Lassú haladás a háromszéki diáktáborok ügyében

•  Fotó: Nagy D. István

Fotó: Nagy D. István

Egyetlen esetben sikerült érdembeli előrelépést elérnie Kovászna Megye Tanácsának a több mint egy éve az önkormányzat tulajdonába került háromszéki diáktáborok használatát illetően. A fő gond továbbra is a területek jogi viszonyának rendezése.

Nagy D. István

2013. február 04., 15:242013. február 04., 15:24

Összesen négy, addig a megyei sport- és ifjúsági igazgatóság kezelésében és az állam köztulajdonában lévő diáktábor került át 2011-ben a megyei önkormányzat birtokába. A kormánydöntés, amely nyomán Kovászna Megye Tanácsa tulajdona lett négy diáktábor, egyik hiányossága már a jóváhagyást követően kiderült, éspedig az, hogy a döntés csak a tábor felszerelésére vonatkozott. Ez annyit jelent, hogy a földterületek, amelyeken a táborok fekszenek, nem kerültek át az önkormányzat tulajdonába, mivel azok nem is voltak az államé.

Henning László, a megyei önkormányzat alelnöke a Székelyhon.ro érdeklődésére kifejtette, hogy a 2011 decemberében történt átvétel óta mindössze az uzonkafürdői tábor kapcsán sikerült megegyezni Bardóc község elöljáróival, hogy átveszik a létesítményt. Ebben az esetben a telekviszonyok is rendezettek, azaz a község tulajdonát képezik.

Sokkalta bonyolultabb a helyzet Zabolán, a telek ugyanis a református egyházé, így bármilyen korszerűsítési munkálat, változtatás csak az ő beleegyezésével történhet. Henning László elmondása szerint megoldásként azt javasolták, hogy a helyi önkormányzat bocsásson a megye rendelkezésére egy másik, hasonló méretű telket, ahová a tábort fel tudnák építeni, de ez egyelőre nem történt meg. Kommandó esetében mostanra sikerült letisztázni a telekviszonyokat, pontosabban rendezni a telekkönyvi pontatlanságokat és a tulajdon helyzetét. A terület ugyanis, bár elviekben az önkormányzat tulajdona volt, gyakorlatilag több hiányosságot is tapasztaltak. Ez az a diáktábor egyébként, amelyet szinte teljesen korszerűsíteni kell, így a faházikókat „ki kell cserélni” – mutatott rá Henning László. A krasznait illetően az alelnök nem tudott részletekkel szolgálni.

Kovászna megyében csak egy diáktábor maradt állami kézben, a sepsibesenyői, amelyet pár évvel ezelőtt az igazgatóság teljes egészében fel is újítatott. Ennek átadásáról bár több rendben szó esett, de a múlt évi kormányváltást követően az egyeztetés leállt.

A hivatalos adatok szerint a négy tábor egyszerre háromszázötven gyerek számára biztosítana kikapcsolódási lehetőséget. Az átadást ugyanakkor az is indokolta, hogy a megyei önkormányzatoknak több lehetőségük van pályázni a táborok felújítása érdekében.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. november 03., kedd

Mi lesz a beépített erkélyekkel az új építésügyi törvény nyomán?

Sokan keresték fel az adóhivatalt és a Sepsiszentgyörgyi Polgármesteri Hivatal urbanisztikai osztályát azok közül, akik az új urbanisztikai törvény megjelenése után a beépített erkélyeik törvényessége miatt kezdtek aggódni.

Mi lesz a beépített erkélyekkel az új építésügyi törvény nyomán?
Hirdetés
2026. november 03., kedd

December 24-e is munkaszüneti nap lesz Magyarországon

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e, az Országgyűlés 193 igen szavazattal, egyhangúlag támogatta a Tisza erről szóló törvényjavaslatát kedden.

December 24-e is munkaszüneti nap lesz Magyarországon
2026. november 03., kedd

Villanypásztor alatt nyúlt át a medve, és megsebesített egy embert

Megtámadott egy embert a medve a Bardoc melletti Erdőfülén hétfőn: a villanypásztor alatt átnyúlva harapta meg a kert végében ellenőrző tulajdonos lábát. A vadat a szomszéd és a kutyák riasztották el, a sérültet kórházba szállították és megműtötték.

Villanypásztor alatt nyúlt át a medve, és megsebesített egy embert
2026. november 02., hétfő

Házi őrizetbe került a rendőrök elől menekülő, kiskorú sofőr

Házi őrizetbe került egy 17 éves fiatal, aki jogosítvány nélkül, ittasan vezetett. Nem ő volt az egyetlen ittas sofőr, akit a Kovászna megyei rendőrök elkaptak.

Házi őrizetbe került a rendőrök elől menekülő, kiskorú sofőr
Hirdetés
2026. november 01., vasárnap

Minden feltétel adott, már csak pénz hiányzik a Hydrokov által tervezett nagy munkálatokhoz

Nagy volumenű beavatkozásokra készül az Acuaqov közösségi társuláson keresztül a Hydrokov Rt., amihez Kovászna megye huszonöt községében és a megyeszékhelyen is harminc évre koncesszióba kapja a területeket az önkormányzatoktól.

Minden feltétel adott, már csak pénz hiányzik a Hydrokov által tervezett nagy munkálatokhoz
2026. október 30., péntek

Háromszék pulzusát vizsgálta az indiai nagykövet

Háromszékre látogatott dr. Manoj Kumar Mohapatra, India rendkívüli és meghatalmazott nagykövete Romániában és a Moldovai Köztársaságban. A vendég a megyeházán találkozott helyi önkormányzati vezetőkkel.

Háromszék pulzusát vizsgálta az indiai nagykövet
2026. október 30., péntek

Forgalomkorlátozásra kell számítani a sepsiszentgyörgyi temetők környékén

Forgalomváltozás lesz a sepsiszentgyörgyi temetők környékén mindenszentek és halottak napja idején.

Forgalomkorlátozásra kell számítani a sepsiszentgyörgyi temetők környékén
Hirdetés
2026. október 29., csütörtök

Megtalálták a Málnásfürdőről eltűnt kiskorút – frissítve

Egy 16 éves, málnásfürdői lány megtalálásához kéri a lakosság segítségét a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság.

Megtalálták a Málnásfürdőről eltűnt kiskorút – frissítve
2026. október 29., csütörtök

Com'on Sepsi: szélesebb körben kapnak lehetőséget a fiatalok közösségi programok szervezésére

Háromszéken idén tágabb körben kapnak lehetőséget a fiatalok közösségszervező munkára: már nemcsak Sepsiszentgyörgyön hirdették meg a Com'on Sepsi programot, hanem a Sepsi Metropoliszövezet négy községében is.

Com'on Sepsi: szélesebb körben kapnak lehetőséget a fiatalok közösségi programok szervezésére
2026. október 29., csütörtök

Emlékezés és közös ünnep a 36. Népzene- és Néptánctalálkozón

Kallós Zoltánra, Deák Gyulára és Jánosi Józsefre emlékeznek a 36. Népzene- és Néptánctalálkozón. A sepsiszentgyörgyi rendezvény fő meghívottja a Magyar Állami Népi Együttes.

Emlékezés és közös ünnep a 36. Népzene- és Néptánctalálkozón
Hirdetés