
Kialakult az Erdély Arca szépségverseny elődöntőjének mezőnye. A döntőre szeptember 21-én kerül sor Kézdivásárhelyen.
2012. szeptember 10., 11:352012. szeptember 10., 11:35
2012. szeptember 10., 18:472012. szeptember 10., 18:47
A Meyer Erdély Arca 2012 versenyre idén is Erdély minden részéből jelentkeztek lányok, és szeptember 5-én lezárult az elődöntős részvevők visszaigazolása – tájékoztattak a szervezők. A legszebbnek tartott lányokra három hónapon át lehetett szavazni az Erdély Arca hivatalos honlapján, az összesítések szerint a honlapot látogatók több mint 530 ezer szavazata alapján kialakult a Meyer Erdély Arca 2012 elődöntős mezőnye.
A versenyben Kovászna megyéből 8 sepsiszentgyörgyi és 4 kézdivásárhelyi lány jutott tovább. A gálaestre Kézdivásárhelyen a Művelődési Ház Vigadó nagytermében kerül sor szeptember 21-én. A döntős lányok számára egy tíznapos felkészítő táborozás következik, ahol fotózásokon vesznek részt, mozgás- és beszédtechnikát, színpadi megjelenést tanulnak, valamint különböző szórakoztató programokon vesznek részt. Az idei verseny fődíja egy kétszemélyes, hétnapos utazás Törökországba, de számos különdíjjal is jutalmazzák majd a lányokat. A végső megmérettetésre és a gálaestre a jegyek ára elővételben 15 lej, a helyszínen pedig 20 lej.
A tömbházas életforma próbára teszi a türelmet. Míg Sepsiszentgyörgyön a „szomszéd jóléte” is zavaró lehet, Kézdivásárhelyen a felelőtlen állattartás és a parkolási káosz adja a legtöbb munkát a helyi rendőröknek.
Lezárult a felterjesztési időszak a Pro Urbe díjakra Kovászna megye két legnagyobb városában. Míg Kézdivásárhelyen két név már publikus, Sepsiszentgyörgyön egyelőre titkos az a tizenkét fős lista, amelyből a városvezetők kiválasztják az idei díjazottakat.
Több mint száz háromszéki települést érint, és az első félévi program július 9-én ér véget. A sepsiszentgyörgyi TEGA köztisztasági vállalat vidéki lomtalanítási akciójáról van szó, amely hétfőn kezdődött Illyefalván.
Huszárokkal, zászlókkal és kokárdákkal, tánccal és énekkel, időnként pedig elcsendesedve ünnepelték március 15-ét Csíkszeredában, Gyergyószentmiklóson, Kézdivásárhelyen, Marosvásárhelyen, a Nyergestetőn, Sepsiszentgyörgyön és Székelyudvarhelyen.
Kézdivásárhely 1848-ban megmutatta, képes harcolni, ha hív a haza, most pedig újfent bebizonyította, hogy ünnepelni is tud, ha annak van ideje. Március 15-én régen látott sokaság nyugtázta tapssal dr. Sulyok Tamás magyar köztársasági elnök beszédét.
Cigarettacsempészetre szakosodott háromszéki bűnszervezetet leplezett le a rendőrség. Az ügyben végzett harminckét házkutatás során jelentős mennyiségű cigarettát, készpénzt, sőt légfegyvert is találtak.
Tizenkilenc éve emlékeznek meg a szabadságharcról és Gábor Áronról, a hős ágyúöntőről a bodvaji kohónál. A forradalom kitörésének évfordulója előtti napon erdővidékiek és anyaországiak együtt ünnepelték a magyar szabadságot és függetlenséget.
A sepsiszentgyörgyi (szépmezői) kutyamenhely március 14-én ismét várja az állatbarátokat. Februárban a menhely fenntartóinak nagy örömére két tucat kutyát is sikerült örökbe adni, jelenleg sok kölyök várja gazdiját.
Vasárnap dr. Sulyok Tamás, Magyarország köztársasági elnöke lesz Kézdivásárhely díszvendége. Ő az eddigi legmagasabb rangú magyar közjogi méltóság, aki itt ünnepi beszédet tart, pedig előtte megannyi király, császár, fejedelem járt a céhes városban.
Kokárdakészítéssel és énekkel hangolódtak a nemzeti ünnepre csütörtökön a sepsiszentgyörgyi Tein kávézóban, de még pénteken is bárki betérhetett elkészíteni a saját kokárdáját.
szóljon hozzá!