
Kezükbe vették sorsukat a háromszéki romák, akik egyesületet hoznak létre, felmérik a szociális állapotokat, majd lépéseket tesznek egy jobb élet felé – mondta Dima Dániel, a szociális céllal alapított Háromszéki Romák Egyesületének elnöke.
2013. február 06., 11:172013. február 06., 11:17
2013. február 06., 11:552013. február 06., 11:55
„Szociális és adminisztratív céllal jegyeztetjük be az egyesületet, melynek első lépése egy felmérés elkészítése, hiszen azt sem tudjuk pontosan, hányan élünk Kovászna megyében” – mondta Dima Dániel, aki az összesítések elkészítésében szociológushallgatók bevonását kezdeményezi. A tervek szerint egy adatbázist hoznának létre, melybe olyan adatok kerülnének, hogy hány család él a megyében, kik azok, akik dolgoznak és nem igényelnek állami segélyeket, és milyen terveik vannak a roma fiataloknak. Dima Dániel azt is kiemelte, fontos lenne megtudni, hány kiskorú anya van, ugyanis a romák között az elmúlt években megnőtt a kiskorú anyák száma. A felmérés következő lépése dossziék összeállítása lenne, melybe bevezetnék az egyes személyek problémáit is, amelyekre közösen keresnének megoldást a jövőben.
Az adatbázis elkészítése után a gyakorlati rész következne, ami a feladat legnehezebb része – fogalmazott a romák képviselője, hiszen az iskoláztatást, lakhatást és munkahelyteremtést oldanák meg. Az egyesület helyi önkormányzati és uniós támogatással szeretne földterülethez jutni Sepsiszentgyörgyön és a környező településeken, ahová majd tömbházakat építenének, akár kalákában is, azoknak a roma családoknak, akik ezt igénylik és akik hozzájárulnának a megvalósuláshoz. A lakásépítés mellett szociális otthont is létrehoznának, ahol elhagyott gyerekeket és idős személyeket helyeznének el, hiszen ezek sorsa a legnehezebb – magyarázta Dima Dániel.
A munkahelyteremtés alapfeltétele az iskolázottság, az eddigi adatok szerint pedig nagyon rossz az arány, hiszen az általános iskolának indított Néri Szent Fülöp-tanintézmény is átalakult az évek során, és ma már csak az elemi tagozat működik. Erre is alternatívát keresnének a jövőben, de az egészségügyi ellátást is javítanák a romák között. „Sajnos rosszak a tapasztalatok, hiszen ha egy cigány ember beteg, akkor csak a sürgősségre mehet, mivel nincs orvosi rendelő az Őrkő negyedben. A sürgősségről pedig sok panasz érkezik, mivel olykor indokolatlanul mennek be a betegek, kisebb problémákkal, de az is előfordult már, hogy egyetlen beteget húszan kísértek be kezelésre, akadályozva ezáltal az orvosok munkáját. A tervek szerint egy klinikát hoznánk létre pályázati pénzből, ahol önkéntes orvosok tartanának felváltva ügyeletet és kezelnék a roma betegeket. Ezügyben már sikerült egyeztetnem néhány helyi orvossal, akik nyitottak voltak a megoldásra” – mondta Dima Dániel.
A romák vezetője úgy látja, az általa képviselt embereknek is változniuk kell, de ő jóhiszeműen tekint a jövőbe, hiszen mint mondta, a hajlandóság megvan a romákban a változásra. „Véleményem szerint haladni csak tanulással, munkával lehet. Fontos az iskoláztatás, valamint az is, hogy jó roma szakembereket képezzünk – akár egyetemen –, akik aztán a saját közösségükbe visszatérve tanítanák társaikat úgy, hogy közben példát is mutatnak saját életútjuk által” – mondta a vezető.
Több száz bírság, tízezres nagyságrendű szankciók és több tucat forgalomból kivont sofőr – így léptek fel a Kovászna megyei rendőrök az ünnepi időszakban.
Leesett a kerékpárról egy idős férfi Bodzafordulón péntek délután, a sérültet a SMURD helikoptere szállította Brassóba a helyi kórházból.
Telefonjáért támadtak rá egy férfira Sepsiszentgyörgyön: három fiatal bántalmazta, majd elvette a készülékét. A sértettet kórházban ápolják, a két fiú 30 napos előzetes letartóztatásba került, a 15 éves lány szabadlábon védekezhet.
A Kovászna megyei rendőrség járőrei két olyan körözött férfit fogtak el és kísértek börtönbe, akiket a bíróság már korábban jogerősen elítélt közlekedési bűncselekmények miatt.
Az autizmus spektrumzavar tünetei rendkívül széles skálát fognak át, és kombinációjuk esetről esetre egyedi lehet, ezért nagyon nehéz két egyforma autistát találni. Április 2-a az autizmus világnapja.
Az 5. Sepsi Book könyvvásár május 14. és 17. között várja a közönséget a Sepsi Arénában, több tucat kulturális programmal, neves szerzőkkel, gyermekfoglalkozásokkal és ingyenesen látogatható eseményekkel.
Kovászna megyében is lehetőség nyílik hivatásos személyi gondozóként bekapcsolódni a súlyos vagy halmozott fogyatékossággal élő felnőttek ellátásába. A program célja, hogy a rászorulók családias környezetben részesüljenek gondozásban.
Március folyamán a Kovászna megyei tűzoltóság összesen 486 sürgősségi esetnél avatkozott be – derül ki a múlt havi mérlegből. A legtöbb esetben elsősegélynyújtásra volt szükség, de számos tarlótűz is történt a megyében.
Két bocsával együtt tűnt fel egy medve Kézdivásárhelyen, a kutyamenhely közelében. A medve a lemhényi erdőből ereszkedhetett le egy vadász szerint, és akár területet is kereshetett magának.
A híveket vasárnap reggel várják Sepsiszentgyörgy főterére, hogy az egyházi elöljárók megszentelhessék a kosarukban lévő étkeket. A húsvéti ételszentelést idén ötödik alkalommal szervezi meg a Magyar Erdélyért Egyesület (MERT).
szóljon hozzá!