Évadnyitó táncházat tart szombaton Háromszék Táncegyüttes, vendégzenekarként magyarpalatkai zenészek játszanak.
2012. szeptember 27., 14:022012. szeptember 27., 14:02
2012. szeptember 27., 14:392012. szeptember 27., 14:39
Szombaton 20 órától kerül sor a Háromszék Táncegyüttes évadnyitó táncházára a Lajtha László Stúdióteremben – tájékoztattak a szervezők. Az est folyamán zenél a Heveder zenekar és a Folker együttes, vendégmeghívott pedig a magyarpalatkai zenekar lesz. A táncház házigazdái továbbra is Horváth Tas és Gábor Ágnes.
A táncháznyitót követően kedden 19 órától a Háromszék Táncegyüttes Száz évig című, Fodor Sándor \"Netti\" kalotaszegi cigányprímás emlékére készült előadását tekintheti meg újra a sepsiszentgyörgyi közönség a Lajtha László Stúdióteremben. Az előadássra jegyek kaphatók a Városi Szervezőirodában, illetve előadás előtt a helyszínen.
Különleges esemény előzte meg a SepsiClassic komolyzenei fesztivál nyitónapját: negyven lelkes kerékpáros gyűlt össze és vonult végig a város utcáin klasszikus dallamok kíséretében. A stílusos kezdést kulturális és zenei programsorozat követi.
Jelentős gazdasági bűncselekmény gyanújával nyomoz a Kovászna megyei ügyészség. Hétfőn több házkutatást is végrehajtottak, amelyek során okiratokat és informatikai eszközöket foglaltak le.
A tartós szárazság egyre aggasztóbb vízhiányt idéz elő Háromszéken. A legtöbb településen felszólítással próbálják szabályozni az ivóvízfogyasztást, máshol időszakosan korlátozzák az ellátást, ezzel megelőzvén a nagyobb bajt.
Főként visszaváltható üvegekre vadászva feszítik fel az okoskonténereket Sepsiszentgyörgyön. A TEGA igazgatója a lakosság segítségét kéri a vandalizmus megfékezésében.
Nagyon sok mozgássérültnek a sepsiszentgyörgyi Máltai Szeretetszolgálat által szervezett nyári tábor jelenti az év egyik kiemelkedő eseményét, ez idén június 29-től július 6-ig zajlott Mikóújfaluban.
Hat település között osztotta szét a Galac megyétől kapott egymillió lej értékű gyorssegélyt hétfői ülésén Kovászna Megye Tanácsa. Bíznak benne, hogy rövidesen az árvíz sújtotta községek fertőtlenítésére igényelt kormánytámogatás is megérkezik.
A Kőrösi Csoma Sándor Közművelődési Egyesület fennállásának 35. évfordulójára készült dokumentumfilmet, hétfőn 17 órától mutatják be a kovásznai Csoma Emlékközpont és Népfőiskola székházában.
A sepsiszentgyörgyi rendőrséget riasztotta szombaton késő este egy nő, hogy 37 éves fia öngyilkosságot fontolgathat a vasútállomás környékén.
Elérkezett egy nemzedékről nemzedékre testálódott álom megvalósulásának ideje a kovásznai unitárius leányegyházközség számára: széleskörű közösségi összefogásnak köszönhetően saját gyülekezeti otthonuk lett.
Fokozott légköri instabilitásra figyelmeztető elsőfokú (sárga jelzésű) riasztást adtak ki a meteorológusok szombaton az ország tíz megyéjére.
szóljon hozzá!