Lányok a háromszéki kutyaszánhajtók között

Nemsokára kezdődik a kutyaszánhajtás szezonja, melyre a háromszéki érdekeltek is készülnek, köztük egy testvérpár, Kiss Eszter és Kiss Emőke is.

Bús Ildikó

2013. január 10., 10:542013. január 10., 10:54

2013. január 10., 11:432013. január 10., 11:43

A kutyaszánhajtás olyan sport, amit nem lehet abbahagyni, aki csak egy szánhúzó kutyát is vesz, örök szerelmese lesz ennek a téli sportnak – vallják a sepsiszentgyörgyi hajtók, Kovács Attila és Zágoni Zsolt. Mindketten évek óta foglalkoznak a kutyákkal, malamutjaik a legfontosabb hazai versenyeken ott vannak. Kovács Attila alaszkai malamutokkal fut kettes fogatban, Zágoni Zsolt szintén malamutokkal, de négyes fogatban, és már készülnek a hétvégi, borszéki versenyre.

A kutyaszánosok sorát bővíti két fiatal lány is, a XI. és VIII. osztályos lányok már évek óta foglalkoznak kutyáikkal. A lányok két husky kutyát tartanak, Hákszit és Kajlát, a versenyzést pedig édesapjuktól tanulták el, aki maga is kutyaszános. A két kutya több éve versenyzik már, az ötlet pedig, hogy a lányok is elkezdjék ezt a sportot, magától adódott, amikor megkapták az első kiskutyát ajándékba. A testvérpár csak Romániában vesz részt versenyen, külföldre még nem jutottak ki, mivel elmondásuk szerint oda más szintű edzés és felszerelés szükséges. Bár első díjat még nem nyertek, bizakodva tekintenek a jövőbe, és minden megmérettetésen részt vesznek, amit az országban rendeznek. Mivel mindketten iskolások, edzésre csak hétvégente jut idejük és a környékbeli havas erdőbe járnak futni. Eszter elmesélte, élete első versenyére Kalibáskőn került sor, az akkor 11 éves lány pedig elsírta magát, mára azonban bátran ül fel kutyái mögé.

A háromszéki versenyzők elmondták: felkészültek az idei télre is, reményeik szerint nem maradnak el hó hiányában a futamok. Újdonságként arról is beszámoltak, hogy a kutyaszánhajtók közé újabb tag is beállt, viszont idén nem versenyezhet kutyája kora miatt. Zágoni Zsolt kifejtette, csak egy évesnél idősebb kutyákkal lehet futni, legyen szó huskyról vagy malamutról. A kutyaszánhajtók igyekeznek eljutni minden hazai versenyre, bár elmondásuk szerint nem olcsó, hiszen egy hétvége akár 500 lejbe is kerülhet. Szeretnének eljutni az Európa-bajnokságra is, melyet idén Szlovákiában rendeznek, és bár nincsenek különleges jelentkezési feltételek, mégis több felkészültségre és felszerelésre lenne szükség az induláshoz. Így egyelőre maradnak a hazai futamok, Borszéken, Tusnádon és Kalibáskőn.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 07., kedd

Több mint 230 ezer lejnyi bírságot róttak ki Kovászna megyében

Több száz bírság, tízezres nagyságrendű szankciók és több tucat forgalomból kivont sofőr – így léptek fel a Kovászna megyei rendőrök az ünnepi időszakban.

Több mint 230 ezer lejnyi bírságot róttak ki Kovászna megyében
Hirdetés
2026. április 03., péntek

Mentőhelikopterrel vitték kórházba az idős férfit, miután leesett a kerékpárjáról

Leesett a kerékpárról egy idős férfi Bodzafordulón péntek délután, a sérültet a SMURD helikoptere szállította Brassóba a helyi kórházból.

Mentőhelikopterrel vitték kórházba az idős férfit, miután leesett a kerékpárjáról
2026. április 03., péntek

Telefonjáért vertek meg egy férfit Sepsiszentgyörgyön – két fiatalt letartóztattak

Telefonjáért támadtak rá egy férfira Sepsiszentgyörgyön: három fiatal bántalmazta, majd elvette a készülékét. A sértettet kórházban ápolják, a két fiú 30 napos előzetes letartóztatásba került, a 15 éves lány szabadlábon védekezhet.

Telefonjáért vertek meg egy férfit Sepsiszentgyörgyön – két fiatalt letartóztattak
2026. április 03., péntek

Körözött férfiakat fogtak el Háromszéken

A Kovászna megyei rendőrség járőrei két olyan körözött férfit fogtak el és kísértek börtönbe, akiket a bíróság már korábban jogerősen elítélt közlekedési bűncselekmények miatt.

Körözött férfiakat fogtak el Háromszéken
Hirdetés
2026. április 02., csütörtök

Minden egyes délutánjuk be van táblázva – élet az autizmus spektrumzavaros gyermekkel

Az autizmus spektrumzavar tünetei rendkívül széles skálát fognak át, és kombinációjuk esetről esetre egyedi lehet, ezért nagyon nehéz két egyforma autistát találni. Április 2-a az autizmus világnapja.

Minden egyes délutánjuk be van táblázva – élet az autizmus spektrumzavaros gyermekkel
2026. április 02., csütörtök

Sepsi Book: május közepén könyvvásár és kulturális programkavalkád a Sepsi Arénában

Az 5. Sepsi Book könyvvásár május 14. és 17. között várja a közönséget a Sepsi Arénában, több tucat kulturális programmal, neves szerzőkkel, gyermekfoglalkozásokkal és ingyenesen látogatható eseményekkel.

Sepsi Book: május közepén könyvvásár és kulturális programkavalkád a Sepsi Arénában
2026. április 02., csütörtök

Fogyatékkal élő felnőttekhez keresnek hivatásos gondozókat

Kovászna megyében is lehetőség nyílik hivatásos személyi gondozóként bekapcsolódni a súlyos vagy halmozott fogyatékossággal élő felnőttek ellátásába. A program célja, hogy a rászorulók családias környezetben részesüljenek gondozásban.

Fogyatékkal élő felnőttekhez keresnek hivatásos gondozókat
Hirdetés
2026. április 02., csütörtök

Egy hónap alatt ötszáz sürgősségi bevetésük volt a háromszéki tűzoltóknak

Március folyamán a Kovászna megyei tűzoltóság összesen 486 sürgősségi esetnél avatkozott be – derül ki a múlt havi mérlegből. A legtöbb esetben elsősegélynyújtásra volt szükség, de számos tarlótűz is történt a megyében.

Egy hónap alatt ötszáz sürgősségi bevetésük volt a háromszéki tűzoltóknak
2026. április 01., szerda

Nem nézte az akadályt a kétbocsos anyamedve, amikor elkergették Kézdivásárhelyen – videóval

Két bocsával együtt tűnt fel egy medve Kézdivásárhelyen, a kutyamenhely közelében. A medve a lemhényi erdőből ereszkedhetett le egy vadász szerint, és akár területet is kereshetett magának.

Nem nézte az akadályt a kétbocsos anyamedve, amikor elkergették Kézdivásárhelyen – videóval
2026. április 01., szerda

Húsvéti ételszentelés Sepsiszentgyörgy főterén

A híveket vasárnap reggel várják Sepsiszentgyörgy főterére, hogy az egyházi elöljárók megszentelhessék a kosarukban lévő étkeket. A húsvéti ételszentelést idén ötödik alkalommal szervezi meg a Magyar Erdélyért Egyesület (MERT).

Húsvéti ételszentelés Sepsiszentgyörgy főterén
Hirdetés