Felkavaró bűnügy Sepsiszentgyörgyön

Gyilkossági esethez riasztották november elsején, csütörtökön reggel a sepsiszentgyörgyi rendőrséget. Az áldozat egy 34 éves, kétgyerekes anya, aki nemrégiben költözött a városba.

Nagy D. István

2012. november 01., 15:322012. november 01., 15:32

2012. november 02., 11:362012. november 02., 11:36

A rendőrséget annak a garzonlakásnak a tulajdonosa riasztotta, ahol a nő mintegy két hete lakott, két kiskorú lányával – egyikük öt hónapos, míg a másik kétéves. A szomszédok tudomása szerint Székelyudvarhelyről vagy környékéről erőszakos élettársától menekülve került Sepsiszentgyörgyre, és egy helyi család befogadta a Grigore Bălan sugárúti, üresen álló lakásukba. Az ott lakók többsége viszont nem találkozott a családdal. A rendőrség tájékoztatása szerint a holttestre a lakástulajdonos talált rá, miközben ruhaneműt vitt a kis család tagjainak. Szintén a hatóság által szolgáltatott adatokból derült ki, hogy a nagyobbik gyerekre a fürdőszobában találtak rá sokkos állapotban, az anya holteste pedig a konyhába hevert, átvágott nyakkal.

A felkavaró ügy fő gyanúsítottja – amint azt a hatóságok is megerősítették – a nő egykori élettársa. A tett időpontjára nézve egyelőre pontos adatot nem tudni, mivel még a közvetlen szomszédok sem hallottak semmi gyanúsat az éjszaka folyamán. A lépcsőházba jutást meggátolta, hogy a kaputelefon mintegy másfél napja nem működik, így kérdéses, hogy a tettes egyáltalán hogy jutott be, mivel a hátsó ajtót csak kulcs nyitja. Feltételezhetően a nő ismerte az elkövetőt, és beengedte a lakásba.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 09., csütörtök

Kézdi Imolával és Cseh Andrással ünneplik a magyar költészet napját Sepsiszentgyörgyön

Gazdag kulturális programmal ünnepli a magyar költészet napját a Tamási Áron Színház: április 11–12. között könyvbemutató, koncert és színházi előadás várja az érdeklődőket.

Kézdi Imolával és Cseh Andrással ünneplik a magyar költészet napját Sepsiszentgyörgyön
Hirdetés
2026. április 07., kedd

Több mint 230 ezer lejnyi bírságot róttak ki Kovászna megyében

Több száz bírság, tízezres nagyságrendű szankciók és több tucat forgalomból kivont sofőr – így léptek fel a Kovászna megyei rendőrök az ünnepi időszakban.

Több mint 230 ezer lejnyi bírságot róttak ki Kovászna megyében
2026. április 03., péntek

Mentőhelikopterrel vitték kórházba az idős férfit, miután leesett a kerékpárjáról

Leesett a kerékpárról egy idős férfi Bodzafordulón péntek délután, a sérültet a SMURD helikoptere szállította Brassóba a helyi kórházból.

Mentőhelikopterrel vitték kórházba az idős férfit, miután leesett a kerékpárjáról
2026. április 03., péntek

Telefonjáért vertek meg egy férfit Sepsiszentgyörgyön – két fiatalt letartóztattak

Telefonjáért támadtak rá egy férfira Sepsiszentgyörgyön: három fiatal bántalmazta, majd elvette a készülékét. A sértettet kórházban ápolják, a két fiú 30 napos előzetes letartóztatásba került, a 15 éves lány szabadlábon védekezhet.

Telefonjáért vertek meg egy férfit Sepsiszentgyörgyön – két fiatalt letartóztattak
Hirdetés
2026. április 03., péntek

Körözött férfiakat fogtak el Háromszéken

A Kovászna megyei rendőrség járőrei két olyan körözött férfit fogtak el és kísértek börtönbe, akiket a bíróság már korábban jogerősen elítélt közlekedési bűncselekmények miatt.

Körözött férfiakat fogtak el Háromszéken
2026. április 02., csütörtök

Minden egyes délutánjuk be van táblázva – élet az autizmus spektrumzavaros gyermekkel

Az autizmus spektrumzavar tünetei rendkívül széles skálát fognak át, és kombinációjuk esetről esetre egyedi lehet, ezért nagyon nehéz két egyforma autistát találni. Április 2-a az autizmus világnapja.

Minden egyes délutánjuk be van táblázva – élet az autizmus spektrumzavaros gyermekkel
2026. április 02., csütörtök

Sepsi Book: május közepén könyvvásár és kulturális programkavalkád a Sepsi Arénában

Az 5. Sepsi Book könyvvásár május 14. és 17. között várja a közönséget a Sepsi Arénában, több tucat kulturális programmal, neves szerzőkkel, gyermekfoglalkozásokkal és ingyenesen látogatható eseményekkel.

Sepsi Book: május közepén könyvvásár és kulturális programkavalkád a Sepsi Arénában
Hirdetés
2026. április 02., csütörtök

Fogyatékkal élő felnőttekhez keresnek hivatásos gondozókat

Kovászna megyében is lehetőség nyílik hivatásos személyi gondozóként bekapcsolódni a súlyos vagy halmozott fogyatékossággal élő felnőttek ellátásába. A program célja, hogy a rászorulók családias környezetben részesüljenek gondozásban.

Fogyatékkal élő felnőttekhez keresnek hivatásos gondozókat
2026. április 02., csütörtök

Egy hónap alatt ötszáz sürgősségi bevetésük volt a háromszéki tűzoltóknak

Március folyamán a Kovászna megyei tűzoltóság összesen 486 sürgősségi esetnél avatkozott be – derül ki a múlt havi mérlegből. A legtöbb esetben elsősegélynyújtásra volt szükség, de számos tarlótűz is történt a megyében.

Egy hónap alatt ötszáz sürgősségi bevetésük volt a háromszéki tűzoltóknak
2026. április 01., szerda

Nem nézte az akadályt a kétbocsos anyamedve, amikor elkergették Kézdivásárhelyen – videóval

Két bocsával együtt tűnt fel egy medve Kézdivásárhelyen, a kutyamenhely közelében. A medve a lemhényi erdőből ereszkedhetett le egy vadász szerint, és akár területet is kereshetett magának.

Nem nézte az akadályt a kétbocsos anyamedve, amikor elkergették Kézdivásárhelyen – videóval
Hirdetés