhely közelében. A medve a lemhényi erdőből ereszkedhetett le egy vadász szerint, és akár területet is kereshetett magának.
szóljon hozzá!