
Fotó: illusztráció
Sepsiszentgyörgyön is beindult a Mikó Imre Jogvédő Szolgálat – tájékoztatott Antal Árpád, a sepsiszentgyörgyi RMDSZ elnöke.
2013. február 07., 13:332013. február 07., 13:33
2013. február 07., 13:562013. február 07., 13:56
Jogsegélyszolgálatot hozott létre az RMDSZ azoknak a magyar magánszemélyeknek, illetve intézményeknek a támogatására, akiket nemzetiségük miatt ért hátrány Romániában. A szolgálat Sepsiszentgyörgyön is beindult, az RMDSZ keretén belül működő irodának két munkatársa van, akik fogadják az érdeklődőket, panaszosokat. A szolgálattal kapcsolatosan Antal Árpád kifejtette, csatlakoztak az országos RMDSZ által indított hálózathoz, Szentgyörgyön már elindult a tevékenység, legfőbb célja pedig az, hogy lehetőséget biztosítson a helyi magyar embereknek, hogy bármilyen sérelmet, ami őket éri, jelezzék, hogy majd ezeket összesítve bemutathassák a megfelelő hatóságoknak.
Az elképzelés szerint egy idő után havi, illetve heti jelentéseket készítenek regionális és országos szinten, ezeket pedig eljuttatják a román kormányhoz, valamint nagykövetségekre és európai fórumokra is. Az RMDSZ városi szervezetének elnöke rámutatott, ez a tevékenység hiánypótló, és ennek is köszönhető, hogy Románia azt állítja magáról, példásan oldotta meg a kisebbségek problémáit, ami nem igaz. A jogvédőszolgálat azt is kitűzte célul, hogy felmérje, a különböző háromszéki intézményekben mennyire élhetnek nyelvi jogaikkal a lakosok. „Míg a megyei tanácsnak van románul is működő honlapja, és mégis hamis vádakkal illetik, addig a dekoncentrált intézményeknek, a prefektúráknak legtöbb eseteben nincs magyar honlapjuk, annak ellenére, hogy a törvény ezt világosan követeli. Ez nem opcionális kérdés, hanem kötelező a prefektúráknak, dekoncentrált intézményeknek, a felelős pedig a kormány helyi megbízottja, a prefektus” – mondta Antal Árpád. A városvezető arra bátorít mindenkit, ha bármilyen sérelem éri, jelezze az RMDSZ-irodában működő szolgálatnál.
A szolgálat egyelőre összesíti a panaszokat, de a jövőben szeretnék bővíteni a tevékenységet, így egyeztetnek jogászokkal, akik majd jogi tanácsadást is nyújtanak, annak függvényében, hogy milyen gondokkal keresik fel az iroda munkatársait. Antal Árpád kiemelte, sajnálatos, hogy ma Romániában azok a törvények sincsenek betartva, amelyek léteznek, és az sincs kihasználva, amire jogi lehetőség van. A polgármester önkritikát is megfogalmazott, hiszen még az önkormányzatok sem oldották meg Kovászna megyében azt, hogy a magyar nyelvhasználat tökéletesen működjön, ezért a sepsiszentgyörgyi önkormányzat átfogó elemzést készített, és minden téren teljes körű törvénykihasználtságot biztosítanak a jövőben a lakosságnak.
Több száz bírság, tízezres nagyságrendű szankciók és több tucat forgalomból kivont sofőr – így léptek fel a Kovászna megyei rendőrök az ünnepi időszakban.
Leesett a kerékpárról egy idős férfi Bodzafordulón péntek délután, a sérültet a SMURD helikoptere szállította Brassóba a helyi kórházból.
Telefonjáért támadtak rá egy férfira Sepsiszentgyörgyön: három fiatal bántalmazta, majd elvette a készülékét. A sértettet kórházban ápolják, a két fiú 30 napos előzetes letartóztatásba került, a 15 éves lány szabadlábon védekezhet.
A Kovászna megyei rendőrség járőrei két olyan körözött férfit fogtak el és kísértek börtönbe, akiket a bíróság már korábban jogerősen elítélt közlekedési bűncselekmények miatt.
Az autizmus spektrumzavar tünetei rendkívül széles skálát fognak át, és kombinációjuk esetről esetre egyedi lehet, ezért nagyon nehéz két egyforma autistát találni. Április 2-a az autizmus világnapja.
Az 5. Sepsi Book könyvvásár május 14. és 17. között várja a közönséget a Sepsi Arénában, több tucat kulturális programmal, neves szerzőkkel, gyermekfoglalkozásokkal és ingyenesen látogatható eseményekkel.
Kovászna megyében is lehetőség nyílik hivatásos személyi gondozóként bekapcsolódni a súlyos vagy halmozott fogyatékossággal élő felnőttek ellátásába. A program célja, hogy a rászorulók családias környezetben részesüljenek gondozásban.
Március folyamán a Kovászna megyei tűzoltóság összesen 486 sürgősségi esetnél avatkozott be – derül ki a múlt havi mérlegből. A legtöbb esetben elsősegélynyújtásra volt szükség, de számos tarlótűz is történt a megyében.
Két bocsával együtt tűnt fel egy medve Kézdivásárhelyen, a kutyamenhely közelében. A medve a lemhényi erdőből ereszkedhetett le egy vadász szerint, és akár területet is kereshetett magának.
A híveket vasárnap reggel várják Sepsiszentgyörgy főterére, hogy az egyházi elöljárók megszentelhessék a kosarukban lévő étkeket. A húsvéti ételszentelést idén ötödik alkalommal szervezi meg a Magyar Erdélyért Egyesület (MERT).
szóljon hozzá!