Létezik Székelyföld! – ezzel a felkiáltással vonult közel kétezer, székely zászlót lobogtató háromszéki a Kovászna megyei kormányhivatal elé csütörtök délután. A tüntetésen a kormánybiztos ténykedései ellen léptek fel, valamint autonómiát követeltek.
2012. november 08., 18:032012. november 08., 18:03
2012. november 09., 10:032012. november 09., 10:03
A prefektúra előtt meghirdetett felvonulásra már kora délután összegyűltek a háromszékiek és a más megyékből érkezett székelyek, az ingyen kiosztott székely lobogókért pedig közelharcot vívtak az emberek, miközben azt skandálták, hogy ez „szégyen gyalázat”. A zászlók elfogytak, a tüntetők azonban egyre többen lettek, megmutatva, hogy a székelyek ragaszkodnak jelképeikhez, és elvárják a hatalomtól is, hogy tisztelje ezeket.
A rendezvényen, bár jelen voltak a háromszéki RMDSZ képviselő- és szenátorjelöltjei, csak Tamás Sándor, a Kovászna Megyei Tanács elnöke szólalt fel, beszámolva Codrin Munteanu prefektus a székely jelképek ellen elkövetett ténykedéseiről. „Elvárjuk, hogy tiszteljék szimbólumainkat, hagyományainkat, hiszen ez a békés együttélés jele. Codrin Munteanu hergeli a székelyeket, szórja a feljelentéseket, pedig egy gyufát nem hozott fejlesztésre ebbe a megyébe. Legyen vége, nem lehet ezt tovább tűrni” – hangsúlyozta a megye vezetője.
Tamás Sándor azt is kihangsúlyozta, a székely zászlók felvonásával új küzdelem kezdődik, a cél pedig nem más, mint a szemléletváltás a székelyekről, és az, hogy a „népnyúzó prefektus ne basáskodjon többet a székelyek fölött”. „Székelyföld azoké, akik akkor is szeretik, amikor nem könnyű szeretni, de mégis hisznek benne” – mondta az elnök, aki egy petíciót is vitt a prefektusnak, melyben arra szólítja fel a kormánybiztost, hogy kérjen bocsánatot a székely néptől. Codrin Munteanu nem tartózkodott a hivatalában, viszont újságírói kérdésre korábban elmondta: az RMDSZ politikai rendezvényének tartja a megmozdulást, és mint köztisztviselő nem kíván részt venni benne.
A háromszéki RMDSZ vezetői elmondták, amennyiben nem változik meg a prefektus hozzáállása és nem kér bocsánatot, újabb és újabb tüntetéseket szerveznek majd. A csütörtöki megmozdulás az autonómia követelésével, a Székely himnusz és a Himnusz eléneklésével ért véget. A székely zászlós felvonulás előzményeként csütörtök délelőtt felkerült a megyei tanács épületére a Megyeháza felirat, mely ellen újabb támadást várnak a kormánybiztostól.
Különleges esemény előzte meg a SepsiClassic komolyzenei fesztivál nyitónapját: negyven lelkes kerékpáros gyűlt össze és vonult végig a város utcáin klasszikus dallamok kíséretében. A stílusos kezdést kulturális és zenei programsorozat követi.
Jelentős gazdasági bűncselekmény gyanújával nyomoz a Kovászna megyei ügyészség. Hétfőn több házkutatást is végrehajtottak, amelyek során okiratokat és informatikai eszközöket foglaltak le.
A tartós szárazság egyre aggasztóbb vízhiányt idéz elő Háromszéken. A legtöbb településen felszólítással próbálják szabályozni az ivóvízfogyasztást, máshol időszakosan korlátozzák az ellátást, ezzel megelőzvén a nagyobb bajt.
Főként visszaváltható üvegekre vadászva feszítik fel az okoskonténereket Sepsiszentgyörgyön. A TEGA igazgatója a lakosság segítségét kéri a vandalizmus megfékezésében.
Nagyon sok mozgássérültnek a sepsiszentgyörgyi Máltai Szeretetszolgálat által szervezett nyári tábor jelenti az év egyik kiemelkedő eseményét, ez idén június 29-től július 6-ig zajlott Mikóújfaluban.
Hat település között osztotta szét a Galac megyétől kapott egymillió lej értékű gyorssegélyt hétfői ülésén Kovászna Megye Tanácsa. Bíznak benne, hogy rövidesen az árvíz sújtotta községek fertőtlenítésére igényelt kormánytámogatás is megérkezik.
A Kőrösi Csoma Sándor Közművelődési Egyesület fennállásának 35. évfordulójára készült dokumentumfilmet, hétfőn 17 órától mutatják be a kovásznai Csoma Emlékközpont és Népfőiskola székházában.
A sepsiszentgyörgyi rendőrséget riasztotta szombaton késő este egy nő, hogy 37 éves fia öngyilkosságot fontolgathat a vasútállomás környékén.
Elérkezett egy nemzedékről nemzedékre testálódott álom megvalósulásának ideje a kovásznai unitárius leányegyházközség számára: széleskörű közösségi összefogásnak köszönhetően saját gyülekezeti otthonuk lett.
Fokozott légköri instabilitásra figyelmeztető elsőfokú (sárga jelzésű) riasztást adtak ki a meteorológusok szombaton az ország tíz megyéjére.
szóljon hozzá!