A törvény értelmében havas, csúszos úton kötelező a téli gumi használata, de az sem mindegy, hogy milyet veszünk – figyelmeztetnek a gumiabroncs-forgalmazók.
2012. október 30., 10:042012. október 30., 10:04
2012. október 30., 10:302012. október 30., 10:30
Ajánlatos felszereltetni a téli gumit, akkor is, ha még nincs itt az igazi tél – magyarázta Porkoláb Örs, egy gumiabroncs-forgalmazók szakcég marketingigazgatója, hozzátéve, hogy többen is a tavaly megvásárolt abroncsokat szereltették fel, nem várva meg az időjárási viszonyok megváltozását. Az sem mindegy, hogy milyen típusú gumiabroncsot használunk akár télen, akár nyáron – mondta el Boros István termékigazgató, mivel a nyári gumik sokkal keményebbek, nem tapadnak annyira, könnyebben megcsúsznak, fennáll a balesetveszély, ezért azokat csak nyáron szabad használni. De a téli abroncsokat sem jó nyári időszakban használni, mivel az is ugyanolyan veszélyes. A szakember azt is elmondta: ha a hőmérséklet 7 Celsius-fok alá esik, akkor kell lecserélni a gumikat, és 8 évnél idősebb abroncsot pedig nem ajánlanak használni a járművezetőknek.
Boros István kifejtette, tévhit, hogy a téli gumit nyáron is jó használni, mivel nem ugyanúgy tapad az aszfalthoz, teljesen megváltozik a karaktere, ezért szezontól függően cserélje ki mindenki az autóján. Az autóvezetők egyébként, akik téli útviszonyok között nyári gumiabroncsokkal közlekednek, 2500 és 4000 lej közötti pénzbírsággal sújthatók. Újdonság, hogy november 1-jétől érvénybe lép egy címkézési uniós rendelet, amely segíti a vásárlók választását gumiabroncs-vásárlás esetént.
Gazdag kulturális programmal ünnepli a magyar költészet napját a Tamási Áron Színház: április 11–12. között könyvbemutató, koncert és színházi előadás várja az érdeklődőket.
Több száz bírság, tízezres nagyságrendű szankciók és több tucat forgalomból kivont sofőr – így léptek fel a Kovászna megyei rendőrök az ünnepi időszakban.
Leesett a kerékpárról egy idős férfi Bodzafordulón péntek délután, a sérültet a SMURD helikoptere szállította Brassóba a helyi kórházból.
Telefonjáért támadtak rá egy férfira Sepsiszentgyörgyön: három fiatal bántalmazta, majd elvette a készülékét. A sértettet kórházban ápolják, a két fiú 30 napos előzetes letartóztatásba került, a 15 éves lány szabadlábon védekezhet.
A Kovászna megyei rendőrség járőrei két olyan körözött férfit fogtak el és kísértek börtönbe, akiket a bíróság már korábban jogerősen elítélt közlekedési bűncselekmények miatt.
Az autizmus spektrumzavar tünetei rendkívül széles skálát fognak át, és kombinációjuk esetről esetre egyedi lehet, ezért nagyon nehéz két egyforma autistát találni. Április 2-a az autizmus világnapja.
Az 5. Sepsi Book könyvvásár május 14. és 17. között várja a közönséget a Sepsi Arénában, több tucat kulturális programmal, neves szerzőkkel, gyermekfoglalkozásokkal és ingyenesen látogatható eseményekkel.
Kovászna megyében is lehetőség nyílik hivatásos személyi gondozóként bekapcsolódni a súlyos vagy halmozott fogyatékossággal élő felnőttek ellátásába. A program célja, hogy a rászorulók családias környezetben részesüljenek gondozásban.
Március folyamán a Kovászna megyei tűzoltóság összesen 486 sürgősségi esetnél avatkozott be – derül ki a múlt havi mérlegből. A legtöbb esetben elsősegélynyújtásra volt szükség, de számos tarlótűz is történt a megyében.
Két bocsával együtt tűnt fel egy medve Kézdivásárhelyen, a kutyamenhely közelében. A medve a lemhényi erdőből ereszkedhetett le egy vadász szerint, és akár területet is kereshetett magának.
szóljon hozzá!