
Második alkalommal kapcsolódik be a Vöröskereszt háromszéki szervezete az elsősegélynyújtás világnapjába. A pénteki sepsiszentgyörgyi esemény célja, hogy felhívják a figyelmet, mennyire fontos egy sérült esetében a szakszerű elsősegélynyújtás.
2016. szeptember 21., 17:422016. szeptember 21., 17:42
„Statiszták” bevonásával a fejsérülés, a nyílt törés, az alkoholos állapot, az orrvérzés, valamint az áramütés esetében szükséges elsősegélynyújtást mutatják be – fogalmaz Opra Szende Zsófia, a Vöröskereszt munkatársa. Egy-egy sérülés elsősegélynyújtásának bemutatása 40 percet tart. Az eseményen a Székely Mikó Kollégium és a Mikes Kelemen Gimnázium diákjai is részt vesznek, a szervezet önkéntesei több osztályt is meghívtak a bemutatókra.
A tizenhat európai országban működő Vöröskereszt kezdeményezésére szeptember második szombatján, 10-én rendezték meg az elsősegélynyújtás világnapját. Opra Szende hozzátette, Sepsiszentgyörgyön az időjárás miatt kell később szervezniük az eseményt.
Mint Opra Szende Zsófia fogalmazott, egyfajta figyelemfelkeltés ez arra, hogy egy sérült esetében mennyire fontos az első néhány perc a mentő kiérkezéséig, és az sem mindegy, mit közlünk a mentősök kihívásakor, milyen sérültre készüljenek fel. Bár az elsősegélynyújtás nem helyettesíti a sürgősségi ellátást, a hatékony és gyors beavatkozás első, létfontosságú lépése, amely hozzájárul a sérülés súlyosságának csökkentéséhez és a javítja a túlélés esélyeit – hívja fel a figyelmet a Vöröskereszt munkatársa.
Több mint húszféle segély, támogatás kezelője, közvetítője a Kovászna Megyei Szociális Kifizetési és Ellenőrzési Ügynökség, melynek igazgatója ma a prefektus meghívottjaként számolt be az intézmény tevékenységéről.
Júliustól drágít a Kovászna megye nagy részén szolgáltató Hydrokov Rt. Ezentúl az ivóvíz köbméteréért 1,16, a szennyvíz után 0,81 lejjel kell többet fizetnünk, ami 12 százalékos emelést jelent.
A sepsiszentgyörgyi megyei kórház idei éve az elkezdett korszerűsítések lezárásáról, finomhangolásról, ötletelésről szól. Terveik között szerepel a régi kórházépület felújítása és a leendő egészségügyi komplexum projektjének elindítása is.
Egy személyautó és egy tehergépkocsi ütközött össze csütörtök este fél tízkor Bereck közelében.
Több olyan határozattervezet is a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület csütörtöki ülésének napirendjére került, amely a kormányzati megszorítások helyi hatásait tükrözi. A tervezést azonban nem adta, nem adhatja fel a város.
A kiszámíthatóság érdekében 2028-ig befagyasztják a vállalkozások épület- és területadóját Sepsiszentgyörgyön, ugyanakkor folytatják a de minimis támogatási programot is, amelynek révén a cégek visszaigényelhetik a befizetett helyi adó egy részét.
Két évben belül szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön – jelentette be Antal Árpád polgármester és Olimpiu Floroian, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Kovászna megyei elnöke közös szerdai sajtótájékoztatójukon.
Néhány hónap leforgása alatt hatalmas épületek nőttek ki a földből Sepiszentgyörgy leendő egyetemi kampuszának területén. Tonk Mártont, a Sapientia EMTE rektorát faggattuk a munkálatok előrehaladtáról, a képzési kínálat bővítésének lehetőségéről.
Drasztikus bírságokat helyezett kilátásba a TEGA köztisztasági vállalat az építkezési törmeléket a háztartási hulladéknak szánt digitalizált ökoszigetekbe dobók számára. A szabálytalankodó sepsiszentgyörgyiek zsebe akár 3000 lejjel is bánhatja.
Harmincegy iskolai bűncselekményt tartottak számon, ezek többsége verekedés volt, súlyos következmények nélkül – összegezték a minap lezárult tanév iskolai biztonsági tapasztalatait Kovászna megyében.
szóljon hozzá!