A különböző forrásokon keresztül érkező információk szerint máris beindult a magyar intézményvezetők leváltása Háromszéken – jelentette be Tamás Sándor, a háromszéki területi RMDSZszervezet elnöke.
2012. december 20., 20:362012. december 20., 20:36
„Informális úton már két intézményvezető eltávolításáról is értesültünk, egyiküknek a környezetvédelmi ügynökség, míg a másiknak a vízügyi igazgatóság éléről kellett távoznia, pontosabban lemondania tisztségéről” – mondta el csütörtökön Tamás Sándor. A politikus kifejtette, várható volt, hogy a székely megyékben megindul a támadás ezen a vonalon is, ugyanakkor úgy vélik, függetlenül attól, hogy az RMDSZ kormányzati szerepkörben van-e vagy sem, az arányosság elve kellene érvényesüljön. A megyei önkormányzat vezetője rámutatott, hogy három évvel ezelőtt a minisztériumok közvetlen alárendeltségébe tartozó intézmények 65 százalékában magyar vezető volt. Ez az arány máris csökken, miközben a magyar lakosság számát tekintve ez lenne az etikus.
Gazdag kulturális programmal ünnepli a magyar költészet napját a Tamási Áron Színház: április 11–12. között könyvbemutató, koncert és színházi előadás várja az érdeklődőket.
Több száz bírság, tízezres nagyságrendű szankciók és több tucat forgalomból kivont sofőr – így léptek fel a Kovászna megyei rendőrök az ünnepi időszakban.
Leesett a kerékpárról egy idős férfi Bodzafordulón péntek délután, a sérültet a SMURD helikoptere szállította Brassóba a helyi kórházból.
Telefonjáért támadtak rá egy férfira Sepsiszentgyörgyön: három fiatal bántalmazta, majd elvette a készülékét. A sértettet kórházban ápolják, a két fiú 30 napos előzetes letartóztatásba került, a 15 éves lány szabadlábon védekezhet.
A Kovászna megyei rendőrség járőrei két olyan körözött férfit fogtak el és kísértek börtönbe, akiket a bíróság már korábban jogerősen elítélt közlekedési bűncselekmények miatt.
Az autizmus spektrumzavar tünetei rendkívül széles skálát fognak át, és kombinációjuk esetről esetre egyedi lehet, ezért nagyon nehéz két egyforma autistát találni. Április 2-a az autizmus világnapja.
Az 5. Sepsi Book könyvvásár május 14. és 17. között várja a közönséget a Sepsi Arénában, több tucat kulturális programmal, neves szerzőkkel, gyermekfoglalkozásokkal és ingyenesen látogatható eseményekkel.
Kovászna megyében is lehetőség nyílik hivatásos személyi gondozóként bekapcsolódni a súlyos vagy halmozott fogyatékossággal élő felnőttek ellátásába. A program célja, hogy a rászorulók családias környezetben részesüljenek gondozásban.
Március folyamán a Kovászna megyei tűzoltóság összesen 486 sürgősségi esetnél avatkozott be – derül ki a múlt havi mérlegből. A legtöbb esetben elsősegélynyújtásra volt szükség, de számos tarlótűz is történt a megyében.
Két bocsával együtt tűnt fel egy medve Kézdivásárhelyen, a kutyamenhely közelében. A medve a lemhényi erdőből ereszkedhetett le egy vadász szerint, és akár területet is kereshetett magának.
szóljon hozzá!