A kisvállalkozások vezetői között uralkodó, a különböző hatóságoktól való félelemre világított rá többek között a Kovászna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara által, az új adókötelezettséggel kapcsolatban kezdeményezett aláírásgyűjtés.
2013. március 05., 13:512013. március 05., 13:51
Édler András, a Kamara elnöke kedden ismertette, hogy összesen 231 ebbe a besorolásba tartozó vállalkozó látta el kézjegyével azt a tiltakozó dokumentumot, amely a hét folyamán jut el a szervezet révén a kormány asztalára. Ezzel a petícióval azt szeretnék elérni, hogy a kabinet vizsgálja felül ezeket az előírásokat, és lehetőség szerint módosítsák azokat. Édler szerint gyakorlatban erre lehetőségük is van.
A kamaraelnök elmondta, hogy a jelzett szám a megye kisvállalkozóinak az öt százalékát jelenti, ami mindenképp kevés, de az általános, a cégek szintjén keringő véleményt alapul véve elfogadhatónak vehető. Édler úgy véli, sokkal jobban örvendtek volna, ha az arány eléri legalább a 15 százalékot, de amint az aláírásgyűjtés során kiderült, a legtöbb üzletember félelemmel viszonyul egy ilyen kezdeményezéshez. A legtöbben arra hivatkoztak a szignálás elutasítása kapcsán, hogy nem vállalják, hogy később az adóhivatal vagy a pénzügyőrség „érdeklődjön” náluk, esetleg állandó zaklatásnak tegyék ki magukat, miután nyilvánosságra kerül, hogy ők is csatlakoztak a kamara akciójához. Édler a demokratikus társadalommal összeférhetetlennek minősítette ezt a hozzáállást, hiszen a félelem a diktatúrákban kellene jellemző legyen, és nem egy magát demokratikusnak minősítő országban, de a jelek szerint Romániában ez is fordítva van.
Mint arról beszámoltunk, a háromszéki kereskedelmi és iparkamara az év elején elfogadott 8-as számú kormányrendelet ellen kezdeményezett aláírásgyűjtést. A jogszabály – amely nemcsak a vállalkozókat, de a mezőgazdászokat is hátrányosan érinti – azt írja elő mások mellett, hogy a kisvállalkozóknak kötelező módon az éves forgalmuk alapján kell adózniuk, és minden újonnan bejegyzett cég a mikrokategóriába sorolódik. Az előző előírások szerint ezeknek a vállalkozásoknak lehetőségük volt választani a forgalom vagy a nyereség utáni adózás között.
Édler beszámolt arról is, hogy jelen pillanatban a háromszéki szervezet az egyetlen, amely kezdeményezett ezen a téren, de már megkeresték az országos kamarát is. Onnan kitérő választ kaptak, ezért körlevelet küldenek minden megyei szervezetnek, hátha útjára indítanak egy hasonló kezdeményezést, ugyanis ha több irányból érkezik kifogás, akkor talán hatni lehet a kormányra is. Az elnök fenntartja ugyanakkor azt a véleményét, hogy a jogszabály egyetlen célt szolgál, valahonnan pénzt szerezni az államkasszába, és semmiképp az adócsalás visszaszorítását.
Több száz bírság, tízezres nagyságrendű szankciók és több tucat forgalomból kivont sofőr – így léptek fel a Kovászna megyei rendőrök az ünnepi időszakban.
Leesett a kerékpárról egy idős férfi Bodzafordulón péntek délután, a sérültet a SMURD helikoptere szállította Brassóba a helyi kórházból.
Telefonjáért támadtak rá egy férfira Sepsiszentgyörgyön: három fiatal bántalmazta, majd elvette a készülékét. A sértettet kórházban ápolják, a két fiú 30 napos előzetes letartóztatásba került, a 15 éves lány szabadlábon védekezhet.
A Kovászna megyei rendőrség járőrei két olyan körözött férfit fogtak el és kísértek börtönbe, akiket a bíróság már korábban jogerősen elítélt közlekedési bűncselekmények miatt.
Az autizmus spektrumzavar tünetei rendkívül széles skálát fognak át, és kombinációjuk esetről esetre egyedi lehet, ezért nagyon nehéz két egyforma autistát találni. Április 2-a az autizmus világnapja.
Az 5. Sepsi Book könyvvásár május 14. és 17. között várja a közönséget a Sepsi Arénában, több tucat kulturális programmal, neves szerzőkkel, gyermekfoglalkozásokkal és ingyenesen látogatható eseményekkel.
Kovászna megyében is lehetőség nyílik hivatásos személyi gondozóként bekapcsolódni a súlyos vagy halmozott fogyatékossággal élő felnőttek ellátásába. A program célja, hogy a rászorulók családias környezetben részesüljenek gondozásban.
Március folyamán a Kovászna megyei tűzoltóság összesen 486 sürgősségi esetnél avatkozott be – derül ki a múlt havi mérlegből. A legtöbb esetben elsősegélynyújtásra volt szükség, de számos tarlótűz is történt a megyében.
Két bocsával együtt tűnt fel egy medve Kézdivásárhelyen, a kutyamenhely közelében. A medve a lemhényi erdőből ereszkedhetett le egy vadász szerint, és akár területet is kereshetett magának.
A híveket vasárnap reggel várják Sepsiszentgyörgy főterére, hogy az egyházi elöljárók megszentelhessék a kosarukban lévő étkeket. A húsvéti ételszentelést idén ötödik alkalommal szervezi meg a Magyar Erdélyért Egyesület (MERT).
szóljon hozzá!