
Befejezéshez közeledik a fedett uszoda építése
Fotó: Bartos Lóránt
A költségvetés elfogadására várnak Kézdivásárhely önkormányzatánál, ami idén igencsak megkésett a kormány totojázása folytán. Addig képletesen szólva lélegeztetőgépen működik a város, de amit lehet, azt igyekeznek elvégezni.
2026. április 15., 12:442026. április 15., 12:44
Április végére Kézdivásárhelynek is lesz költségvetése, amit optimális körülmények közepette már a tavalyi év végén vagy az idei legelején kellett volna elfogadni, de országos költségvetés hiányában ez alaposan megkésett – mondta el lapunknak Szilveszter Szabolcs alpolgármester. Addig értelmezésében az önkormányzat gyakorlatilag lélegeztetőgépen működik, hiszen csak a tavalyi büdzsé egy bizonyos hányadát használhatja fel nélkülözhetetlen kiadásokra, és ennek az aberrációnak végső soron
Mivel csak a helyi költségvetés megszavazása után lehet új közbeszerzést kiírni, szerződést kötni, ez alaposan kitolja a kivitelezési időszakok kezdetét. Például az Anghel Saligny-programban szereplő négy felújításra hiába van szerződés aláírva, az új előírások szerint ezek költségeinek 20 százalékát tanácsi határozattal be kell építeni a helyi költségvetésbe, tehát értelemszerűen ennek elfogadása után tudnak itt is továbblépni.
Idén remélhetőleg a Csernátoni úti tömbházak mögött is elkezdődnek a munkálatok
Fotó: Kocsis Károly
Ezek közül a Kanta utca élvezi a legfőbb prioritást, de az elöljáró reméli, hogy idén már a Csernátoni úti tömbházak mögött is elkezdenek ásni, és utána következne a Kert, valamint az Iskola utca.
Ugyanígy az udvartereknél, ahol korábban több helyen alapoztak, ástak, csak májusban-júniusban tudják folytatni a modernizálást.
ami azt jelenti, hogy ebben az ütemben a főtérre nyílókat két éven belül „letudják”.
Itt éppen az 1918. december 1. utca van feltúrva
Fotó: Kocsis Károly
Mindazonáltal az önkormányzat addig sem tétlenkedik, igyekeznek elvégezni azt, amit a szűkös pénzügyi keretek lehetővé tesznek.
Idén már másodszor kellett hidegaszfaltozást végezni, annyira kátyúsodnak az utak.
A tavaszra készülve karbantartják a parki és játszótéri padokat, virágládákat helyeznek ki, dugványoznak, sáncot takarítanak, járdaburkolatot pótolnak, fákat nyesnek;
április 23–25. között virágvásárt tartanak a Gábor Áron téren.
A Penny melletti játszótéren lecserélték a napelemes égőket, a létesítményt rácsatlakoztatva a közvilágításra.
Az 1918. december 1. utcában kerékpárút és parkoló kialakításán, illetve vezetékek föld alá helyezésével dolgoznak, a szakasz Dózsa Györgyig lesz felújítva, és a Nicola Bălcescu utca kritikus pontjai is be vannak ütemezve.
A műjégpályát a jégkorongszövetség előírásainak megfelelő állapotba kellett hozni a most zajló világbajnokságra, és lesz pénz a létesítmény napelemekkel való ellátására is, ami által az energetikai jellegű költségeket kb. 60–80 százalékkal tudják majd csökkenteni. Az így felszabadult forrásokat a fedett uszoda működtetésére fordíthatják, ami javában készül, az önkormányzat jelenleg földet szállít a szintezéshez. Itt
egy részét fenyőfa-, más részét kerámiaburkolattal látták le.
A fedett uszodában májusban már tesztelik a medencéket
Fotó: Bartos Lóránt
A „lépcsőházat” baleseteket megakadályozni hivatott műanyaghálóval bélelték ki, és a természetes világítást biztosító üvegfalat is beillesztették. Az alpolgármester bízik abban, hogy előreláthatólag már májusban elkezdik a hidegvizes tesztelést, a maguk részről ők már tervezik a környék rendezését. Ezzel kapcsolatban annyit elárult, hogy mindenhol napkollektorok lesznek.
Az úgyenvezett Dac-tóhoz tervezett szabadidőközpontnál ugyan a kivitelező abbahagyta a munkálatot, és mivel csődeljárást kezdeményezett, szerződést se lehet bontani vele, de az IT-inkubátorháznál már csak a gázbekötés van hátra, a nyár folyamán biztosan belakhatóvá válik.
Apropó, gáz: a hálózatbővítésnek idén pontot tesznek a végére, hiszen már csak a nyomásszabályozó állomás beüzemelésére várnak, és kezdődhetnek a bekötések.
Kézdivásárhely és Kézdiszentlélek között az éppen zajló szennyvízvezetési munkálatok befejezése után kezdenek hozzá a kerékpárút megépítéséhez
Fotó: Kocsis Károly
A Kézdivásárhely és Kézdisárfalva közötti kerékpárutat július elejéig be kell fejezni, hogy aztán majd lehessen folytatni Nyujtód végéig, a város és Kézdiszentlélek között pedig az éppen most zajló szennyvízvezetési munkálatok befejezése után kezdenek hozzá a megépítéséhez.
És ugyancsak az idei tervek közé tartozik a Molnár Józsiás park korszerűsítése és bővítése, amire még tavaly tízmillió lejes támogatást nyert a polgármesteri hivatal. Ennek keretében a régi kertészet területét is a parkhoz csatolják, illetve új bejáratot nyitnak onnan, jelentősen növelve a város jelenleg 210 ezer négyzetméternyi zöldövezetét.
Bálványos román nevének törvénybe iktatását célzó képviselőházi vitát heves szóváltások, személyeskedés és nacionalizmusról szóló bírálatok kísérték, miközben több párt is szembefordult az indítvánnyal.
Tíz lőfegyvert és csaknem tízezer lőszert foglaltak le csütörtökön Kovászna megyében egy átfogó házkutatás–sorozat nyomán. Három személyt bekísértek és kihallgattak.
Sikkasztás, adócsalás és pénzmosás gyanúja miatt tartottak házkutatásokat Kovászna megyében a Jupiter művelet részeként. Egy másik ügyben az állami költségvetést több mint 1,2 millió lejjel károsíthatták meg, két személyt őrizetbe vettek.
Péter Alpár képzőművész Ignotus című kiállításának megnyitójára várják az érdeklődőket csütörtökön a sepsiszentgyörgyi Lábasházba. A tárlat különleges betekintést nyújt Péter Alpár több mint három évtizedes alkotói tevékenységébe.
A képviselőház szerdai ülésén döntő házként elutasította a Kovászna megyei üdülőhely, Bálványosfürdő nevének megváltoztatását előíró törvénytervezetet. Így nem lesz Bálványosból Bălvăniș.
November világszerte a férfiak egészségének hónapja, ennek apropóján újabb prosztatarák-szűrésre várja a 45 év feletti férfiakat a Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórház és Kovászna Megye Tanácsa.
Valutaváltásokkal, kétes banki tranzakciókkal, cégeknek nyújtott kölcsönökkel, fiktív visszafizetésekkel, valamint külföldi bankszámlákra történő átutalásokkal próbálta két személy elfedni az általuk elkövetett sikkasztást Kovászna megyében.
Sokan keresték fel az adóhivatalt és a Sepsiszentgyörgyi Polgármesteri Hivatal urbanisztikai osztályát azok közül, akik az új urbanisztikai törvény megjelenése után a beépített erkélyeik törvényessége miatt kezdtek aggódni.
Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e, az Országgyűlés 193 igen szavazattal, egyhangúlag támogatta a Tisza erről szóló törvényjavaslatát kedden.
Megtámadott egy embert a medve a Bardoc melletti Erdőfülén hétfőn: a villanypásztor alatt átnyúlva harapta meg a kert végében ellenőrző tulajdonos lábát. A vadat a szomszéd és a kutyák riasztották el, a sérültet kórházba szállították és megműtötték.
szóljon hozzá!