
Fotó: Bartos Lóránt
Aggodalmának adott hangot az Erdély Magyar Néppárt kézdivásárhelyi elnöke azért, mert állítólag hatalmas mennyiségű mérgező talajt szállítanak a céhes városból Torjára. A vészjelzés alaptalannak bizonyult.
2014. augusztus 05., 16:062014. augusztus 05., 16:06
2014. augusztus 06., 13:122014. augusztus 06., 13:12
A Facebookon és „alternatív hírközlő portálokon” is rémhírek terjengenek arról, hogy a kézdivásárhelyi ülepítő állomás felújításakor felszedett földet Torjára szállítják, és egyes személyek úgy vélik, hogy a szennyező anyagok beszivárogva a talajvízbe megmérgezhetik az altorjaiakat.
Erről Balázs Attila kézdivásárhelyi EMNP-elnök is beszámolt a kedden reggel tartott sajtótájékoztatóján. Elmondta, mivel a kantai Nagy Mózes Gimnáziumban geológiát is tanult, kijelentheti: a felszámolt homokbánya szintje olyan mélyen van, hogy a talajvíz már feltört, amikor a kitermelést befejezték, így valószínű, hogy a köznyelvben jepuráreként ismert szennyvíztisztító állomásról odaszállított föld megmérgezheti a vizet, ami a kutakba kerülve veszélybe sodorhatja az Aporok szülőfalujának lakóit.
Mint mondotta, torjai Néppártosok és más polgárok is jelezték, hogy teherautószám hordják a földet a faluba, ő pedig egy hírportál működtetőjét is a helyszínre víve meggyőződött arról, hogy valóban szállítják a földet, ami meglátása szerint veszélyes lehet. Erre abból következtetett, hogy az ülepítőbe a bezárt keményítőgyár hulladéka is belekerült, mi több, a csavargyárból származó szennyvíz is ott volt elraktározva.
„Fölösleges hisztériakeltés”
A felvetett problémával először Daragus Attilát, Torja község polgármesterét kerestük meg, aki badarságnak minősítette az aggodalmat, fölösleges hisztériakeltésnek. Az elöljáró kifejtette: tanácsi határozatot hoztak, hogy a helybeliek által szemétdombként használt homokbányát feltöltik és a megközelítőleg egyhektáros területet valamilyen célra, például üvegházak létesítésére hasznosítják. A polgármester szerint a munkálatra minden szükséges engedéllyel rendelkeznek, szerződésük van a szállítócéggel és az odaszállított földről biológia tanúsítványuk is van. Daragus hozzátette: valójában az odaszállított „mérgező föld” rendkívül jó minőségű, magas tápértékkel bíró tőzeg. Ezt tudják a helybeli gazdák is, hiszen többen megkeresték őt, hogy miként tudnának vásárolni a természetes trágyából termőföld felújítás céljára.
Ezt erősítette meg Bokor Tibor kézdivásárhelyi polgármester, aki szerint a kertészetbe is próbálnak juttatni a tőzegből. Időközben a hisztéria annyira elgyűrűzött, hogy a kézdivásárhelyi városháza sajtóközleményt kényszerült kibocsátani a téma kapcsán.
Ebben azt írják, hogy a Torján fertőzik a talajvizet! címmel ellátott vádirat és téves információ terjesztése az érintett felek (Torja polgármesteri hivatala, mint a kivitelező Valdek Impex Kft.) megkeresése és megkérdezése nélkül történt, a hír szerzője nem informálódott kellően az ott zajló munkálatokról. A közlemény szerint a kézdivásárhelyi volt keményítőgyár ülepítő telepének felszámolása környezetvédelmi engedély alapján (2012.05.04/2824), a legnagyobb elővigyázatossággal történik, és az említett ülepítő nem szennyvíztelep, ugyanis nem szennyvizet, hanem a gyárból kijövő munkavizet tárolták rövid ideig, míg a szerves anyag (jelen esetben keményítő – mivel krumpliból, illetve kukoricából dolgoztak –, tehát semmi esetre nem mérgező) része leülepedett. A leülepedett rész (iszap, salak) vastagsága a tárolóban 2–3 méter. A munkálat első fázisában ezt a réteget eltávolították, és a telepen felhalmozva tárolják, míg semlegesítik. Az iszap alatt képződött tőzegréteg az, amit a torjai volt homokbányába szállítanak.
Az önkormányzat szerint a talajból és a talajvízből előzetesen mintákat vettek, amiket a budapesti Bálint Analitika Kft. leellenőrzött és veszélytelennek talált.
A kézdivásárhelyi keményítőgyárban egyébként 2009-ben leállt a termelés, miután az Eaststarch cégcsoport nem tartotta produktívnak az izoglukóz előállítását. A gyár azóta csak import-export irodát működtet a céhes városban. A másik nagy környezetszennyező, a csavargyár évekkel korábban bezárt, így a tárolókba csak lakossági szennyvíz került.
Júliustól drágít a Kovászna megye nagy részén szolgáltató Hydrokov Rt. Ezentúl az ivóvíz köbméteréért 1,16, a szennyvíz után 0,81 lejjel kell többet fizetnünk, ami 12 százalékos emelést jelent.
A sepsiszentgyörgyi megyei kórház idei éve az elkezdett korszerűsítések lezárásáról, finomhangolásról, ötletelésről szól. Terveik között szerepel a régi kórházépület felújítása és a leendő egészségügyi komplexum projektjének elindítása is.
Egy személyautó és egy tehergépkocsi ütközött össze csütörtök este fél tízkor Bereck közelében.
Több olyan határozattervezet is a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület csütörtöki ülésének napirendjére került, amely a kormányzati megszorítások helyi hatásait tükrözi. A tervezést azonban nem adta, nem adhatja fel a város.
A kiszámíthatóság érdekében 2028-ig befagyasztják a vállalkozások épület- és területadóját Sepsiszentgyörgyön, ugyanakkor folytatják a de minimis támogatási programot is, amelynek révén a cégek visszaigényelhetik a befizetett helyi adó egy részét.
Két évben belül szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön – jelentette be Antal Árpád polgármester és Olimpiu Floroian, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Kovászna megyei elnöke közös szerdai sajtótájékoztatójukon.
Néhány hónap leforgása alatt hatalmas épületek nőttek ki a földből Sepiszentgyörgy leendő egyetemi kampuszának területén. Tonk Mártont, a Sapientia EMTE rektorát faggattuk a munkálatok előrehaladtáról, a képzési kínálat bővítésének lehetőségéről.
Drasztikus bírságokat helyezett kilátásba a TEGA köztisztasági vállalat az építkezési törmeléket a háztartási hulladéknak szánt digitalizált ökoszigetekbe dobók számára. A szabálytalankodó sepsiszentgyörgyiek zsebe akár 3000 lejjel is bánhatja.
Harmincegy iskolai bűncselekményt tartottak számon, ezek többsége verekedés volt, súlyos következmények nélkül – összegezték a minap lezárult tanév iskolai biztonsági tapasztalatait Kovászna megyében.
Megkezdődött a kézdivásárhelyi Kanta utca régóta várt felújítása. A munkálatok miatt ideiglenesen módosult a közlekedési rend: egyes szakaszokon egyirányúsították a forgalmat, több utcában pedig korlátozták a kanyarodási lehetőségeket.
szóljon hozzá!