
Sepsiszentgyörgyön szervezte meg a hétvégén a Háromszéki Önkéntes Központ a Háromszéki Önkéntesek bálját, ahol kiderült: négyéves kislány a legfiatalabb önkéntes Kovászna megyében.
2016. december 05., 23:592016. december 05., 23:59
A hetedik kiadását megért eseményen 150 háromszéki ifjúsági, civil vezető és önkéntes fiatal vett részt. Megtörtént a 2016-ban lezajlott ifjúsági rendezvények kiértékelése, díjazták a jelenlevő 38 Kovászna megyei ifjúsági és civil szervezetet, a legaktívabb háromszéki önkénteseket, valamint a legnagyobb létszámú idei rendezvényeket.
Díjat kapott a SIC Feszt 2016, amely közösen a SIC Feszt Családi Nappal közel 4000 résztvevőt mozgósított, és a Tipe Tupa Egyesület által szervezett Holnemvolt Székelyföldi Mesefesztivál, amelyen 800 fő vett részt.
Kitüntetésben részesült Kovászna megye legfiatalabb önkéntese, Bajcsi Bíborka, aki 4 éves és a Máltai Ifjúság sepsiszentgyörgyi szervezetében tevékenykedik. A legtapasztaltabb önkéntesnek járó díjat idén Bába Berta kapta, aki a Diakónia Sepsiszentgyörgy szervezetében dolgozik önzetlenül.
„2008-ban legalább 150 fős Önkéntes Bálról álmodoztunk, pezsgő ifjúsági életről, nyitott és kezdeményezéseinkben partner intézményekről, megyei önkéntes központról, megszámlálhatatlan projektről. Ez mára már mind valóság” – mondta köszöntőjében Grüman Éva-Orsolya, Háromszéki Önkéntes Központ vezetője. Hozzátette, kiemelt céljuk, hogy jövőre létrehozzák az Önkéntes Koordinátorok hálózatát Kovászna megyében a civil szervezetek és intézmények partnerségével.
Több mint húszféle segély, támogatás kezelője, közvetítője a Kovászna Megyei Szociális Kifizetési és Ellenőrzési Ügynökség, melynek igazgatója ma a prefektus meghívottjaként számolt be az intézmény tevékenységéről.
Júliustól drágít a Kovászna megye nagy részén szolgáltató Hydrokov Rt. Ezentúl az ivóvíz köbméteréért 1,16, a szennyvíz után 0,81 lejjel kell többet fizetnünk, ami 12 százalékos emelést jelent.
A sepsiszentgyörgyi megyei kórház idei éve az elkezdett korszerűsítések lezárásáról, finomhangolásról, ötletelésről szól. Terveik között szerepel a régi kórházépület felújítása és a leendő egészségügyi komplexum projektjének elindítása is.
Egy személyautó és egy tehergépkocsi ütközött össze csütörtök este fél tízkor Bereck közelében.
Több olyan határozattervezet is a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület csütörtöki ülésének napirendjére került, amely a kormányzati megszorítások helyi hatásait tükrözi. A tervezést azonban nem adta, nem adhatja fel a város.
A kiszámíthatóság érdekében 2028-ig befagyasztják a vállalkozások épület- és területadóját Sepsiszentgyörgyön, ugyanakkor folytatják a de minimis támogatási programot is, amelynek révén a cégek visszaigényelhetik a befizetett helyi adó egy részét.
Két évben belül szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön – jelentette be Antal Árpád polgármester és Olimpiu Floroian, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Kovászna megyei elnöke közös szerdai sajtótájékoztatójukon.
Néhány hónap leforgása alatt hatalmas épületek nőttek ki a földből Sepiszentgyörgy leendő egyetemi kampuszának területén. Tonk Mártont, a Sapientia EMTE rektorát faggattuk a munkálatok előrehaladtáról, a képzési kínálat bővítésének lehetőségéről.
Drasztikus bírságokat helyezett kilátásba a TEGA köztisztasági vállalat az építkezési törmeléket a háztartási hulladéknak szánt digitalizált ökoszigetekbe dobók számára. A szabálytalankodó sepsiszentgyörgyiek zsebe akár 3000 lejjel is bánhatja.
Harmincegy iskolai bűncselekményt tartottak számon, ezek többsége verekedés volt, súlyos következmények nélkül – összegezték a minap lezárult tanév iskolai biztonsági tapasztalatait Kovászna megyében.
szóljon hozzá!