A börtönévekről vetítenek filmet a háromszéki iskolásoknak a bűnmegelőzés érdekében – tájékoztatott Tóth Zsigmond, a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési osztályának vezetője.
2013. január 11., 12:112013. január 11., 12:11
2013. január 11., 12:312013. január 11., 12:31
A bűnmegelőzés érdekében vetítenek kisfilmet a rabok életéről és gondolatairól a diákoknak Háromszéken. A megdöbbentő kisfilmet a bűnözők engedélyével és kizárólag csak iskolákban vetíthetik le a rendőrségi alkalmazottak. A film kapcsán Tóth Zsigmond elmondta: igazán hatásos, látszik a gyerekeken, hogy mélyen érinti őket a kiskorú bűnözők börtönben töltött évekről szóló vallomása.
A rendőr hangsúlyozta, az Országos Főkapitányság Bűnmegelőzési osztálya által készített 25 perces film már felnőtt, de kiskorú bűnözőként börtönbe került drogkereskedők, gyilkosok, tolvajok és rablók elbeszéléseit tartalmazza arról, hogy mit követtek el, mi hiányzik nekik a börtönben és hogy bánták-e meg bűntettüket. A filmet a rendőrség munkatársai már levetítették három tanintézményben, a közeljövőben pedig a Székely Mikó Kollégium diákjai fogják megnézi, de a megyeszékhely összes iskolája sorra kerül. Ugyanakkor a tervek szerint Háromszék más településein is tanintézményekben nézhetik meg a kisfilmet a diákok, hisz már kiküldték a vidéki rendőrőrsöknek.
Jelentős gazdasági bűncselekmény gyanújával nyomoz a Kovászna megyei ügyészség. Hétfőn több házkutatást is végrehajtottak, amelyek során okiratokat és informatikai eszközöket foglaltak le.
A tartós szárazság egyre aggasztóbb vízhiányt idéz elő Háromszéken. A legtöbb településen felszólítással próbálják szabályozni az ivóvízfogyasztást, máshol időszakosan korlátozzák az ellátást, ezzel megelőzvén a nagyobb bajt.
Főként visszaváltható üvegekre vadászva feszítik fel az okoskonténereket Sepsiszentgyörgyön. A TEGA igazgatója a lakosság segítségét kéri a vandalizmus megfékezésében.
Nagyon sok mozgássérültnek a sepsiszentgyörgyi Máltai Szeretetszolgálat által szervezett nyári tábor jelenti az év egyik kiemelkedő eseményét, ez idén június 29-től július 6-ig zajlott Mikóújfaluban.
Hat település között osztotta szét a Galac megyétől kapott egymillió lej értékű gyorssegélyt hétfői ülésén Kovászna Megye Tanácsa. Bíznak benne, hogy rövidesen az árvíz sújtotta községek fertőtlenítésére igényelt kormánytámogatás is megérkezik.
A Kőrösi Csoma Sándor Közművelődési Egyesület fennállásának 35. évfordulójára készült dokumentumfilmet, hétfőn 17 órától mutatják be a kovásznai Csoma Emlékközpont és Népfőiskola székházában.
A sepsiszentgyörgyi rendőrséget riasztotta szombaton késő este egy nő, hogy 37 éves fia öngyilkosságot fontolgathat a vasútállomás környékén.
Elérkezett egy nemzedékről nemzedékre testálódott álom megvalósulásának ideje a kovásznai unitárius leányegyházközség számára: széleskörű közösségi összefogásnak köszönhetően saját gyülekezeti otthonuk lett.
Fokozott légköri instabilitásra figyelmeztető elsőfokú (sárga jelzésű) riasztást adtak ki a meteorológusok szombaton az ország tíz megyéjére.
A megszokottól eltérő, misztikus élményben lehet része annak, aki ellátogat a dálnoki búvártóhoz, ahol nem mindennapi kiállítás várja a látogatókat.
szóljon hozzá!