Írisz Tábor a fogyatékkal élőknek

•  Fotó: Fotó: Both Ildikó

Fotó: Fotó: Both Ildikó

Felavatták az Írisz Tábor első három házát Sepsikőröspatakon, ahol a jövőben a fogyatékkal élők részesülnek terápiás kezelésben és jutnak hozzá kikapcsolódási lehetőségekhez is.

Bús Ildikó

2012. október 19., 15:292012. október 19., 15:29

2012. október 19., 15:382012. október 19., 15:38

A különböző hazai és külföldi támogatók révén megvalósult létesítmény legfőbb célja, a fogyatékkal élők családtagjainak tehermentesítése, hiszen a táborban több napon át vehetnek részt a fizikai vagy szellemi fogyatékkal élők a különböző rendezvényeken, kezeléseken. Az Írisz Tábor első három házát péntek délben avatták fel Kőröspatakon, az adományozók és Kovászna megye vezetőinek jelenlétében.

A Hálaadó Napnak nevezett rendezvényt istentisztelet nyitotta meg, melyet Kató Béla református püspökhelyettes celebrált, kiemelve a jelentőségét a segítségnyújtásnak és a diakónusok szerepének a társadalomban. Az áldást követően, Ördög-Gyárfás Lajos, a Diakónia Keresztyén Alapítvány sepsiszentgyörgyi elnöke szólalt fel, aki a sepsiszentgyörgyi székhelyű Írisz Ház tevékenységének kibővülését méltatta, kiemelve a tábor fontosságát, amely óriási terhet vesz le a fogyatékkal élők családjainak válláról.

Az eseményen részt vett Zsigmond Barna Pál főkonzul is, aki beszédében az esélyegyenlőség megvalósítását szorgalmazta. Mint fogalmazott, az egészséges emberek közös felelőssége hogy a fogyatékkal élő személyek is teljes életet élhessenek. A főkonzul emlékeztette a jelenlévőket azokra az időkre is, amikor az állam nem vett tudomást a sérültekről, úgy tettek, mintha ők nem is léteznének, most azonban folyamatban van egy mentalitásváltás. „Ennek révén a társadalom felvállalja a fogyatékkal élőket és figyel arra, hogy lehetőségeikhez mérten nekik is normális életvitelük legyen” – mondta Zsigmond Barna Pál. A főkonzul kiemelte, a sérült embereknek is biztosítani kell a munkát és a kikapcsolódási lehetőségeket, ez a tábor erre hivatott – hiszen, ha adottak a feltételek, ők is óriási sikereket érhetnek el, akárcsak Novák Eduárd csíkszeredai aranyérmes paralimpikon.

Tamás Sándor, a Kovászna megyei tanács elnöke a szeretetről és az ebből fakadó összefogásról beszélt, melynek eredményeként megszületett a létesítmény, melynek célja szintén a szeretetről szól, és nem a sajnálatról. Fontos, hogy ne sajnálatról beszéljünk és ne sajnálatból cselekedjünk, hanem szeretetből – hangsúlyozta az elnök, hozzátéve, hogy a keleti népek gondolkodásmódja követendő, hiszen számukra földi létük egyik nehéz feladata, karmája a fogyatékkal élők segítése, elfogadása.

A tanácselnök azt is kiemelte, a megyében közel ötezer személy él valamilyen fogyatékkal, az Írisz Ház pedig olyan segítséget nyújt számukra, melyet egyetlen önkormányzat sem tudna maradéktalanul elvégezni nélkülük. „Az önkormányzat nem tud eleget tenni a feladatnak, holott több mint ötszáz személyt gondozunk, ezért van szükség a civil szervezet és történelmi egyházak együttműködésére is” – hangsúlyozta.

A rendezvényen a támogató szervezetek képviselői is felszólaltak, a svájci, holland és német vendégek az adományozás és segítségnyújtás jelentőségét fejtették ki, és a mai napon is megajándékozták az Írisz Ház közösségét egy traktorral, mely nagy segítségükre lesz a vidéki lét során. A tábor felavatásának végén Makkai Enikő, a Diakónia Kapernaum Alapítvány elnöke beszámolt az eddigi tevékenységekről és a tábor építésének munkafolyamatairól, melyben részt vettek az általuk gondozott fogyatékkal élők, de több helyi vállalkozó is segítette a munkát. A rendezvény az Íriszband együttes fellépésével, ünnepélyes szalagvágással és gulyásozással zárult.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 13., szombat

Végzett az első sportszakos és képzőművész évfolyam a sepsiszentgyörgyi Sapientián

Ballagási ünnepséget tartottak a Sapientia EMTE Sepsiszentgyörgyi Karán, szombaton. Az alkalom különlegessége, hogy idén végzett az első sport- és edzőszakos évfolyam, és a Pécsi Tudományegyetem (PTE) művészképzésének hallgatói is.

Végzett az első sportszakos és képzőművész évfolyam a sepsiszentgyörgyi Sapientián
Hirdetés
2026. június 13., szombat

Perkői néptánctalálkozó: a néptánc és a népi kultúra nem múzeumi emlék, hanem élő hagyomány

Szombat délelőtt a helyi Borsika kisebb, illetve nagyobb táncosai léptek fel elsőként a Perkő nyergében felállított szabadtéri színpadon. Őket több mint negyven csoport követi a XX. Perkő – Gyermek- és Ifjúsági Néptáncegyüttesek Találkozóján.

Perkői néptánctalálkozó: a néptánc és a népi kultúra nem múzeumi emlék, hanem élő hagyomány
2026. június 12., péntek

Javítani mentek, egy élet megtakarításával távoztak az idős nő lakásából

Négy férfinél tartottak házkutatást a Kovászna megyei rendőrök Maros és Beszterce-Naszód megyében: az illetőket azzal gyanúsítják, hogy ellopták egy 84 éves sepsiszentgyörgyi nő 14 ezer eurós megtakarítását.

Javítani mentek, egy élet megtakarításával távoztak az idős nő lakásából
2026. június 12., péntek

Medve ölhetett meg egy embert egy bölöni erdőben

Eltűnt férfi miatt riasztották a hatóságokat, de már csak a holttestét találták meg az erdőben.

Medve ölhetett meg egy embert egy bölöni erdőben
Hirdetés
2026. június 12., péntek

Felszólítás jár a gondozatlan sírokért

Elkezdődött a sepsiszentgyörgyi köztemetőben a gondozatlan sírhelyek jogi státuszának felülvizsgálata. A gondnokság felszólítást helyezett el azokon a sírokon, amelyek után nem fizették be a fenntartási díjat, illetve amelyeket elhanyagoltak.

Felszólítás jár a gondozatlan sírokért
2026. június 12., péntek

Több mint 480 ezer lejes adócsalási ügyben csaptak le Kovászna megyében, egy férfit őrizetbe vettek

Hat helyszínen tartottak házkutatást a rendőrök Kovászna megyében egy használt autók kereskedelméhez kapcsolódó adócsalási ügyben.

Több mint 480 ezer lejes adócsalási ügyben csaptak le Kovászna megyében, egy férfit őrizetbe vettek
2026. június 12., péntek

Lezárják Sepsiszentgyörgy több utcáját a hétvégi sportesemények miatt

Jelentős forgalomkorlátozásokra kell számítani Sepsiszentgyörgyön június 12–13-án a Mozgás Éjszakája és a SepsiRun Futófesztivál idején. A lezárások több belvárosi utcát és lakóövezeti szakaszt is érintenek.

Lezárják Sepsiszentgyörgy több utcáját a hétvégi sportesemények miatt
Hirdetés
2026. június 11., csütörtök

Magyar feltalálók napja Sepsiszentgyörgyön: tisztelgés az emberi kíváncsiság, innováció és kitartás előtt

A magyar feltalálókra, számos Nobel-díjas tudósunkra és találmányaikra hívja fel a figyelmet a Dohánygyárban 5. alkalommal megszervezett Magyar Feltalálók Napja. De a mai fiatalok sem maradhatnak ki a programból, hiszen ők lesznek a holnap tudósai.

Magyar feltalálók napja Sepsiszentgyörgyön: tisztelgés az emberi kíváncsiság, innováció és kitartás előtt
2026. június 11., csütörtök

MindFormers: tartalmas program az ifjúságnak az iskolafalakon kívül

Új nézőpontokat nyit és gondolkodásra sarkall Sepsiszentgyörgy egyik legfiatalosabb rendezvénye. A MindFormers jó lehetőség az iskolák számára, hogy a jövő tanévre tervezett alternatív heteket izgalmas, interaktív programokkal töltsék ki.

MindFormers: tartalmas program az ifjúságnak az iskolafalakon kívül
2026. június 10., szerda

Bemutatkoznak a sepsiszentgyörgyi felsőfokú művészképzés végzős hallgatói

Első alkalommal nyílik lehetőség arra, hogy a sepsiszentgyörgyi művészképzés végzős hallgatói a nagyközönség előtt is bemutatkozzanak. A Diploma című kiállítás a város első egyetemi szintű képzőművészeti képzésének eredményeibe enged betekintést.

Bemutatkoznak a sepsiszentgyörgyi felsőfokú művészképzés végzős hallgatói
Hirdetés