
Fotó: Nagy D. István
Könnyedén előfordulhat, hogy idén egyetlen, az Országos Lakásügynökség (ANL) által épített lakásra vonatkozó igénylési dossziét sem hagy jóvá a sepsiszentgyörgyi önkormányzat. Az ok egyszerű, bár több száz az igénylés, nincs mit kiutalni.
2013. január 09., 18:372013. január 09., 18:37
A megyeszékhely képviselő-testülete december végén hagyta jóvá azt a határozattervezetet, amely nyomán újabb hatvanhárom igénylő esetében engedélyezi, hogy beköltözzenek az ügynökség által épített panelházlakásokba. A jóváhagyott lista tulajdonképpen azokat az igénylőket tartalmazza, aki igénylését előzőleg pozitívan bírálta el az illetékes önkormányzati bizottság, de egyelőre várólistán voltak, mivel nem volt elegendő lakás. Sztakics Éva alpolgármester, a Székelyhon.ro érdeklődésére kifejtette, ezzel lezárult a lakások kiutalása, ugyanis a legközelebbi bizottsági elbírálásra és esetleges odaítélésre csak azután kerülhet sor, ha újabb ANL-s tömbházak épülnek a megyeszékhelyen. Erre idén viszont minimális az esély, ezért nem is vettek át a közösségfejlesztési igazgatóságtól újabb igénylési dossziékat. Tankó Vilmos, az igazgatóság vezetője szerint pedig lenne mit átvenni, ugyanis az intézmény jelenleg négyszázon felüli kérést „tárol\", és szinte naponta érkeznek az ügyfelek érdeklődni, illetve igénylést benyújtani. A jelzett szám egyébként nem sokat változik, noha vannak, akik időközben a koruk miatt, vagy más oknál fogva már nem felelnek meg a pályázási feltételeknek.
A hatvanhárom család közül többen vélhetőleg nem fognak élni a lehetőséggel, mivel egy részüknek megoldódott a lakatási gondja, illetve meghaladták a törvény által előírt maximális korhatárt, a 35 évet – magyarázta Sztakics. Az elöljáró hozzátette, annak nyomán hagyhatták jóvá a beköltözést, hogy sok előző kedvezményezett kiköltözött a lakásokból, vagy korhatár, vagy az ötéves bérleti időszak lejárta miatt. Utóbbiak ugyanis nem vállalják, hogy maradjanak, akár tízszeres lakbért fizetve.
Gazdag kulturális programmal ünnepli a magyar költészet napját a Tamási Áron Színház: április 11–12. között könyvbemutató, koncert és színházi előadás várja az érdeklődőket.
Több száz bírság, tízezres nagyságrendű szankciók és több tucat forgalomból kivont sofőr – így léptek fel a Kovászna megyei rendőrök az ünnepi időszakban.
Leesett a kerékpárról egy idős férfi Bodzafordulón péntek délután, a sérültet a SMURD helikoptere szállította Brassóba a helyi kórházból.
Telefonjáért támadtak rá egy férfira Sepsiszentgyörgyön: három fiatal bántalmazta, majd elvette a készülékét. A sértettet kórházban ápolják, a két fiú 30 napos előzetes letartóztatásba került, a 15 éves lány szabadlábon védekezhet.
A Kovászna megyei rendőrség járőrei két olyan körözött férfit fogtak el és kísértek börtönbe, akiket a bíróság már korábban jogerősen elítélt közlekedési bűncselekmények miatt.
Az autizmus spektrumzavar tünetei rendkívül széles skálát fognak át, és kombinációjuk esetről esetre egyedi lehet, ezért nagyon nehéz két egyforma autistát találni. Április 2-a az autizmus világnapja.
Az 5. Sepsi Book könyvvásár május 14. és 17. között várja a közönséget a Sepsi Arénában, több tucat kulturális programmal, neves szerzőkkel, gyermekfoglalkozásokkal és ingyenesen látogatható eseményekkel.
Kovászna megyében is lehetőség nyílik hivatásos személyi gondozóként bekapcsolódni a súlyos vagy halmozott fogyatékossággal élő felnőttek ellátásába. A program célja, hogy a rászorulók családias környezetben részesüljenek gondozásban.
Március folyamán a Kovászna megyei tűzoltóság összesen 486 sürgősségi esetnél avatkozott be – derül ki a múlt havi mérlegből. A legtöbb esetben elsősegélynyújtásra volt szükség, de számos tarlótűz is történt a megyében.
Két bocsával együtt tűnt fel egy medve Kézdivásárhelyen, a kutyamenhely közelében. A medve a lemhényi erdőből ereszkedhetett le egy vadász szerint, és akár területet is kereshetett magának.
szóljon hozzá!