
Nem várta meg menesztését, hanem lemondott az Andrei Mureşanu Színház igazgatói tisztségéről Horaţiu Mihaiu.
2013. április 04., 11:372013. április 04., 11:37
2013. április 04., 14:412013. április 04., 14:41
A sepsiszentgyörgyi képviselő-testület bizottsága a napokban elemezte Horaţiu Mihaiu elmúlt évi tevékenységét, és 6,67-es jegyre értékelte az igazgató munkáját. Az előírások szerint a hetes alatti minősítés a tisztségből való felmentést vonja maga után – magyarázta Mădălin Guruianu helyi tanácsos, a szakbizottság tagja. Az igazgató azonban nem várta meg, hogy a helyi tanács elé kerüljön a bizottság javaslata, hanem lemondott tisztségéről.
Horaţiu Mihaiu, aki 2009-től igazgatja a román társulatot, érdeklődésünkre kifejtette, számára elfogadhatatlan, hogy nem színházi szakemberek értékelték a tevékenységét, ezért döntött a lemondás mellett. Azt is aláhúzta, hogy nem kívánja megóvni a bizottság összetételét, illetve annak döntését sem, mivel nem óhajt senkivel konfliktusba kerülni. A színházi szakember fontosnak tartotta kiemelni a jó együttműködését a sepsiszentgyörgyi hatóságokkal, akikkel – mint fogalmazott – közösen harcolt, hogy a színház új székházat kapjon. A lemondást követően harminc napig ideiglenes vezetőt nevez ki az önkormányzat, majd meghirdeti a tisztség betöltésére szóló versenyvizsgát.
Sepsiszentgyörgyi középiskolásokat támogatnak a fejlődésben, kibontakozásban a Székelyföldi Tehetségsegítő Tanács és mentorai. Három hónap alatt látványos fejlődést értek el a diákok, ezért ősztől kibővített formában folytatják a mentorprogramot.
Ősszel megnyílik a sepsiszentgyörgyi kommunizmus múzeuma, ahol több ezer adományozott tárgy idézi fel a diktatúra hétköznapjait. A gyűjteményben lehallgatókészülék, cigarettásdoboznak álcázott fényképezőgép és egyenruhák is helyet kapnak.
Bemutatták a romániai magyar kisebbség 20. századi történelméhez kapcsolódó legfrissebb kutatási eredményeket a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban, ahol május 15–16-án mintegy tíz intézmény kutatói gyűltek össze egy vándorkonferenciára.
A gyógykezelési jegyek késői kiosztása, a vakációs utalványok értékének csökkenése, valamint az üzemanyagok drágulása is szerepet játszik abban, hogy kevés a turista Kovásznán, ahol a hétvégén szezonnyitó rendezvénnyel várják a városba érkező vendégeket.
Egy személyautó és egy motorkerékpár ütközött szombat délben Réty közelében, emiatt mindkét sávon lezárták az utat a rendőrök. Egy sérültet mentőhelikopterrel szállítanak kórházba.
Változatos programokkal, vásárral és koncertekkel nyitják meg a turisztikai szezont május 16–17. között Kovásznán.
Ahhoz képest, hogy mindössze heten jelentek meg csütörtök délután a sepsiszentgyörgyi RMDSZ-szervezet városjáró körútjának legújabb lakossági fórumán, széles skálát fogtak át a felvetett problémák. Ezúttal a városközpontban lakók panaszkodhattak.
Felpezsdült az élet Sepsiszentgyörgy arénájában, ahol sportrajongók helyett most az irodalomkedvelők ünnepelnek. A SepsiBook első napján több száz gyermek és felnőtt bizonyította be, hogy az olvasás és a könyvek szeretete egyáltalán nem divatjamúlt.
Jövő héten ilyenkor már úton lesznek a csíksomlyói Szűzanyához a felső-háromszéki gyalogos zarándokok. A pünkösdi búcsújárók Kézdivásárhelyről, Lemhényből, valamint Esztelnekről indulnak, és szívesen várják az új csatlakozókat.
Elfogadta a csomópontok, valamint az autópályához kapcsolódó létesítmények kialakításáról szóló terveket a közúti beruházásokért felelős országos társaság (CNIR). Kovászna megyében öt csomópontja lesz a Brassót és Bákót összekötő autópályának.
szóljon hozzá!