Felmérik a kettős nyelvhasználatot

Felméri a sepsiszentgyörgyi EMI a kettős nyelvhasználatot a multiknál, ugyanakkor arról is készítenek egy kisfilmet, hogy miként zajlik a kommunikáció az ügyfelekkel.

Bús Ildikó

2013. január 15., 11:152013. január 15., 11:15

2013. január 15., 11:472013. január 15., 11:47

Tavaly indult az az akció, amely során az Erdélyi Magyar Ifjak háromszéki szervezete tájékoztató levelet dobott be a nyelvi jogokról azon lakások postaládáiba, ahol a kapun csak román feliratú táblát találtak. A levélben a nyelvi jogok gyakorlására és a magyar nyelvhasználat fontosságára hívták fel az ott lakók figyelmét, jelezve azt is, hogy három napon belül megajándékozzák az illetőket ingyenes Harapós kutya, illetve Parkolni tilos! feliratú táblákkal, amelyeken a szöveg magyarul is olvasható.

Mihály István, az EMI elnöke a Székelyhon.ronak elmondta: a kétnyelvűségre való felhívás három részben zajlik, elsőként a kaputáblák kicserélésre fektették a hangsúlyt. Februárban a nagyüzletek felmérése következik, amikor nyomást gyakorolának rájuk, hogy ne csak románul reklámozzanak és hirdessék az árut, hanem magyar nyelven is. Terveik szerint a kis- és nagyüzletekben kicserélik a fogyasztóvédelmi tájékoztatókat és más táblákat is, valamint nyomást gyakorolnak a multikra, hogy az elárusítók magyarul is beszéljenek a vevőkkel. Az elnök kifejtette, eddigi munkájuk pozitív eredménye, hogy néhány sepsiszentgyörgyi nagyáruház egy ideje kétnyelvű szórólapokat hord ki a vásárlóknak, igaz ezekben is románul szerepelnek például az utcanevek.

A kétnyelvűséget hirdető akció harmadik része a Hiányzik a magyar felirat! című matricák kihelyezése lesz, olyan intézményekre, üzletekre vagy plakátokra, ahol hiányzik a magyar felirat. Az akció során egy kisfilmet is készítenének, melyben különböző, a nyelvi nehézséggel kapcsolatos momentumokat örökítenék meg – mondta az elnök. Mihály István hozzátette: vélhetően nehézségekbe is ütköznek majd az akciójuk kapcsán, sok esetben nem elég az üzletvezetővel beszélni, hanem a fővárosi vezetőség dönt az üzeletekben való táblaelhelyezésről, de reményei szerint sikerül nyomást gyakorolni rájuk.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 07., kedd

Több mint 230 ezer lejnyi bírságot róttak ki Kovászna megyében

Több száz bírság, tízezres nagyságrendű szankciók és több tucat forgalomból kivont sofőr – így léptek fel a Kovászna megyei rendőrök az ünnepi időszakban.

Több mint 230 ezer lejnyi bírságot róttak ki Kovászna megyében
Hirdetés
2026. április 03., péntek

Mentőhelikopterrel vitték kórházba az idős férfit, miután leesett a kerékpárjáról

Leesett a kerékpárról egy idős férfi Bodzafordulón péntek délután, a sérültet a SMURD helikoptere szállította Brassóba a helyi kórházból.

Mentőhelikopterrel vitték kórházba az idős férfit, miután leesett a kerékpárjáról
2026. április 03., péntek

Telefonjáért vertek meg egy férfit Sepsiszentgyörgyön – két fiatalt letartóztattak

Telefonjáért támadtak rá egy férfira Sepsiszentgyörgyön: három fiatal bántalmazta, majd elvette a készülékét. A sértettet kórházban ápolják, a két fiú 30 napos előzetes letartóztatásba került, a 15 éves lány szabadlábon védekezhet.

Telefonjáért vertek meg egy férfit Sepsiszentgyörgyön – két fiatalt letartóztattak
2026. április 03., péntek

Körözött férfiakat fogtak el Háromszéken

A Kovászna megyei rendőrség járőrei két olyan körözött férfit fogtak el és kísértek börtönbe, akiket a bíróság már korábban jogerősen elítélt közlekedési bűncselekmények miatt.

Körözött férfiakat fogtak el Háromszéken
Hirdetés
2026. április 02., csütörtök

Minden egyes délutánjuk be van táblázva – élet az autizmus spektrumzavaros gyermekkel

Az autizmus spektrumzavar tünetei rendkívül széles skálát fognak át, és kombinációjuk esetről esetre egyedi lehet, ezért nagyon nehéz két egyforma autistát találni. Április 2-a az autizmus világnapja.

Minden egyes délutánjuk be van táblázva – élet az autizmus spektrumzavaros gyermekkel
2026. április 02., csütörtök

Sepsi Book: május közepén könyvvásár és kulturális programkavalkád a Sepsi Arénában

Az 5. Sepsi Book könyvvásár május 14. és 17. között várja a közönséget a Sepsi Arénában, több tucat kulturális programmal, neves szerzőkkel, gyermekfoglalkozásokkal és ingyenesen látogatható eseményekkel.

Sepsi Book: május közepén könyvvásár és kulturális programkavalkád a Sepsi Arénában
2026. április 02., csütörtök

Fogyatékkal élő felnőttekhez keresnek hivatásos gondozókat

Kovászna megyében is lehetőség nyílik hivatásos személyi gondozóként bekapcsolódni a súlyos vagy halmozott fogyatékossággal élő felnőttek ellátásába. A program célja, hogy a rászorulók családias környezetben részesüljenek gondozásban.

Fogyatékkal élő felnőttekhez keresnek hivatásos gondozókat
Hirdetés
2026. április 02., csütörtök

Egy hónap alatt ötszáz sürgősségi bevetésük volt a háromszéki tűzoltóknak

Március folyamán a Kovászna megyei tűzoltóság összesen 486 sürgősségi esetnél avatkozott be – derül ki a múlt havi mérlegből. A legtöbb esetben elsősegélynyújtásra volt szükség, de számos tarlótűz is történt a megyében.

Egy hónap alatt ötszáz sürgősségi bevetésük volt a háromszéki tűzoltóknak
2026. április 01., szerda

Nem nézte az akadályt a kétbocsos anyamedve, amikor elkergették Kézdivásárhelyen – videóval

Két bocsával együtt tűnt fel egy medve Kézdivásárhelyen, a kutyamenhely közelében. A medve a lemhényi erdőből ereszkedhetett le egy vadász szerint, és akár területet is kereshetett magának.

Nem nézte az akadályt a kétbocsos anyamedve, amikor elkergették Kézdivásárhelyen – videóval
2026. április 01., szerda

Húsvéti ételszentelés Sepsiszentgyörgy főterén

A híveket vasárnap reggel várják Sepsiszentgyörgy főterére, hogy az egyházi elöljárók megszentelhessék a kosarukban lévő étkeket. A húsvéti ételszentelést idén ötödik alkalommal szervezi meg a Magyar Erdélyért Egyesület (MERT).

Húsvéti ételszentelés Sepsiszentgyörgy főterén
Hirdetés