
Fotó: Nagy D. István
A Marosvásárhelyre március 10-re tervezett autonómiatüntetést tekintik valóban jelzésértékűnek a háromszéki MPP vezetői, ezért arra kérik az összes politikai és civil alakulatot, a történelmi egyházakat, hogy minél hatékonyabban mozgósítsanak.
2013. február 07., 20:552013. február 07., 20:55
Kulcsár Terza József, a polgári alakulat megyei elnöke rámutatott, hogy az autonómia követelését nemcsak a kampány alatt kell elővenni, hanem minden lehetséges alkalomkor fel kell lépni, így március 10-én is. A fellépés alatt ugyanakkor nem csak egyszerű megjelenést kell értenie a politikai alakulatoknak, hanem a mozgósítást is magukra kell vállalniuk – magyarázta az elnök, hozzátéve, hogy hatalmas szerepe hárul a történelmi magyar egyházakra ebben a kérdésben.
Kulcsár Terza kiemelte, a marosvásárhelyi megmozdulás esetében életbevágóan fontos, hogy minél nagyobb számban vegyen részt a magyarság, hiszen így bizonyítani lehet a világ előtt, hogy mit akar a közösség, és az autonómia nem csak kampányszlogen.
A háromszéki politikus a székely zászló körül kialakult konfliktusra reflektálva úgy vélte, ez csak ürügy arra, hogy eltereljék a súlyos problémákról a figyelmet. Kulcsár Terza ugyanakkor üdvözölte Tamás Sándor, a háromszéki RMDSZ elnökének eddigi tetteit a szimbólumok védelme ügyében, de úgy véli ez nem elegendő, markánsabb üzenetet kell megfogalmazni a székelység igényeit illetően. Erre egy több mint megfelelő alkalom az autonómiatüntetés.
Több száz bírság, tízezres nagyságrendű szankciók és több tucat forgalomból kivont sofőr – így léptek fel a Kovászna megyei rendőrök az ünnepi időszakban.
Leesett a kerékpárról egy idős férfi Bodzafordulón péntek délután, a sérültet a SMURD helikoptere szállította Brassóba a helyi kórházból.
Telefonjáért támadtak rá egy férfira Sepsiszentgyörgyön: három fiatal bántalmazta, majd elvette a készülékét. A sértettet kórházban ápolják, a két fiú 30 napos előzetes letartóztatásba került, a 15 éves lány szabadlábon védekezhet.
A Kovászna megyei rendőrség járőrei két olyan körözött férfit fogtak el és kísértek börtönbe, akiket a bíróság már korábban jogerősen elítélt közlekedési bűncselekmények miatt.
Az autizmus spektrumzavar tünetei rendkívül széles skálát fognak át, és kombinációjuk esetről esetre egyedi lehet, ezért nagyon nehéz két egyforma autistát találni. Április 2-a az autizmus világnapja.
Az 5. Sepsi Book könyvvásár május 14. és 17. között várja a közönséget a Sepsi Arénában, több tucat kulturális programmal, neves szerzőkkel, gyermekfoglalkozásokkal és ingyenesen látogatható eseményekkel.
Kovászna megyében is lehetőség nyílik hivatásos személyi gondozóként bekapcsolódni a súlyos vagy halmozott fogyatékossággal élő felnőttek ellátásába. A program célja, hogy a rászorulók családias környezetben részesüljenek gondozásban.
Március folyamán a Kovászna megyei tűzoltóság összesen 486 sürgősségi esetnél avatkozott be – derül ki a múlt havi mérlegből. A legtöbb esetben elsősegélynyújtásra volt szükség, de számos tarlótűz is történt a megyében.
Két bocsával együtt tűnt fel egy medve Kézdivásárhelyen, a kutyamenhely közelében. A medve a lemhényi erdőből ereszkedhetett le egy vadász szerint, és akár területet is kereshetett magának.
A híveket vasárnap reggel várják Sepsiszentgyörgy főterére, hogy az egyházi elöljárók megszentelhessék a kosarukban lévő étkeket. A húsvéti ételszentelést idén ötödik alkalommal szervezi meg a Magyar Erdélyért Egyesület (MERT).
szóljon hozzá!