A kormány által alkalmazott pénzügyi politika elkerülhetetlenné teszi, hogy Sepsiszentgyörgyön is növeljék a helyi adókat és illetékeket, a kabinet által múlt héten jóváhagyott mértéken belül – jelentette ki Antal Árpád polgármester.
2012. december 17., 17:262012. december 17., 17:26
A városvezető a Székelyhon megkeresésére kifejtette, hogy az inflációs kiigazítás, amelyet a Ponta-kabinet indoklásul felhozott csak az egyik oka, amiért kénytelenek emelni a helyi adókat és illetékeket, a legtöbb 16 százalékos keretig. Antal Árpád szerint figyelembe véve, hogy a kormány nem igazította vissza a személyi jövedelemadóból helyben maradó arányt, sőt az év elején tovább csökkentette, illetve azt, hogy az elmúlt hónapokban sorozatosan visszavettek a beruházásokra szánt összegekből, nem marad más választásuk.
„Ezen a téren élen jár a liberális színekben tárcához jutott fejlesztési miniszter, hogy a hozzáállást ne húzzuk rá az egész kormányra, aki az elmúlt hónapokban minden sepsiszentgyörgyi beruházástól – illetve tudomásom szerint az egész Székelyföldön – visszavette a pénzeket” – magyarázta a városvezető. A beruházások kapcsán egyébként a megyeszékhelynek annyiban van szerencséje, hogy a helyi bevételek egyelőre olyan szinten vannak, ami engedi, hogy a fejlesztések egy részét folytathassák.
Az emelés aránya ugyanakkor még nincs eldöntve, ezt ugyanis a gazdasági bizottságban fogják megvitatni, majd a közgyűlés elé terjeszteni.
Különleges esemény előzte meg a SepsiClassic komolyzenei fesztivál nyitónapját: negyven lelkes kerékpáros gyűlt össze és vonult végig a város utcáin klasszikus dallamok kíséretében. A stílusos kezdést kulturális és zenei programsorozat követi.
Jelentős gazdasági bűncselekmény gyanújával nyomoz a Kovászna megyei ügyészség. Hétfőn több házkutatást is végrehajtottak, amelyek során okiratokat és informatikai eszközöket foglaltak le.
A tartós szárazság egyre aggasztóbb vízhiányt idéz elő Háromszéken. A legtöbb településen felszólítással próbálják szabályozni az ivóvízfogyasztást, máshol időszakosan korlátozzák az ellátást, ezzel megelőzvén a nagyobb bajt.
Főként visszaváltható üvegekre vadászva feszítik fel az okoskonténereket Sepsiszentgyörgyön. A TEGA igazgatója a lakosság segítségét kéri a vandalizmus megfékezésében.
Nagyon sok mozgássérültnek a sepsiszentgyörgyi Máltai Szeretetszolgálat által szervezett nyári tábor jelenti az év egyik kiemelkedő eseményét, ez idén június 29-től július 6-ig zajlott Mikóújfaluban.
Hat település között osztotta szét a Galac megyétől kapott egymillió lej értékű gyorssegélyt hétfői ülésén Kovászna Megye Tanácsa. Bíznak benne, hogy rövidesen az árvíz sújtotta községek fertőtlenítésére igényelt kormánytámogatás is megérkezik.
A Kőrösi Csoma Sándor Közművelődési Egyesület fennállásának 35. évfordulójára készült dokumentumfilmet, hétfőn 17 órától mutatják be a kovásznai Csoma Emlékközpont és Népfőiskola székházában.
A sepsiszentgyörgyi rendőrséget riasztotta szombaton késő este egy nő, hogy 37 éves fia öngyilkosságot fontolgathat a vasútállomás környékén.
Elérkezett egy nemzedékről nemzedékre testálódott álom megvalósulásának ideje a kovásznai unitárius leányegyházközség számára: széleskörű közösségi összefogásnak köszönhetően saját gyülekezeti otthonuk lett.
Fokozott légköri instabilitásra figyelmeztető elsőfokú (sárga jelzésű) riasztást adtak ki a meteorológusok szombaton az ország tíz megyéjére.
szóljon hozzá!