Előadás a Francia Idegenlégióról

A Sepsiszentgyörgyi Ifjúsági Sport Egyesület szervezésében került sor szombaton arra a beszélgetésre, amelynek a témája a Francia Idegenlégió volt.

Bús Ildikó

2012. november 11., 21:292012. november 11., 21:29

Mit jelent katonának lenni? Mi a Francia Idegenlégió? Hogyan lehet jelentkezni? – ilyen és hasonló kérdésekkel árasztották el az érdeklődők Pál Csabát, azaz Pinkyt, aki 15 évig volt az egység katonája, és szívesen mesélt az érdeklődőknek a Lábas Házban. Az esemény főszervezője a Sepsi ISE vezetője, Bara-Hunor János elmondta, azért szervezték a beszélgetést, mert sok embert, főleg fiatalt érdekel az idegenlégió, de sokakban téves információk élnek, így félelemmel gondolnak erre a katonai alakulatra, ők pedig szeretnék eloszlatni a kételyeket és megmutatni a légiósok igazi arcát és életét.

A nyílt beszélgetésen, melybe bárki bekapcsolódhatott és kérdéseket tehetett fel, Pinky először a Francia Idegenlégió történelmét ismertette, a kezdetektől napjainkig. A történeteket videókkal is alátámasztotta, a dokumentumfilm-részletek bemutatták az elitalakulat hőseinek mindennapjait, bevetéseit és a kiképzéseket is.

Pinky – aki tizenöt év szolgálat után jött haza – elmondta: az idegenlégióban a legfontosabb erény és szabály a becsület és a hűség, melynek története a cameronei csatáig nyúlik vissza, amikor Jean Danjou százados vezetésével álltak helyt a légiósok a mexikói túlerővel szemben. Ebben az ütközetben 63 légiós csapott össze több száz mexikói katonával, végül azonban csak öten maradtak, akik nekirohantak a túlerőnek, nem adva meg magukat. Az egykori légiós elmondta, a mexikóiak mai napig tisztelik a légiósokat, ugyanakkor a cameronei ütközet napja a légió legfontosabb ünnepévé, Danjou százados fából készült keze pedig a legfontosabb ereklyéjévé vált.

Pinky elmagyarázta az érdeklődőknek, hogy a légiós számára a küldetés az szent és véghez kell vinni, erről szól a becsületkódex 6. szakasza is: „A küldetés szent és te véghez viszed az életed árán is”.  Ezeket a sorokat a mindennapi életre is át lehet fordítani – mondta az egykori katona, persze úgy, hogy bátran viselkedjünk, de ne bántsuk meg embertársainkat indokolatlanul, önző célok miatt.

A légió történelmében sok változás történt az évszázadok alatt, volt, hogy eladták Spanyolországnak, majd gyarmati harcokban vettek részt, de a második világháborúban is jelen voltak a katonáik. „A Francia Idegenlégió olyan, idegenekből álló sereg, amely Franciaország érdekeit védi a határokon túl. Ez a kezdetektől így volt és mai napig így is maradt” – mondta Pinky. A légiónak jelenleg közel 9000 katonája van. A legnagyobb létszáma a második világháborúban volt, akkor mintegy 60 000 katonával harcoltak, különböző helyszíneken. Akkor a megnövekedett létszám miatt új gyalogezredeket is alakítottak. A légiónak a kezdetektől napjainkig eltelt idő alatt több tízezer halottja van, a legtöbb embert  1954-ben, Indokínában veszítették, akkor egyetlen összecsapásban szintén több ezer katona veszítette életét.

Arra a kérdésre, hogy kik pénzelik a légiót, Pinky elmondta: a hadügyminisztérium büdzséjéből kapják a pénzt, és sok honatya kiáll az alakulat ellen, amely már rég megszűnhetett volna a francia liberalizmus miatt. „Mivel sokaknak szálka a szemében, eljöhet az az idő, hogy megszűnik a légió”– magyarázta Pinky. A pénzügyi kérdéseknél Pinky azt is hangsúlyozta: a légió nem zsoldos hadsereg, hanem a feladatokat teljesíti. Érdekességként azt is elmondta, a légiósok sosem éneklik a francia himnuszt, hiszen ők nem Franciaország állampolgárai, hanem különböző nemzetiségűek, bár az alakulat tisztjei csak franciák lehetnek.

A katonaság bemutatását követően Pinky az egyenruháról és annak viseléséről is szólt, kiemelve a legfontosabb ruházati cikket, a képi blanc-ot, melyet minden légiós visel, és, ha altiszti fokozatba lép, feketét kap. Érdekességként megtudhatták az érdeklődők azt is, hogy a sapka belsejében hordja minden katona a kedvese fényképét, így az mindig vele van, bárhol is legyen.

A légió bemutatásánál a világ különböző pontjain végrehajtott küldetésekről is mesélt Pinky, bemutatva egy kisfilmet Elefántcsontpartról, ahol a royalisták és a lázadók között kellett harcoljanak egy ENSZ-mandátum során. De elmesélte azt az esetet Afrikában, amikor szedett-vedett zsoldosokat kellett megállítaniuk, mert azok ártatlan civileket, nőket és gyerekeket mészároltak le. A több mint kétórás beszélgetés során Pinky arra próbálta ráiránytani az érdeklődők figyelmét, hogy a légióban megélt történések és helyzetek hogyan vihetők át a mindennapokra, hogyan lehet becsülettel, hittel, tisztességel élni és végezni a kijelölt feladatokat, az élet bármely területén.

A Székelyhon.ronak Pinky azt is kifejtette: nem bánta meg, hogy a Francia Idegenlégióban szolgált, hiszen tanulságos időszak volt az életében és bármikor újrakezdené, a szombati beszélgetést pedig annak apropóján szervezete, hogy eloszlassa a tévhiteket, olykor hazugságokat, amelyek a légióval kapcsolatosan terjednek a világban. Elmondása szerint van olyan egykori kollégája is, aki hazudik vagy ellentétes dolgokat állít, mint ami a valóság, és az újságok is torzítanak, ezért fontos lerántani a leplet és őszintén bemutatni a valóságot.

A fiatalok a klasszikus kérdéseket tették fel az egykori katonának: milyen érzés szembesülni a halállal, illetve milyen problémákba ütközött az ott töltött 15 év során? Pinky megpróbálta kifejezni a halállal való szembesülés fogalmát, azt, hogy mindenki fél a végtől, a legtöbben attól, hogy megöregszenek és úgy halnak majd meg, viszont amikor éles helyzetbe kerül, akkor ennek megoldása a fő cél, nem pedig a félelmek. \"Ezekben az országban tapasztalat szociális helyzetekből kifolyólag számomra átértékelődött az élet, az anyagi javak és egyebek. A mindennapokban is ott lehet a halál egy baleset révén, bármilyen munkát is végezzünk, ezért úgy kellene élni, hogy arra figyeljünk, amit épp teszünk” – mondta. A másik legérdekesebb kérdés a nyelv problémája volt, hiszen a légióban különböző nemzetiségű emberek kerülnek, a hivatalos nyelv pedig a francia, bár annak tudása nem kizáró jellegű a felvételnél. Pinky elmesélte, amikor odakerülnek a felvételt nyert katonák, mindenkinek lesz egy \"binomja\", aki segítője, társa az újonnan érkezettnek, így fordít is addig, míg az újonc megtanulja a nyelvet: „Nálam fordítva volt, én segítettem inkább a \"binomomnak\", társamnak magyaráztam neki dolgokat, a nyelvet pedig folyamatában sajátítottam el.”

Pinky, aki őrmesteri ranggal szerelt le, egészen fiatalon, még diákkorában határozta el egy szilveszterkor, hogy bevonul, elhatározását pedig egy párizsi kirándulás erősítette meg, és neki is vágott ennek az életformának.

A Francia Idegenlégióban  több erdélyi férfi szolgált már, a személyi állomány jelenleg több mint nyolcezer fő, és származástól, vallástól, nemzetiségtől, iskolai végzettségtől, családi és egzisztenciális helyzettől függetlenül bárki tagja lehet a Francia Idegenlégiónak.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. január 18., vasárnap

Rekord rekord hátán a sepsiszentgyörgyi moziban

Eddigi működésének legjobb évét zárta a sepsiszentgyörgyi Művész mozi, a legsikeresebb film pedig 4000-rel rávert a korábban jegyzett legmagasabb nézőszámra, amit a Kincsem ért el. Külön öröm, hogy a rekorder is magyar produkció.

Rekord rekord hátán a sepsiszentgyörgyi moziban
Hirdetés
2026. január 18., vasárnap

Változatos programmal várja közönségét a Háromszék Táncszínház

Brassóban indítja, majd több erdélyi helyszín után Budakalászon zárja januári előadássorozatát a Háromszék Táncszínház. Ugyanakkor vendég produkciókat is fogadnak sepsiszentgyörgyi termükben.

Változatos programmal várja közönségét a Háromszék Táncszínház
2026. január 18., vasárnap

Az Olt jegén is átkeltek, hogy a magyar hazát szolgálhassák

Az 1940-es második bécsi döntéssel Székelyföld határvidékéről nem minden magyar került a visszacsatolt Észak–Erdélybe. Sokan a befagyott Olt jegén átszökve jelentkeztek a haza szolgálatára, és voltak, akik sosem tértek vissza a fagyos Szibériából.

Az Olt jegén is átkeltek, hogy a magyar hazát szolgálhassák
2026. január 17., szombat

Emlékezés a Katrosában a doni áttörés áldozataira

„Ma, amikor újra háborog a világ, amikor a szomszédban háború darál, álljunk meg egy percre a Donnál.” Iochom Zsolt versének sorai a 83 évvel ezelőtti tragédia szereplőire való szombati megemlékezésen hangzottak el a katrosai kettős keresztnél.

Emlékezés a Katrosában a doni áttörés áldozataira
Hirdetés
2026. január 17., szombat

Mintegy tíz köbméter faanyagot loptak el Dobollópatakán

Nyomozást indított a Kovászna megyei rendőrség minősített lopás gyanúja miatt, miután a szitabodzai rendőrök több falopási esetről értesültek.

Mintegy tíz köbméter faanyagot loptak el Dobollópatakán
2026. január 17., szombat

Jogerősen elítélt fiatalt fogtak el a rendőrök

Megpróbált elmenekülni az őt kereső rendőrök elől egy autólopásért elítélt kézdivásárhelyi fiatal, de elfogták. Javítóintézetbe szállították, hogy hároméves büntetését letöltse.

Jogerősen elítélt fiatalt fogtak el a rendőrök
2026. január 17., szombat

Akik védelmezik, és akik magukra hagyják a kutyákat a téli, fagyos időben

Januárban megérkezett az igazi tél, és habár ilyenkor a többség törekedik védelmezni az élőlényeket, most is találni kidobott kutyákat az út szélén. Állatvédő egyesületet kérdeztünk a téli kutyatartásról, valamint a gazdátlan ebek helyzetéről.

Akik védelmezik, és akik magukra hagyják a kutyákat a téli, fagyos időben
Hirdetés
2026. január 16., péntek

Sepsiszentgyörgyön csökkentik a garázsok bérleti díját, de csak egy feltétellel

Négyzetméterenként 10 euróra csökkentik a garázsok éves bérleti díját, de csak akkor, ha a tulajdonos felújítja azt az előírt szabványok alapján. Ha ezt nem végzi el, a koncessziós díj összege 2027-től jelentősen megemelkedik.

Sepsiszentgyörgyön csökkentik a garázsok bérleti díját, de csak egy feltétellel
2026. január 16., péntek

„Meg szeretnék gyógyulni, élni akarok!” – segítséget kér a szívbetegséggel küzdő férfi

A közösség segítsége kell ahhoz, hogy leküzdhesse az életveszélyt az Erdővidékről származó Dimény István. A férfi súlyos betegséggel küzd, munkaképtelenné vált, így az orvosi vizsgálatok és beavatkozások költségeit önerőből már nem tudja fedezni.

„Meg szeretnék gyógyulni, élni akarok!”  – segítséget kér a szívbetegséggel küzdő férfi
2026. január 16., péntek

Felborult egy traktor Kovászna megyében, a vezetője életét vesztette

Halálos baleset történt Kézdisárfalva és Ozsdola között a 2D jelzésű országúton, szerdán.

Felborult egy traktor Kovászna megyében, a vezetője életét vesztette
Hirdetés