A sepsiszentgyörgyi Dr. Fogolyán Kristóf Sürgősségi Kórház vezetősége kedden elemzi, hogy miként ültesse gyakorlatba a kórházak látogatási idejére vonatkozó miniszteri rendeletet.
2013. január 14., 14:112013. január 14., 14:11
András-Nagy Róbert, a sepsiszentgyörgyi Dr. Fogolyán Kristóf Sürgősségi Kórház igazgatója a Székelyhon.ronak elmondta, kedden egyeztetnek az osztályvezetőkkel, megvizsgálják milyen formában lehet életbe léptetni a miniszteri rendeletet oly módon, hogy a betegellátás és a betegek érdeke se sérüljön. Meglátása szerint valamiképpen szabályozni kell a látogatást, különben a sok rokon zavarhatja a súlyosabb állapotban lévő betegket. Az intenzív terápiás osztály eddig nem volt látogatható, ezentúl is kizárólag családtagok mehetnek be, de biztosítani kell a betegek intimitását, ezt paravánok felállításával lehet megvalósítani – mutatott rá a menedzser. Jelenleg naponta 14-16 óra között lehet látogatni a kórházban fekvő betegeket.
Raed Arafat, az egyészségügyi tárca államtitkára szerint a betegnek szüksége van a családja támaszára és jelenlétére, ezért hétfőtől péntekig 15 és 20 óra között, míg szombaton és vasárnap 10 és 20 óra között tartó látogatási időt írtak elő az egészségügyi intézményekben.
Több száz bírság, tízezres nagyságrendű szankciók és több tucat forgalomból kivont sofőr – így léptek fel a Kovászna megyei rendőrök az ünnepi időszakban.
Leesett a kerékpárról egy idős férfi Bodzafordulón péntek délután, a sérültet a SMURD helikoptere szállította Brassóba a helyi kórházból.
Telefonjáért támadtak rá egy férfira Sepsiszentgyörgyön: három fiatal bántalmazta, majd elvette a készülékét. A sértettet kórházban ápolják, a két fiú 30 napos előzetes letartóztatásba került, a 15 éves lány szabadlábon védekezhet.
A Kovászna megyei rendőrség járőrei két olyan körözött férfit fogtak el és kísértek börtönbe, akiket a bíróság már korábban jogerősen elítélt közlekedési bűncselekmények miatt.
Az autizmus spektrumzavar tünetei rendkívül széles skálát fognak át, és kombinációjuk esetről esetre egyedi lehet, ezért nagyon nehéz két egyforma autistát találni. Április 2-a az autizmus világnapja.
Az 5. Sepsi Book könyvvásár május 14. és 17. között várja a közönséget a Sepsi Arénában, több tucat kulturális programmal, neves szerzőkkel, gyermekfoglalkozásokkal és ingyenesen látogatható eseményekkel.
Kovászna megyében is lehetőség nyílik hivatásos személyi gondozóként bekapcsolódni a súlyos vagy halmozott fogyatékossággal élő felnőttek ellátásába. A program célja, hogy a rászorulók családias környezetben részesüljenek gondozásban.
Március folyamán a Kovászna megyei tűzoltóság összesen 486 sürgősségi esetnél avatkozott be – derül ki a múlt havi mérlegből. A legtöbb esetben elsősegélynyújtásra volt szükség, de számos tarlótűz is történt a megyében.
Két bocsával együtt tűnt fel egy medve Kézdivásárhelyen, a kutyamenhely közelében. A medve a lemhényi erdőből ereszkedhetett le egy vadász szerint, és akár területet is kereshetett magának.
A híveket vasárnap reggel várják Sepsiszentgyörgy főterére, hogy az egyházi elöljárók megszentelhessék a kosarukban lévő étkeket. A húsvéti ételszentelést idén ötödik alkalommal szervezi meg a Magyar Erdélyért Egyesület (MERT).
szóljon hozzá!