Sepsiszentgyörgy mellett idén Barót is része a Háromszéki Közösségi Alapítvány (HKA) által 2011-ben Kovászna megyében is elindított országos Youth Bank elnevezésű ifjúsági programnak.
2012. november 27., 16:302012. november 27., 16:30
2012. november 28., 14:022012. november 28., 14:02
A hat hónapos programban összesen 15 önkéntes vesz részt, ők két csapatba oszlanak. A megyeszékhelyen 11 rendezvényt szervez a hét fiatal, míg az erdővidéki városban kilencet. Barót esetében nem csak a városra, hanem az egész térségre koncentrálnak. A kezdeményezők elmondása szerint a tervek szerint a csapatok együttesen háromezer euró értékben terveznek adományokat összegyűjteni december-február periódusban. Kétezerötszáz a sepsiszentgyörgyiek, a maradék ötszáz pedig az erdővidéki fiatalok elképzeléseinek megvalósítását szolgálja majd.
A rendezvények során a fiatalok javára begyűlt adományok egy külön alapba kerülnek. Az OTP Bank romániai képviselete megduplázza a befolyt összegeket a HKA-val létező szerződés értelmében, azaz, ha valaki 50 lejjel járul hozzá az ifjúsági alaphoz, akkor az tulajdonképpen 100 lej bevételt jelent. Tavaly összesen kétezer euró gyűlt össze az ifjúsági alapba, amelyet pályázati úton osztottak el különböző a fiataloknak szóló programok támogatására.
Sepsiszentgyörgyön Opra Szende, míg Baróton Miklós Melinda koordinálja a projekt lefolyását. A Youth Bank program elsődleges célja a fiataloknak a pénzszerzés és felelős pénzkezelés terén történő tapasztalatszerzése.
Húsvéthétfőn Baróton fiatalok vertek meg egy idős férfit, Sepsiszentgyörgyön családi erőszak miatt hívták a rendőrséget.
Gazdag kulturális programmal ünnepli a magyar költészet napját a Tamási Áron Színház: április 11–12. között könyvbemutató, koncert és színházi előadás várja az érdeklődőket.
Több száz bírság, tízezres nagyságrendű szankciók és több tucat forgalomból kivont sofőr – így léptek fel a Kovászna megyei rendőrök az ünnepi időszakban.
Leesett a kerékpárról egy idős férfi Bodzafordulón péntek délután, a sérültet a SMURD helikoptere szállította Brassóba a helyi kórházból.
Telefonjáért támadtak rá egy férfira Sepsiszentgyörgyön: három fiatal bántalmazta, majd elvette a készülékét. A sértettet kórházban ápolják, a két fiú 30 napos előzetes letartóztatásba került, a 15 éves lány szabadlábon védekezhet.
A Kovászna megyei rendőrség járőrei két olyan körözött férfit fogtak el és kísértek börtönbe, akiket a bíróság már korábban jogerősen elítélt közlekedési bűncselekmények miatt.
Az autizmus spektrumzavar tünetei rendkívül széles skálát fognak át, és kombinációjuk esetről esetre egyedi lehet, ezért nagyon nehéz két egyforma autistát találni. Április 2-a az autizmus világnapja.
Az 5. Sepsi Book könyvvásár május 14. és 17. között várja a közönséget a Sepsi Arénában, több tucat kulturális programmal, neves szerzőkkel, gyermekfoglalkozásokkal és ingyenesen látogatható eseményekkel.
Kovászna megyében is lehetőség nyílik hivatásos személyi gondozóként bekapcsolódni a súlyos vagy halmozott fogyatékossággal élő felnőttek ellátásába. A program célja, hogy a rászorulók családias környezetben részesüljenek gondozásban.
Március folyamán a Kovászna megyei tűzoltóság összesen 486 sürgősségi esetnél avatkozott be – derül ki a múlt havi mérlegből. A legtöbb esetben elsősegélynyújtásra volt szükség, de számos tarlótűz is történt a megyében.
szóljon hozzá!